A várpalotai/veszprémi Vad Fruttik tipikusan azok közé a magyar zenekarok közé tartozik, akiknek a szekere a Petőfi 2007-es megújulása után indult be úgy igazán. Idén az EFOTT-on is felléptek, méghozzá a nagyszínpadon, több ezer ember előtt.

„Több számuk is volt, amik a rádiónak köszönhetően egész komoly népszerűségre tettek szert, majd egy idő után már szinte orrba-szájba játszotta őket sok más egyéb adó is, aminek köszönhetően elmondható, hogy több dalukból is konkrét sláger lett.” – olvashattuk még 2009-ben a Lángoló Gitárokon. A zenekarnak évről évre egyre nagyobb a rajongótábora, az idei EFOTT utolsó estéjén nagyszínpadon koncerteztek több ezer ember előtt. A koncert után a zenekar énekesével, a krisztusi korban lévő Likó Marcellel beszélgettünk. A riport alatt nagyon barátságos és kommunikatív volt, bemutatkozás után rögtön így kezdett: „Igyál! Szereted a vörösbort? Jó szekszárdi vörösbor. Ja, és ne tegyél fel hülye kérdéseket.”

Persze rögtön azzal kezdtem. Megkérdeztem, honnan is ered a nevük, hiszen többen gondolják úgy, hogy a névválasztással eléggé mellé lőttek.

„Ne már, ilyet ne kérdezz!” – mondta Likó nevetve és izzadva az esti hőségben, de azért válaszolt is.  „Ez egy szar döntés eredménye. Tudod, amikor a gimiben azt érzed, hogy most megvan! ’96-ban találta ki a régi gitárosunk a zenekar nevét. A névnek nincs jelentése, egy rossz poén. Az jut erről eszembe, hogy a Nine Inch Nails énekese, a Trent Reznor mondta, hogy a névnek kell, hogy tartása legyen, hogy könnyű legyen kimondani, és megjegyezni. A Vad Fruttik egyetlen ilyen kritériumnak sem felel meg. Lehet, hogy kétszer annyi Facebook-rajongók lenne egy másik névvel. Ez kb. olyan, mint a Village People. Egy leszbikus punk bandának biztos jól állna.”

A Vad Fruttik dalszövegeiben – amiket Likó ír – többször találkozhatunk csillagászati utalásokkal is, és különböző pszichiátriai mikrokórképekkel, depressziós tünetekkel is. Megkérdeztük a zenészt ezzel kapcsolatban is.

„Pillepalackos vörösért mentem a boltba.

Kólával keverve repít a Holdra.

A csillagoknak is énekeltem pár számot.” (Vad Fruttik: Boroskóla részlet)

„Műszerekkel mérem, a nagy közömbösséget,

Túlcsordulnak a skálán a kapott eredmények.

Az otthon nevű részen, a panelrengetegben,

Embergépek élnek zavartalan csendben. „ (Vad Fruttik: Embergép- részlet)

„Tessék vedd be a gyógyszereid,

a kéktől elalszol, a sárga mosolyra derít.

Örökölt probléma,

az álmatlanság és a depressziós véna.” (Vad Fruttik: Kemikáliák- részlet)

„Korlátok nélkül növekszik egyre

A sztratoszférán át tör a végtelenbe

Lehetek én is, lehetek én is az az egy

Az az egy” (Vad Fruttik: Lehet én is- részlet)

– A csillagászatot egyszerűen csak szeretem. Pszichiátria ügyileg meg mutass egy normális embert, mindenki kattant. Már a kezdetektől operáltam bizonyos életrajzi elemekkel,de igazából a harmadik albumnál öltött ez terápiás jelleget. Nem árulok el óriási titkot, ha azt mondom, hogy ezekben keverednek saját élmények, az ezekhez kapcsolódó asszociációk, és pár szürreális dolog. De ha az érdekel, hogy mennyire írok szöveget a közönségnek, akkor a válaszom az, hogy nincsenek nekem ilyen internacionális gondolataim, szóval nem szeretném, hogy mindenki ugyanazt gondolná, amit én. Nem úgy működöm, ahogyan azt sokan gondolják. Ha létezik egy konkrét sztori, azt megpróbálom magamból kiírni. Nem vagyok egy poéta doctus, nagyon sok szar dalszöveget is írok.

– Melyikre vagy igazán büszke?

–Több dalunkat is szeretem, de mindegyikben találok olyan formai,vagy tartalmi elemet amin még javítani lehetne. Ha választani kell, akkor az Embergép. Az egész jól sikerült, abban benne van minden, amit szerettem volna elmondani. Jól működik a zene és a szöveg kohéziója is. Dalszövegírás területén az a legnagyobb probléma velem, hogy kurva érzelgős vagyok. Általában este írom a számokat, és olyankor belágyulok. Érted, még a Máté Pétert is szeretem, szóval el lehet képzelni, hogy számomra mi hat sziruposan. Sokszor előfordul, hogy szeretnék mélységeket megjárni, de ami kijön, azt már ezren leírták, és később szembesülök azzal, hogy közhelyekkel zsúfoltam tele egy lapot.”

– Még egy milliomodszorra feltett kérdés következik: milyen zenei stílusba soroljátok magatokat?

– Hát, semmilyenbe. Ez egy vokálközpontú cucc. Ha nem lenne ének a zenében, akkor sokkal nagyobb lenne a mozgástér, de mivel énekelgetünk, az emberek elvárnak bizonyos dolgokat.

– De a szakma elvárja, hogy besorolja magát egy zenekar valahová, nem?

– De. Próbálkoztunk is ezzel. Próbálkoztunk mi mindennel. Voltunk „kicsit dzsezzesek” is- mint a De Phazz, vagy a Koop, mert azt gondoltuk, hogy az nekünk tetszik, és biztosan másoknak is bejön. Hát, pedig nem.  Az, hogy össze-vissza szemezgetünk, nem működik. Egy kis jazz, egy kis elektro, egy kis rock, egy kis alter, egy kis reggae stb.

Egy idő után szerencsére rájöttem arra, hogy nem kell feltétlenül jópofáskodni, mert ha hülyéskedsz, akkor hülyének néznek. Jó példa erre a második lemezünk. Azt teleírtam poéndalokkal. Mintha én lennék a Szécsi Pali, és visszafelé sült el. Megkaptuk, hogy „bazmeg, micsoda szar szövegek”. Viccesnek gondoltam magam, de nem ült a dolog. Mondjuk, minket a kritika nagyon rühell.

– Miért?

– Hát mert szart csinálunk – mondja nevetve, majd rövid szünet után hozzáteszi, – az ő interpretációjukban legalábbis.

– Mi a cél? Kiszolgálni a közönség igényeit?

– Az semmiképpen sem. Van egy saját mérce, aminek szeretnénk megfelelni. Ennyi. A legutóbbi albumnál is kikértem pár hasonló kaliberű zenekar véleményét, hogy ez most jó, vagy nem. Szerencsére remek a kapcsolatunk több zenekarral is, kis túlzással azt is mondhatnám, hogy szinte már műhelymunka jelleggel dolgozunk a zenéken. Aztán vannak más együttműködések is, például Géczi János tanár úrral, a Veszprémi Egyetem Modern Filológiai és Társadalomtudományi karának docensével szoktunk összeülni stílusügyileg.

– Várható új lemez?

– Igen. Szeptemberben belevágunk, és majd februárban jelenik meg‚ legalábbis így tervezzük. Tizenkét szám lesz rajta, és feltehetőleg lemorzsolódik a tinglitangli. Mert ugye van pár tinglitangli, azok között amit csinálunk. Mondjuk én kurva kritikus vagyok magammal szemben.

A Vad Fruttik szekere megy, nagyon sokan szeretik őket. A stílusokat tekintve egyfajta összevisszaság jellemzi őket, ám ez a rajongókat egy cseppet sem zavarja. A Quimby- 30Y tengelyen valahol középütt helyezkedhetnek el, és bár a nevük tényleg nem passzol annyira ahhoz, amit csinálnak, Likó nagyon optimista és bizakodó. A következő albummal ki akarja hozni a legtöbbet a zenekarból és magából is. A rajongóknak csak februárig kell várniuk.