Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEMA Bánkitó Fesztivál a másik kedvenc fesztiválunk a Fishing on Orfű mellett. Ugyanis hasonlóan a mecseki kollégájához, a Bánkitó sem akar feltétlenül hatalmas tömegrendezvénnyé válni, inkább megpróbál emberközeli maradni. Idén hatodik alkalommal tartják meg a Bánki-tó mellett, és kötelező program mindazoknak, akiket a hideg ráz a metapay-rendszertől vagy a szponzorsátrak látványától. Itt ugyanis egyik sincsen.
Zene
A Bánkitón még magyar szinten sincsenek igazán nagy zenei húzónevek, de bizonyos szempontból ez a fesztivál egyik erőssége is. A franc se akarja ugyanazt a 30 magyar előadót hallgatni minde nhol, ezért is jelent felüdülést, amikor olyan zenekarok lépnek fel a két színpad valamelyikén (amelyek közül az egyik közvetlenül a tóparton van!), akik csak elvétve kapnak máshol lehetőséget. Lesz például bölcsész rock and rollt játszó Csaknekedkislány, itt lép fel idén egyedül a Népi Papa és a Haverok, koncertezik az Index-kedvenc Middlemist Red, illetve olyan, főleg budapesti székhelyű együttesek, mint a Naked Truckerz, a Fran Palermo, a Qualitons, a Venice Valley vagy a Mayberian Sanskülotts. Az elektronikus zenéknek otthont adó Bar 72-ben pedig a legizgalmasabb feltörekvő produkciók kapnak helyet, köztük Norwell, Imre Kiss, Silf vagy az utóbbi évek legmenőbb művésznevével rendelkező Lil Saggitarius. Hogy segítsünk kicsit eligazodni ebben az újszerű kavalkádban, összeraktunk egy válogatást a Bánkitó fellépőitől.
Helyszín
Egyre több vízparti fesztivál van itthon is, de talán egyik sem adja vissza azt a tipikus horgásztavas nyári hangulatot, mint a Bánki-tó. Miközben a Balaton minden nyári fürdőzés alapja, addig a Bánki-tó a klasszikus stéges sörözés központja, amikor mindenki találhat egy kis privát részt a haverjaival, hogy fürdés közben ne kelljen az otthagyott értékek miatt aggódni. A kisebbik színpad konkrétan olyan közel van a vízparthoz, hogy egy túlbuzgó énekes akár fejest is ugorhatna róla. Közben a kempingrésznél ott van a másik, sátras színpad, illetve a régi illegálbulik hangulatát idéző Bár 72 az ilyen-olyan elektronikus zenéknek. A tavat ráadásul körbeöleli több vendéglátóegység, apróbb kis zegzugok, ahol az ember kicsit eltűnhet a többi fesztiválozó elől. A környék alkalmas biciklitúrákra is, amire a fesztivál alatt is lesz lehetőség.
Környezettudatosság
Miközben egyes fesztiválokon 500 Ft-os szemeteszsákkal és 250 Ft-ért bérelhető poharakkal próbálnak meg zöldek lenni, addig a Bánkitón tényleg külön figyelmet szentelnek a környezettudatosságnak. Alapvetően is nagyon kevés a szemét a környéken, ami persze nagyban köszönhető az átlagosnál jóval figyelmesebb fesztiválozóknak is, de a szervezők nem feledkeztek meg a biciklisekről sem, nem véletlenül tekerjatora.hu a fesztivál honlapjának címe. Rengetegen érkeznek kerékpárral a Budapestről alig 60 km-re található Bánkra, a szervezők is arra motiválják az embereket, hogy autó helyett inkább jöjjenek biciklivel.
Civil programok
Nem új keletű dolog a civil szervezeteknek beszélgetéseket tartani és külön sátrat építeni a fesztiválokon, azonban Bánkon ennek jóval nagyobb jelentősége van, állandó koncertdömping és a kemping közelsége miatt általában nagyobb az érdeklődés az ilyen viták vagy beszélgetések iránt, mint máshol. Az állandó workshopok mellett olyan témákkal foglalkoznak majd, mint a fiatalok külföldre költözése, a homoszexualitás, a két világháború közti mozgalmak története, de lesz persze filmvetítés, színház, és számos más alternatív szórakozási és kikapcsolódási lehetőség.
Szponzormentes övezet
Külön kikötötték a szervezők még az induláskor, hogy szponzor- és reklámmentes lesz a fesztivál, nem kerül rá az ismert bank logója a fesztiválpólóra, nincs ugyanarról a telefontársaságról elnevezve tizennégy helyszín, nincs kötelező sörmárka, nincs az arcunkba tolva a tömegfogyasztás. Ez pedig egy egyre nagyobb és felkapottabb fesztivál esetében nem csak dicsérendő, hanem egyenesen bravúr is. És metapay kártya helyet lehet majd készpénzzel fizetni, hoppácska.