A Fishing On Orfű utolsó napján vihar fogta markába a fesztivált, de megúsztuk szárazon. Láttuk a Péterfy-modell új üdvöskéjét, és a türelmetlen közönség idegeit új dalokkal borzoló Európa Kiadót. Szombati nap kókadt összegzéssel.

Szombaton már a negyvenfokos sátrakban eltöltött éjszakák és a negyvenfokos tetőtérben eltöltött hajnalok nyomait magunkon viselve inkább a fesztiválzáró elméskedések, mintsem a tracklistre lebontott koncertbeszámolók felé hajlott az ujjunk.

Férfi groupie-k a backstage-nél

Erre persze az is sarkallt minket, hogy a kőzetlemezeknél is lassabban változó line-up szombaton sem kényeztetett minket kihagyhatatlan nagyszínpadi izgalmakkal, a hazai pályán mindig stabil kettőnullát hozó Kiscsillag helyett inkább a negyvenes közönség ittasabb részét a régi slágerek helyett a friss szánokkal bosszantó Európa Kiadóra voltunk kíváncsiak. Ezen kívül érdekelt minket a Péterfy-modell – szőröstökű zenészek+dörzsölt prodcerek+jóhangú nő – legújabb produktuma, Odett is, aki talán egyedül volt képes befogadható hangokat kicsiholni a Viasat6 sátor erősítőjéből.

A Müller Péter Sziámi által patronált Fonogram-díjas hölgy koncerten sokkal erősebb és sallangmentesebb, mint az ízlésünknek túl cicás megszólalású albumain, és ez jó. Az viszont rossz, hogy Nemjucihoz hasonlóan rengeteget gyakorolhatja a színpadi pózolást, és ez a mesterkéltség a vadnak és dögösnek szánt gesztusokon is áttüremkedik. Odettnek mindenesetre máris kialakult egy masszív rajongótábora, és én bevallom, életemben először láttam azt, hogy fiúk lóbálják a szerelmetes üzenetekkel telefirkált transzparenseket, és mutatják ujjacskáikkal a Gareth Bale által hamarosan jogvédelem alá helyezett szívecskéket a Művésznő felé. Koncert után néhányat közülük mintha a backstage előtt is láttunk volna toporogni.

Ezen kívül mi sok más újdonságot nem csíptünk el, de az biztos, hogy a fesztivált harapófogóba szorító, jégesővel és a meredek domboldalban óriási zakózásokkal fenyegető viharfelhők igen jót tettek a koncerteknek, mindenki úgy mulatott, mintha nem lenne holnap. Bizonyos értelemben nem is volt, hiszen a fesztivál utolsó éjszakáját tapostuk a táncolható debilséget stabilan hozó Népi Papán, majd pedig már nem is igazán fontos, hogy hol.

És akkor az összegző gondolatok

A Balaton Soundon kívül mindegyik fesztivál igyekszik intergrálni a környezetét az eseményekbe, de telán sehol nem szembetűnőbb ez a törekvés, mint a Fishing on Orfű esetében. Nem is a tó-körüli fröccstúrákról meg a Mecsek feletti sétarepülésekről van szó, hanem arról, hogy a fesztiválozók nagyon szépen belakják a dombokra mászó csinos falut.

A Margitsziget-nagyságú tavat körülvevő stégekről kora reggeltől egészen napnyugtáig fesztiválozók csobbannak a zöld vízbe, közöttük bármikor feltűnhet a háton pillangózó Nagy-Bandó András, hogy lusta karcsapások közepette előadja, hogyan is árasztották el 1962-től kezdve Palkó Sándor, a Baranya Megyei Tanács elnökének javaslatára a völgyet, vagy hogyan úszott át egy horgász a kétméteres harcsa nyomában a tófenken maradt híd alatt.

A Wikipédia szerint 889 lakosú Orfű lakossága erre a négy napra megtöbbszöröződik. Ez óhatatlanul is együtt jár az elzimmerfreiesedéssel: mindent kiadnak, aminek van négy fala meg egy teteje, a szállásdíj pedig álomra hajtott fejenként és éjszakánként még egy kilencvenes évek elején épült víkend-ház négyágyas tetőterében is ötezer forint. Költségkímélő fejlemény viszont, hogy egyre több vendéglő ajánl külön fesztiválmenüt, az amúgy méregdrága Muskátli étterem oldalszárnyában egy külön almaleveses-lecsós-kemencéssültes menzát alakított ki, fesztiválgyomrokra és fesztiválpénztárcákra szabva.

Itt is csilingel a promóciós dottó

A kemence melletti ötven fok sem törte meg a konyhásnénik jókedvét és kedvességét, sok helybéli viszont láthatóan totálisan kikészült a négy naptól is. A random-tarifákkal dolgozó taxisok között volt például olyan, aki péntek éjjel kettőkor már szinte hisztérikus rohamot kapott, amikor rájött, hogy két kilométerrel többet kellett autóznia, mint ahogy azt előzőleg kikalkulálta. A fesztivál eü-állomásán is pokróc módon bántak azzal a külföldinek tűnő – vagy magát külföldire ivó – lánnyal, nála azon puffogtak, hogy ivott. Hát persze hogy ivott, és persze hogy elesett; komolyan nem is értettük, mégis milyen balesetetre számítanak egy lejtős domboldalban rendezett fesztiválon, sugárfertőzésre?

Nekünk a pénteki és szombati "megtelt" tábla ellenére is úgy tűnt, a fesztivál végre megtalálta az optimális vendégszámot, lehet, hogy nem voltak kevesebb, mint tavaly, de a térkihasználást jobban oldhatták meg. Szerencsére a fesztiválból még mindig nem lett vurstli, sok a heverészésre való üres tér, a kocsmák meg a büfék számát is jól belőtték, egyedül a fröccsor népszerűbb pultjai, na meg persze a Fény előtt kígyózik mindig hosszú sor. Orfűn még mindig a "think locally" szellem uralkodik, mondjuk azért a Menyhárt Jenő mogorva beszólásain röhögő baranyai értelmiségiek és a Punnany Massifra sprintelő gimnazisták között energiaitalt kínálgató hosztesszek keringenek, és napközben vidáman csilingel az orfűi Dollár utcában az egyik sörgyár promóciós dottója.

Amiben nem nagyon láttunk előrelépést, az a környezet védelme. A falubéli és partmenti kukákból kicsordul a szemét, amellet meg – hiába van jelen itt is a Széchenyi-terv környezettudatos nevelés programjának turnékülönítménye – fájóan hiányoznak a szelektív gyűjtők, nagyszabású recycling-akciók, minden, ami csökkenthetné az iszonyatos ütemben termelődő műanyagpohár-papírtányér-sörösdoboz hulladékot. A Fishing on Orfű imidzsében nagy hangsúlyt fektet arra, hogy ez a fesztivál valami más, mint a többi. Hát akkor tessék megmutatni, hogy a söröspohár-betétdíjon kívül is van környezettudatosság!