Index Vakbarát Hírportál

Kviddics liga és kánikula az EFOTT-on

2012.07.05. 15:56 Módosítva: 2012.07.06. 13:42
Az Index fesztiválblogja

Maszlavér Gábor fesztiváligazgató az 2012-es EFOTT 1. napján elmondta, mire számíthatnak az fesztiválozók idén, majd körülnéztünk mi is, és örömmel láttuk, hogy a parlamaneti pártok aktívan részt vesznek a civil falu programjában, azt viszont nem túl nagy örömmel tapasztaltuk, hogy a kemping annyira dugig van, hogy a sátrak összeérnek, és egy istenesebb éjszaka után egyszerűbb leverni sakkban a Polgár-lányokat, mint visszatalálni saját sátrunkhoz ebben a káoszban.

Az első Egyetemisták és Főiskolások Országos Turisztikai Találkozóját 1976-ban rendezték meg a Pécs melletti Abaligeten. Akkor még a KISZ-kongresszus szervezte a fesztivált, meg is volt az ideológiai alapja: az egész ifjúságot átfogó turisztika rendszer létrehozása volt a cél. Akkoriban még kiemelt helyen szerepelt az EFOTT programjában a túrázás, tájfutó- és természetjáró-akadályverseny, az éjszakai túra, a városismereti vetélkedő is, ma már leginkább csak az ivásról és alkalmi szexről szól az egész, komolyabb ideológia nincs a fesztivál mögött. Az ősefottozók szerint ez az EFOTT már nem az az EFOTT, ami még a vasfüggöny mögött gyűjtötte össze a fiatalokat, de ahogyan azt Maszlavér Gábor fesztiváligazgató is elmondta, „a régi szép idők most vannak”, így mi is bizakodóan vágtunk neki az 5 napos bulinak. A fesztivál első napján Maszlavért sikerült megfognom már az első kérdésemmel, ami csupán annyi volt, hányadik alkalommal szervezik meg a fesztivált. „Nehéz kérdés – mondja –, mivel arról nincsen semmiféle információnk, hogy a 1989-ben megrendezték-e a találkozót vagy sem.” Szóval az idei EFOTT-ot a fesztiváligazgató szerint vagy a 36. vagy a 35. alkalommal rendezik meg. Ő maga 2007 óta vesz részt a szervezési feladatokban, 2011 óta viseli a fesztiváligazgató titulust. A második kérdés sem bizonyult könnyebbnek, azt próbáltam megtudni, hány helyszínen rendezték meg eddig a találkozót. Maszlavér elmondta, hogy többször esett úgy, hogy ugyanabban a városban kétszer is volt már EFOTT, például Baján, Tokajban vagy Orfűn.

Mint minden évben az EFOTT szervezői kiírnak egy pályázatot, melyre beadhatják tervezeteiket a főiskolák és egyetemek. A pályázatot idén a BME nyert, így ők szervezik a civil- és sportrendezvényeket. A BME-nek köszönhetjük idén azt, hogy lesz kviddics liga –amiről nem hogy nekünk, de még a fesztiváligazgatónak sincs fogalma, hogyan is fognak röpködni a fiatalok a seprűnyélen – és azt is, hogy eljött a Szkéné társulata is. A Szkéné Színház ugyanis a BME főépéletében van. Többek között itt lesz Mucsi Zoltán és Scherer Péter is a társulatból.

Maszlavér elmondta, hogy egyedül az időjárásnak vannak kiszolgáltatva, ezen kívül mindenre fel vannak készülve. A kánikula abból a szempontból jó, hogy a fesztiválozók fele a Velencei-tóban hűsöl, és rengeteg sör is fogy. Az embertelen hőség miatt viszont a nappali sportprogramokat alig látogatják, és a szervezőknek is intézkednie kellett az első nap rögtön a beléptetésnél - ahol 5 raklapnyi vizet osztogattak szét a sorban állóknak –, de még Velence városüzemeltetésével is fel kellett venniük a szervezőknek a kapcsolatot, hogy a helyi vízmű növelje a víznyomást, akkora a fesztivál vízfelhasználása.

„Az EFOTT elsősorban magyaroknak szól, a magyar felsőoktatásban tanulóknak.”  – mondta a fesztiváligazgató. A találkozó nem akar Sziget- nagyságú fesztivállá nőni, Maszlavér az utóbbi években sztenderd 70-75 ezres látogatottsággal meg van elégedve. A civil falu nappal szinte teljesen üres, a parlamenti pártok kihelyezett sátraiban azonban nélkülözhetetlen fesztiválkellékeket nyerhetünk, kaphatunk. A Jobbiktól pólót – ha ki tudjuk rakni a 64 vármegyét vaktérképen – és „Magyar füvet Árpád vezér áldásával”, vagyis fűmagot cuki kis műanyag pakkban, amivel annyi a dolgunk, hogy a sátrunk helyére el kell majd vetnünk a fesztivál végén. Az MSZP óvszert osztogat, a LMP-től sört lehet nyerni, ha helyesen kitöltjük az általuk összeállított kvízt, az IKSZ-től (Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség) öngyújtót, a Fidelitas sörnyitót osztogat.

Maszlavértől tudjuk, hogy maga a fesztivál mintegy 10 hektárnyi területen zajlik, a sátorozóktól pedig azt, hogy a kemping befogadóképessége sokkal kisebb, mint amekkorának lennie kellene. Egyszerűen nem férnek el. Ezért volt kénytelen több száz fesztiválozó a kemping területén kívül felvernie a sátrát.

A koncerteken kívül minden nap stand-up comedy, különböző sportesemények, töménytelen mennyiségű dubstep, rákvörösre égett bölcsészlányok, és informatikus fiúk, valamint EFOTT dj-versenyek várják a fesztiválózókat. Amire érdemes figyelni, hogy a taxi nagyon drága – Velencén belül 2000 Ft egységesen, és az étkezési lehetőségek sem mozognak túl széles skálán.

A részletes programot az EFOTT honlapján találhatják meg.