Bastille

A kissé erősre sikerült szerda éjszaka, na meg a csütörtöki időjárás miatt eljött az ideje, hogy leteszteljem, mennyire élvezhető egy Sziget-koncert otthon a fotelből, egy bögre zöldteával. A választás a Bastille-ra esett, ami egyrészt érdekel annyira, hogy online streamelve is végighallgassam, annyira viszont sajnos pont nem, hogy a szakadó esőben zsibbadó végtagokkal el is induljak a sártengerbe. Semennyire nem bántam meg a döntést. A Bastille dalairól ugyanis koncerten, a konzummisztikus hangulatúra megcsinált videók vizualitása nélkül tíz másodperc után kiderül, mennyire tökéletesen sterilek és karakter nélküliek. Egyébként pont annyira, mint maga az énekes, aki a koncert felénél viszont legalább nagyon szimpatikusan elismeri, hogy "kibaszottul béna táncos vagyok". Van benne valami. Mondjuk a cipőmárka híveként én végig Dan Smith fehér Converse-ét figyeltem fejcsóváló részvéttel, az ugyanis ilyen időjárás mellett a nap végére mehet is rögtön a mosógépbe. De nem csak ez zökkentett ki a hangulatból, hanem az is, hogy a koncert közepénél ki kellett mennem vizet forralni, mire pedig visszaértem a monitor elé, nem tudtam eldönteni, ez még ugyanaz a szám-e, vagy már a következő. Szóval nem az igazi ez a streames koncerthallgatás, na. Már csak azért sem, mert a hang egy nagyon kicsit el volt csúszva, éppen annyira, hogy két számon keresztül el is gondolkoztasson, playbacket hallok-e vagy sem (nyilván nem). Persze az alapprobléma mégiscsak az, hogy baromi egyformák a Bastille saját dalai, a melléjük csapott feldolgozások pedig mintha Dévényi Tibi bácsi ízlésével lettek volna összeválogatva. A TLC No Scrubsja meg a Corona Rhythm of the Nightját és a Snap! Rhythm is a Dancerjét összehozó dal bármelyik prosztóbb siófoki klubban az éjszaka bármelyik szakaszában biztos és olcsó sikert hoz a DJ-nek, és sajnos úgy tűnik, a Sziget nagyszínpaddal sem volt ez másként. Tudom, nagyon igazságtalan így pontozni egy koncertet, úgyhogy ez most szigorúan csak a streamélménynek szól: 6/10. (panyi kapitány)

Fink

Fink ránézésre az egyik legkeményebb arc a Szigeten, 3 kilós vasnyakláncában inkább tűnik a brit Ganxstának, mint a Sziget egyik legfinomabb zenéjét játszó fellépőjének. Pedig a trip-hop producerből lett énekes-dalszerző zenéje legalább olyan érzékeny, mint a The xx, csak valamivel akusztikusabb. Ebből már ki is derült: egyáltalán nem volt jó ötlet egy ilyen szenzitív zenét egy hangár visszhangos, gomolygó akusztikájával rendelkező óriás sátorba rakni. Hogy a koncert még így is egész élvezhető volt, az elsősorban Fink érdeme, de ha az igazi A38 hajón ugyanez a produkció tízpontos lenne, akkor a Sziget A38-sátrában ez most 4/10 volt.  (Szász Barna) 

Lily Allen

Ahogy Lily Allen kezdett, egyből az jutott eszembe, hogy talán kicsit sok drogot engedtek át a határon velük – oké, hogy anyuka lett, de a hatalmas cumisüvegek, mint díszlet, meg a Not Fair alatt a kivetítőn felbukkanó meztelen fickók (a himbilimbijük kocsikkal/italokkal/ékszerekkel kitakarva) eléggé szürreálra sikerültek. Lily viszont jól szórakozott, snapchatelgetett a színpadról, próbálta megfejteni, hogy szerda vagy csütörtök van-e épp, és mindenkit rá akart beszélni, hogy ma lógjon a munkahelyéről, csak az ő nagy vidámságából nem sok ragadt át ránk. Egészen addig, amíg nem jött a strandlabda parti, Lily szerencséjére pont a Bass Like Home alatt dobálták be őket, a pörgős szám alatti röplabdázás mindenkit felpörgetett rendesen, a lendület meg kitartott a végéig. Azért a szerencséjére, mert tökéletesen hiányzott belőle a DÖG az egész koncerten, eljött, lenyomta, cukiskodott is az angyali hangján, a végén Fuck You-zott is, de a lécet sajna nem sikerült átvinnie. És még Womanizer sem volt :( 5,5/10 (koroknai)

Maklemore

Macklemore a Wu-Tangről, az azonos neműek szerelméről, a szabadságról és egy Nike kosárcipőről is ugyanazzal a lelkesedéssel tud beszélni. A személyes történet nagyon fontos, mert itt az vagy, amit rappelsz, és hát nem biztos, hogy ez a leghálásabb szerep, amivel be lehet futni.

Egyébként Macklemore fellépése egy grandiózus musicalre hasonlított: hasonló arányban voltak zenés, táncos és prózai részek, erős férfi főszereplő, sok jó mellékszereplő. A koncert rendezője nem sajnálta a fényt, a tüzet, a petárdát és a konfettit se. Macklemore néha matadornak, a végén (talán) ironikus drag queennek öltözött. Amikor egy templombelsőnek álcázott spanyolfalat toltak be Macklmore mögé, az egyszerre volt modoros és giccses, mégis illeszkedett az est építkezésébe. Egyetlen pillanatra sem tagadta, hogy mit fogunk kapni: vonósok, táncoló fúvósok, a szükségesnél több konfetti és emelkedettség lesz minden mennyiségben. A 40. perc környékén, a műsor felénél bedurrantották a Can't Hold Us-t, és tényleg durrant, füstölgött minden. Pedig nem lett volna szükséges ennyire megtámasztani hátulról a produkciót, mert Macklemore profin és magával ragadóan volt a műsor főszereplője, és mindenben alapos társa Ryan Lewis.

Erős szabadság-hangulat, mérhetetlen jó kedv és jó sok giccs jellemezte a koncertet, és rengeteg felesleges pofázás. A másfél órás koncertben 1 óra zenénél nem volt több, az biztos. Kiselőadások szerelemről, elfogadásról, különbözőségről, illetve a sikerhez vezető útról. Macklemore valoszínűleg két jól választott dallal még a Békemenetet is elfogadó, nyitott, szeretetéhes kiskamaszokká változtatná az Andrássy úton.  A bruttó koncert minden szövegeléssel együtt: 5/10, a nettó koncert szövegelés nélkül: 7,5/10. (valuska)

Stromae

A szervezők már délután jelezték, hogy a nagy érdeklődésre való tekintettel időben kell érkezni a Stromae fellépésére, mert teltház esetén lezárják a sátrat. Így lett, lezárták és nem fértünk be. És nem csak mi, hanem rengeteg ember, akik emiatt vették meg a Sziget jegyüket vagy bérletüket.

Kavinsky

A belga Stromae maximális teltháza (értsd: élvezhetetlen egymástiprása és lökdösődése) után a párizsi Kavinsky (de így talán sokkal menőbb: KΔVINϟKY) némileg szellősebb táncparkettel és jóval elviselhetőbb körülmények között vette át az A38 gigantikus sátrát, ahol valami különös oknál fogva csak a nézők alapos megvárakoztatása után volt hajlandó színpadra állni. Izgalmas háttérsztorija miatt napi ajánlónkban csak a ferráris zombiként emlegettük a projekt mögött megbújó Vincent Belorgey-t, aki 39 éves kora ellenére nemcsak zenéjében hozza jól az olaszos-franciás sármot, hanem megjelenésében és mozdulataiban is. Fellépése egyébként iskolapéldája volt a néhány éve még szebb napokat is megélt franciaelektró-vonalnak (Kavinsky nem véletlenül egy Mr. Oizótól kapott Macen kezdett el zenélni és dolgozik együtt SebastiAnnal): dalai élőben is éppoly szellősek és fülledtek, mint eddigi egyetlen nagylemezén, a tavaly februárban megjelent OutRunon. Kavinsky-t persze elsősorban nem az innovatív zenéje, hanem Ryan Gosling autós mozija, a Drive tette ennyire népszerűvé, aminek egyik betétdala, a CSS énekesnőjével közös Nighcall csalta az A38 színpada elé ezt a rengeteg embert. A dörzsölt francia persze csak a ráadásban durrantotta el a legnagyobb bulibombáját, de akkor aztán robbant rendesen. 6,5 / 10 (kovács.m.dávid)