Az eredeti terv szerint a Subscribe vette volna el a keddi fesztiválszüzességünket a Malomvölgyben Pécs mellett, de egyszerűen ellenállhatatlan volt a Rózsaszín Pitbull össznépi okítása. "Ne szívjál füvet, szívjál inkább faszt!" - ahogy az örökbecsű mondja. Örömzene ez, nem is lehetne más egy olyan zenekartól, ami korábbi éveiben basszusgitárosát egy asztallapból készült hangszerrel léptette fel, talán még ma is az, csak átfaragták. Trükkös Béla bá és társaik elvégzik a kisesti bemelegítést és belevetjük magunkat a várva várt metálba, mégiscsak a hétfő volt a punkké, ma kérem zúzda van.

Az időtényező és a bolygók együttállása kedvező, a legtökéletesebb alkalom egy olyan estére, amikor az arc végre legálisan ökölbe szorulhat. Nem vicsorgunk, az már nem járja, inkább feltöltődünk a hangfalakból áramló hanganyaggal, most egy este erejéig vér helyett folyékony fém lüktet az erekben.

Tavaly is világosban játszott a Subscribe, de valószínűleg ők kérték a korai időpontot, hogy keretes szerkezetet tudjanak adni az estének és a végleteket boncolgatva a kezdés mellett nekik jusson a vég is - Guilty Parties nevű RATM tribute formációjukkal ők repesztették a deszkákat hajnalban zárásként. A hangosítás mumusa még mindig a keverő környékén szórja villámait, a zene már alakul, a magas énekhangokkal továbbra sem tudnak mit kezdeni a hangmérnökök. Ahogy a zenekarnak is kell jó néhány szám, hogy feloldódjon, de mégsem annyira, mint előző évben, amikor az amúgy most is energikus show-t állványon lógva és különböző improvizatív és akrobatikus mutatványokkal színezték. A srácok nagyon el vannak foglalva a koncertezéssel, a májusi PEN-en is szinte ugyanezt a műsort nyomták csakúgy, mint 2008-ban ugyanitt. Pont az az igazi Subscribe spiritusz hiányzott az estéből, annak ellenére, hogy a látvány megtévesztő volt, arra nem lehet panasz. Kurtán-furcsán hagyták el a színpadot, a ráadásban is egy biztonsági őrök elől menekülő fesztiválozó okozott kisebb riadalmat és leállást a zenében.

Van egy szegmens a zenei életben, amikor össze nem illő műfajokat, vagy más művészeti ágakat házasítanak erőszakkal, és az eredmény meglepő módon egy olyan elegy lesz, amit nem dobnak mostohagyerekként a sarokba, maximum nem kap túlzott publicitást. A Yellow Spots tartós temperával kikent rockabilly zombijai felhúzták a táncoló fekete lakkcipőket a Martensekre és headbang helyett gigantikus boogie-woogie kerekedett a Rockerek sátorban. Feladták a leckét Komárnak.

Mire úgy frankón besötétedett a menetrend szerinti járatról többedmagával leszállt az eső, átrobogott a kordonokon, a karszalagját sem mutatta, egyenesen a fesztivál kellős közepére sietett és aktívan elkezdte végezni dolgát. De ez már kit érdekel. Nincs itt már védekezés, se ernyő, se szemeteszsák, se esőkabátbiznisz, csak a pőre metál és az évek óta csak ketyegő Pokolgép. A kényes seggű újságírók és fotósok (mi) persze a backstage-ben hőbörögnek az égieken miközben Rudán Józsi és kompániája lírai metállal ríkatja a jobbára idősebb korosztályt, na jó, voltak ott azért gyermekek is. Titkon már mindenki a svéd megváltásra vár.

Ami az Amon Amarth képében, majd egy órás késéssel, iszonyat hang- és fényorkánnal le is szántja a fejeket, a közönség kb. a második szám végén eszmél, hogy bazmeg micsoda vikinginvázió. Még hogy közük nincs a hajós barbárokhoz: a szubbasszus hangú énekes egy vikingszarvval az oldalán váltogatja a hangfalakat a gitárosokkal, a fények a hangok az ütemek, minden stimmel. Egyszerűen tökéletes, de csak majdnem. A hangzás, mint a gyalu, simára borotválja az agyat, de a negyedik szám környékén már kezd kissé egysíkú lenni a hörgés, sebaj a zene továbbra is mint egy úthenger tolja bele a sárba a gyanútlan testeket, 90%-ban hibátlan koncert. Nyugodtan kijelentem, nem vagyok a műfaj követője, de a Guardians of Asgardnál szőrerekcióm volt. Így kell szólnia a nagyszínpadnak, kérem szépen, köszönjük, hogy a második nap végére ez is összejött.

Kövesse az Indexet Facebookon is!

Követem!