Demokrata-republikánus feszültség a Nagyszínpadon, haldokló aranyhalak otthon. Alig negyed órával azután, hogy hordozható dobszerkójával a dühöngőben hergelte a közönséget, interjút adott az Indexnek Pat Thetic, a politizáló punk zászlóshajójának, a pittsburghi Anti-Flag együttesnek egyik alapító tagja, aki természetesen a válságban lévő Európai Unióról és Obamáról sem rejtette véka alá a véleményét.

Nem tartasz attól, hogy az Anti-Flag kemény üzenete mögött elvész a zene? Inkább egy kemény szocipolitikus üzenetet közvetítő csapatnak tartod magatokat, mint egy punkzenekarnak?

Nem hiszem, hogy ezt a kettőt külön kellene választani. A hangszereink nélkül is valódi aktivisták vagyunk (Pat a magyarra nehezen lefordítható „effective activist” kifejezést használta – a szerk.), és igazából nem is érdekelne a zenekar, ha csupán partyzenét játszanánk. Szóval számomra ennek a két dolognak találkoznia kell valahol, hogy úgy érezzem, boldog és elkötelezett vagyok, amikor az Anti-Flaggel dolgozom.

Amerika egyik olyan szegletéből jöttetek, ami nem a punkegyütteseiről híres. Irigykedtél emiatt a kaliforniai és New York-i srácokra, amikor fiatal voltál?

Á, dehogy! (nevet) Valójában Pittsburghben is volt pár igen jó punkegyüttes, csak éppen nem mozdultak ki otthonról. Mi úgy éreztük, hogy ez volt az igazi punk rock, a nyugati parti bugyuta együttesek a pénzszerzésről szóltak, és Pittsburgh rakta le az alapjait az igazi punk rocknak, szóval nem irigykedtünk senkire, mert azt gondoltuk, hogy amit mi csináluk, az jobb bárminél. De nem csak a punkot, hanem a városunkat, és az ottani zenei közösséget is termékenyebbnek éreztük.

Mik voltak a kedvenceid akkoriban?

Fiatal koromban a Los Angeles-i Avengerst, Social Distortiont, a Minor Threatet hallgattam, és természetesen a Clasht és más klasszikus angol együtteseket, mint a Generation X. Szóval elég sokféle punkegyüttest láttunk, ezek mind hatottak ránk.

Gyakran dolgoztok fel Clash-számokat, most például a Should I Stay Or Should I Go címűt játszottátok. Soha nem zavart, hogy veletek ellentétben a Clash leginkább azért öltötte magára ezt az egész baloldali-politizáló imidzset, mert az trendi volt akkoriban?

Nem hinném, hogy csak azért lett volna politikai töltete a Clashnek, mert az jól állt nekik. Ők valóban rá akartak világítani azokra a problémákra, amiről az emberek akkoriban beszéltek, és Joe Strummer a Clash után is különösen aktív volt ilyen szempontból, egy rakás politikai kérdéssel foglalkozott később is a zenéjében. Szóval nem zavar, ha Clasht játszom, és amit tettek, azt szerintem teljesen jól csinálták a maguk idejében.

Felteszem, képben vagy, hogy az Európai Unió jelenleg a szétesés felé halad. Nem gondolod, hogy ez az élő példa jól mutatja, hogy nemzetek egyesítésének gondolata, amit olyannyira népszerűsítetek, hosszú távon nem feltétlenül működőképes?

Kérdés, hogy ez akkor most jó vagy rossz dolog? Az Európai Unió nem azért jött létre, hogy az országokat egyesítse, hanem azért, hogy az európai üzleti életben megszűnjenek a határok, és valószínűleg épp ez az, ami kudarcra van ítélve. Társadalmi szempontból viszont szerintem egy sikertörténet az EU. Úgy vélem, az embereknek alapvetően ki kell tudni jönnie a körülötte élőkkel, még akkor is, ha valaki történetesen épp a szomszédban jelölt ki egy országhatárt, ami sokszor elég mesterséges módon zajlott. Az egyik oka, hogy az EU gazdaságilag nem működik jól, az irigység, és az embereknek mindig figyelnünk kell arra, hogy valaki épp nem akarja-e gúzsba kötni őket.

Mit gondolsz, zenével tényleg meg lehet változtatni az embereket? Az nem ellentmondásos, hogy elszórakoztatjátok az embereket egy fesztiválon, a diktafonom fogyasztja az áramot, mialatt interjút készítek veled, és ezek a dolgok abszolút nem tartoznak az alapvető létszükségleteinkhez, miközben világszerte igen komoly krízisek zajlanak.

Ha az a kérdés, hogy a zene valóban meg tudja-e változtatni a világot, akkor az a határozott válaszom, hogy igen, meg tudja, és képes ösztönözni az embereket. Egy három és fél perces dal nyomán nyilván nem fog kitörni a világbéke, de az inspiráció, hogy kelj fel, és változtass a környezeteden, nagyon hatásos tud lenni. Pont tegnap beszélgettünk a többiekkel arról, hogy az emberek általában elutasítják a zenét mint olyasvalamit, ami igazi változást tud okozni, mondván ez csak zene, amit „csupán” dúdolni lehet. A történelem során minden forradalomnak és társadalmi mozgalomnak megvolt a maga kísérőzenéje. Ott volt Dél-Afrikában, hogy segítse Nelson Mandelát, és ott volt Woodie Guthrie korában is Amerikában, és ez nem véletlen, hiszen ez a kísérőzene tényleg hatalmas erővel bír, amikor megérinti az embereket.

Az emberek általában bölcsebbé válnak, ahogy idősödnek. Előfordult már, hogy egyik-másik korábban vehemensen hangoztatott véleményeddel kapcsolatban rájöttél, hogy valójában egy nagy baromság?

Miből gondolod, hogy a korral bölcsesség is jár? (nevet) Elég sok minden, amit korábban mondtam, badarság volt, de a szándékom mindvégig változatlan volt. Úgy érzem, a részletek alakulhattak, ebből a szempontból biztosan változhatott a gondolkodásom, de az alapeszmény, hogy az emberek képesek legyenek úgy élni, hogy ne okozzanak maradandó sérüléseket másoknak, az Anti-Flag ideája a kezdetek óta.

Van arra mentség, ha egy politizáló punkzenekar lepaktál egy nagy lemezkiadóval? Három éve jöttetek el az RCA kiadótól, szóval most már biztosan van véleményed róla, hogy jó ötlet volt-e leszerződni velük.

Én lennék az első, aki hátat fordítana egy zenekarnak, ha az egy multihoz szerződik. Négy dolog van az életemben, amiket utálok: a multikiadókat, a vámosokat, a rendőröket és a főbérlőket. Bizonyos szempontból úgy érzem, ez egy jó döntés volt az Anti-Flag számára, mert egy olyan, addig általunk elérhetetlen környezetbe helyezett minket, ahol az embereknek meg kelletthallgatniuk a mondanivalónkat. Akkoriban zajlott az iraki háború, és jóformán egy szót sem lehetett róla hallani. Mi viszont nem csak énekeltünk a háborúról, hanem egyenesen világgá üvöltöttük, hogy mi zajlik ott. Az embereknek gyakorlatilag meg kellett hallgatnia minket, mert egy nagy kiadónál voltunk.

Az Anti-Flag üzenete sokszor jóval komolyabb, mint az őket közvetítő pörgős és vidám dalok. Ez akkor csak egy trükk, hogy nagyobb hallgatóságot nyerjetek meg magatoknak?

Valójában igen vidám emberek vagyunk. Szeretünk olyan zenéket hallgatni, amelyek rögtön éneklésre és táncra sarkallnak, és mi is ilyen dalokat akarunk írni. Emellett ott van az üzenetünk, amit bele szeretnénk csomagolni ezekbe a dalokba. Jópár évvel ezelőtt volt egy beszélgetésünk Billy Bragg angol rockzenésszel és baloldali aktivistával, aki a zenekar egyik nagy hőse. Bemutatkoztunk neki, hogy mi vagyunk az Anti-Flag, egy politizáló-aktivista zenekar, mire ő azt felelte, hogy akkor egy dolgotok van: legyenek érdekesek a dalaitok, mert ha kutya nem akarja meghallgatni őket, akkor tök mindegy, miről énekeltek. Mi ezt a tanácsot szívből megfogadtuk, és bár a zenei képességeink egyikünknek sem kiemelkedőek, megpróbáljuk a lehető legérdekesebb zenét létrehozni, különben tényleg senkit nem érdekelne.

Elégedett vagy az Obama-kormánnyal?

Nem, egyáltalán nem! Eléggé csalódottak voltunk, mert elég nagy reményt tápláltunk aziránt, hogy ő valóban képes lesz változtatni. Jelenleg egy olyan helyzetben vagyunk, amiben a dolgok egyértelműen nem javultak.

Elárulod, kire fogsz szavazni ősszel, ha ez nem titok?

Ha az a kérdés, hogy Romney vagy Obama, akkor az utóbbira fogok szavazni. Alapvető probléma az amerikai elnökválasztási rendszerrel, hogy gyakorlatilag egy olyan helyzetbe kényszeríti az állampolgárt, ahol a Coca-Cola és Pepsi közül kényszerül választani. De még Obama legrosszabb arca is jobb, mint Romney.

És ki lenne az álomjelölted?

Ralph Nader, bár ő már elég idős, szóval, ha létezne osztódás, akkor a tizenkét évvel ezelőtti Ralph Naderre szavaznék. Ő egy hihetetlenül markáns fogyasztóvédő aktivista volt.

Tegnap egy interjúmban azt mondta a Ministry gitárosa, hogy ő zenészként is nagyon örül annak, hogy véget ért a Bush-korszak, mert végre más témákra is tudnak koncentrálni, és nem csak ugyanarról a seggfejről kell szólnia az összes daluknak. Nálatok mi a helyzet?

Természetesen mi sem írunk már róla dalokat. Viszont nem igazán számít, hogy ki az aktuális „seggfej”, mert mindig lesz olyan, aki megkaparintja a hatalmat csak azért, hogy még többet szerezzen belőle magának, és átverje az embereket. Ez világszerte ismert jelenség, függetlenül attól, hogy milyen országban vagy városban élsz. Mi ellenük agitálunk.

Az utolsó pillanatban raktak át titeket a Nagyszínpadra. Milyen érzés, hogy az est headlinere, a Korn előtt melegítitek be a színpadot, amelynek az énekese, Jonathan Davis kemény republikánus hírében áll?

Húha, ezt nem tudtam... ez bizony szívás. (nevet)

Milyen terveid vannak, miután hazaérsz a turnéról?

Van egy kis halastavam, amit ki kell tisztítanom, amint hazaérek. Ebben az évben túl sokat turnéztunk, és régóta nem láttam az aranyhalaimat.

Én igazából a zenekarral kapcsolatos terveidre gondoltam...

Szóval a magánéletem már nem is érdekel? (nevet) A következő három-négy héten keresztül még turnézni fogunk, aztán pedig hazamegyünk, majd át Kanadába, utána vissza Európába, majd Dél-Amerikába, utána Mexikóba és Ausztráliába. Ezzel el is fog telni az év, utána talán elkezdünk dolgozni egy új lemezen, esetleg ismét turnézunk.

Mit gondolsz, ha már úgy érzed, hogy túl öreg leszel ahhoz, hogy a színpadról agitálj, lesz benned elég bátorság, hogy abbahagyd?

Bárhogy is lesz, én mindig ezt a fajta tiltakozó zenét fogom játszani, mert ez van a véremben. Talán arra már nem leszek képes, hogy ennyire keményen és gyorsan játsszam, mint most, de akkor átváltok majd a polkára. Ami természetesen agitáló polka lesz.