Index Vakbarát Hírportál

45 ezren búcsúztatták a Kispál és a Borzot

2010.08.10. 15:47
Az Index fesztiválblogja

45 ezer rajongó ment el a Kispál és a Borz utolsó koncertjére, számolt be a Sziget a mínusz egyedik napi eseményekről. A Sziget folytatódik, a mínusz 1. után a nulladik nap jön, reggae és ska, Cseh Tamás és dzsessz lesz.  Az elektronikus zene híveit pedig azzal nyugtatták meg, hogy azt a fesztivált már nem zavarják meg a Volt fesztivál néhány programját ellehetetlenítő dj-razziák. A Sziget ugyanis átvállalta a fellépő dj-ket sújtó, írott cd-k után a Mahasznak fizetendő jogdíjakat, így szükségtelen az ellenőrzés.

Úgy tudjuk, a Mahasz álláspontja szerint a szórakozóhelyek is fizethetnek átalánydíjat, azaz ezentúl a dj-knek nem kell cd-nként 1800 forintot fizetniük az albumok legalizálásért, és éves átalánydíjat sem kell fizetniük, ha csak olyan helyeken lépnek fel, amelyek fizetnek a Mahasznak. A Szigethez közel álló forrásaink szerint a Mahasz nem módosított a beszedés feltételein, állítólag eddig is lehetőség volt arra, hogy a szórakozóhelyek fizessenek a dj-k helyett, de a lemezkiadókat tömörítő szervezet nem nagyon reklámozta ezt a módszert.