Rock'n'rollal a fáradtság ellen. A Sziget utolsó napján is előmásztak a sátorból a németek, hogy megnézzék a Subwayst. A nagyszínpad első vasárnapi fellépői szerencsére semmit sem tartottak be a szabályokból.

Az utolsó napon gyakran azért sem lehet végignézni a délutáni koncerteket, mert átható hullaszag szokott terjengeni a gumipadlós részen. Idén szerencsére meg lehetett maradni a nagyszínpad előtt, és elég sokan ki is mentek a Subwaysre, pedig délután három órakor volt.

„Te vadj a nap, te vadj az egyetlen!” – énekelte Billy Lunn magyarul az előző évtized egyik legnagyobb rockhimnuszát. Lunn felszedett pár kilót a legutóbbi magyarországi koncertjük óta, és a haja is szőkésebb, így most a nagyon rövid ujjú polójában úgy nézett ki, mint a hartai diszkó királya. Josh Morgan dobos dolga sem volt nagyon nehéz, vadul ütötte a négynegyedeket a minimáldobján, amin szerencsére csak egy cintányér volt. Charlotte Cooper pedig úgy rázta a haját, mintha nem lenne holnap. A Subwaysnél nincs is.

Az együttes nemcsak előszeretettel mondogatta, hogy „Budapest, Ziget, köszönjük!”, hanem majdnem az összes szabályt megszegte: leültették és ugráltatták a közönséget, Lunn kétszer is beugrott szörfözni, és circle pitet is csináltatott. És ami a legdurvább: mint valami királyi párt, megtapsoltatta a basszusgitáros VIP-ban lévő szüleit. Az egyik szám előtt pedig egy magasba tartott széken ülő srácnak megmondta, hogy ha nem üli végig így a számot, nagy csalódást fog okozni.

A zenekar gyakorlatilag megismételte a 2009-es fellépését apró változtatásokkal. A tavalyi lemezükről eljátszották például a Celebrityit és a Kiss Kiss Bang Banget, és meglepően korán jött a Rock & Roll Queen is. Ez utóbbi a legnagyobb és talán egyetlen igazi slágerük, amit csoda, hogy nem írtak meg a rockzene elmúlt 60 évében, annyira adta magát a téma és a dallam is. Ahogy 2009-ben a Rock & Roll Queent, most az It's a Partyt húzták a végtelenségig, mielőtt elmentek.

Az egész koncert olyan volt, mintha egy hosszú szám lenne, de legalább egy jó szám. Mint mindig, most is pontosan azt kapta mindenki, amire számított, és mindenki arra számított, hogy a koncert jó lesz, és jó volt. Ez nyilván végtelenül egyszerű, de ilyen a rock & roll is. Pedig Lunn gitárjával volt valami probléma, mondta is, hogy „We're getting fucked by the god of electricity”.

Lehetne azon vitatkozni, hogy megérdemlik-e a nagyszínpadot, és az is lehet, hogy egy késő esti sátras bulinak is meg lenne a varázsa, de amilyen tisztességes volt a show, meg lehet kockáztatni akár egy 16:30-as kezdést is, mert megérdemelnék. De talán nekik ez is tök mindegy. Vasárnap délután háromkor úgy tenni, mintha az egész életed egy szombat esti buli lenne, és mindezt hitelesen, az a rock & roll.

Ítélet: II, B, 7.