Ha valami kakuktojás a Volton, az a metál. Pláne a külföldi. Minden évben van valami, de csak olyan színesítés jelleggel, hogy legyen ilyen is. Hol egy Soulfly, hol egy Sepultura, hol valami más esik be, amire összegyűlnek a Volt feketepólósai, akik amúgy valamelyik kisebb színpadon bólogatnak a Blind Myselfre, a Moby Dickre vagy a Subscribre-ra, közben meg csak isznak valahol a sötétben. Idén az ő főzenekaruk a Children Of Bodom volt, rögtön letudva az első napon.

Az Alexi Laiho gitáros-énekes vezette finn csapat annak idején death metálként indult, aztán mostanra átment valamiféle virgázós hibridbe, ami a reszelős ének miatt ugyan még mindig keményebb az átlagnál, de már csak a heavy metal jut az ember eszébe róluk. Hiába károgás a vokál, az egész zene olyan dallamos, hogy a közönség kapásból dúdolja a dalokat a sörét lóbálva az ég felé.

A Children Of Bodom tökéletes szórakoztató metál. Nem kell rajta gondolkodni, nem kell elmélyülni a dalokban, egyszerűen csak oda kell állni a színpad elé, és sört fröcsögtetve légigitározni meg kiabálni. Ehhez a finnek kitűnő aláfestést nyújtanak, méghozzá olyan hangszeres tudással, ami lépten nyomon hivatkozási alap a fiatal metálzenészek számára. Laiho éneklés közben is képes szólózni, de amúgy ezek a hangszermaszturbálós betétek a legváratlanabb pillanatokban bukkannak fel a dalokban. Ahol más kőkeményen riffelgetne, ott a Children Of Bodom zenészei eleresztik az ujjukat, hol a gitáron, hol a szintetizátoron.

Igazából nem lehet belekötni a Children Of Bodom voltos teljesítményébe, ez egy tökéletes metálslágerekkel teli metálkoncert volt, ahol a világító háttérkép alá még egy fél autót is odapakoltak látványként. Aki szereti a heavy metált, az innen csatakosan távozott. Az meg már az én bajom, hogy a billentyűs közönség felé döntött hangszere felett egyszerűen nem tudok napirendre térni.