Tudtuk jól, hogy a PAFE második napjának nagy sztárja az Edda. A több évtizedes zenekar elég nagy tumultust okozott a helyszínen, az viszont igencsak meglepett, hogy az Auróra hasonló tömeget vonz. Ráadásul a Pataki Attila & Co. után ott ragadt negyvenes-ötvenes korosztály is nyugodt arccal, több esetben énekelgetve nézte végig az öreg punkok szettjét.

Öreg, mondom én, de az Auróra jelenleg több generációt ölel fel, Vigi frontember mögött ugyanis a fia dobol, ami elsőre megmosolyogtató, és másodszorra is. Nem mintha a srác ne tudna zenélni, legalábbis olyan szinten biztosan tud, mint a többiek, akik a tipizálható punk megoldásokat nyomják, aztán annyi. Vigi gitározásán viszont már meglátszik a kor (vagy lehet már nyolcvannyolcban is így nyomta, nincs autentikus forrásom rá), többször megesett, hogy alig találta az adott dallamhoz a húrt.

A program tömve volt olyan punk slágerekkel, amikből a maga idejében lehetett volna akár „greendayi” siker is itthon, de nem lett, mert talán a politikus szövegek, vagy már a híres neves divatpunk-hullám idején sem tini korú tagság látványa nem ment le a célközönség torkán. Várpalotán viszont az olyan számok, mint az Előre kurvák gengszterek, a Viszlát Iván vagy a Kifacsart citrom úgy megmozgatta és énekeltette a tömeget, ahogy az a később következő Depressziónak sem sikerült. Vérbeli punk hangulat volt, szálló porral, közönség felett vetődő tarajosokkal, ahogy azt kell.

A tudorok most biztosan bőszen bólogatnak, hogy bizony-bizony, a PAFE a punkok fesztiválja, mert olcsó, de ez nem feltétlenül igaz, egyrészt a közönség nagy százaléka fiatal, sőt tini, és a fesztiválterületen töltött öt óra alatt egyetlen nő- vagy hímivarú tarajos egyed sem próbált meg letarhálni, még egy cigire sem. Milyen punkok azok, akik még kunyerálni is elfelejtettek?!

Kövesse az Indexet Facebookon is!

Követem!