Az idei nickelsdorfi Novarockra nem igazán lehetett azt mondani, hogy elsöprő felhozatallal támad a fesztiválozókra. Telt ház sem volt, amit tavaly a Metallica például garantált, bár előzőleg nézegetve a programokat azt is hihette volna az ember, hogy azért lesz sold out a buli, mert német nyelvterületen tömték tele német nyelvterületről származó zenekarokkal a két színpadot. Ennek ellenére azért akadt csemege, még ha azok is olyanok voltak, amiket Magyarországon is el lehetett kapni a közelmúltban, mint ahogy a grunge korszak nagy visszatérőjét, az Alice In Chainst is.

Furcsa ilyet mondani, de Jerry Cantrell zenekara jobb koncertet adott szűk egy órában, mint majdnem kettőben tavaly ősszel a Petőfi Csarnokban. A hangzás tökéletes volt, a zenekar rendkívül jókedvű, Cantrell sem volt beteg, ahogy nálunk, mosolygott, élvezte, hibátlanul énekelt. Meglepő módon ez a szuicid hangulatú rockzene inkább vidámságot hozott a tűző napsütésben. Az új dalok is sokkal jobban belesimultak a setlistbe, sőt már ezek is képesek voltak libabőrt okozni, ahogy mondjuk a Would? szokott. Látvány csak a zenekar volt, nem raktak fel kivetítőt, semmit, de így is annyira lekötötték a közönséget, hogy az csak lesett, amikor váratlanul abbahagyták, és levonultak a színpadról, de így legalább volt idő átérni a két kilométerrel arrébb kezdődő Deftonesra.

Ami szintén perfektül szólt, ráadásul hatalmas lendület is van a zenekarban a látottak alapján. Chi Cheng basszusgitáros ugyan még mindig kómában van, de a helyettesítő Sergio Vega már teljesen otthonosan érezte magát a színpadon. Mosolygott, tombolt, állandóan viccelődve kommunikált a többiekkel és a közönséggel is. Ahogy Chino Moreno énekes is teljesen cáfolta a róla érkező eddigi beszámolókat, nevezetesen, hogy nem tudja elénekelni a saját dalait sem, furán viselkedik a színpadon stb. Itt nem volt semmi fura, inkább egy tökéletes frontembert láttunk, aki ugyan nem énekel, hanem nyávog meg ordít, de azokat legalább úgy hozta, ahogy a lemezeken is hallatszik. Természetesen amikor gitározott is, akkor a tombolást hanyagolta, de ha nem volt a kezében hangszer, akkor olyan lendülettel vetődött össze-vissza, hogy a közönség sem bírt ellenállni, így a három nap egyik legnagyobb össznépi zúzását sikerült abszolválniuk. Nem meglepő módón az új lemez dalait erőltették, de senki nem panaszkodott, még ha a legnagyobb örömet a régebbi White Pony-s és Around the Fur-os számok hozták is. Kompakt 70 perces koncertet adott a nu metal címkét már régen elhagyó Deftones, és ha marad ez a színvonal, akkor erősen javallott máshol is elkapni őket.

A Prodigyről sok újat nem lehet elmondani, kb. ugyanazt a show-t nyomják, amit már évek óta, Firestarterrel, Smack My Bitchcsel, Poinsonnel, ilyenekkel, meg persze a két kidekorált közönséghergelő MC-vel, gyomrozó basszussal, retinát kiégető fényekkel. Tökéletes partizene, mondhatni. Az emberek pedig ugyanúgy táncolnak, ráadásul a közönség száma sem látszik megcsappanni. A Novarockon is rájuk volt a legtöbb ember kíváncsi a három nap alatt, pedig nem is ők voltak hivatalosan a főzenekar, hanem a német Beatsteaks, akik leginkább angolul adják elő punkos indie-s zenéjüket. Nálunk is jártak már többször, egyik sem volt rossz buli, itt viszont inkább hazamenekültünk a közelgő vihar elől, mint hogy megvárjuk a szokásos közönségtérdeltetős akciójukat.