Index Vakbarát Hírportál

Gerendai: Nyereséges a Sziget

2014.08.17. 22:51
Az Index fesztiválblogja

A zárónapi pontos adatok még nincsenek meg, de most már biztos, hogy látogatócsúcs született az idei Szigeten, mondta vasárnap este az MTI-nek Gerendai Károly, a főszervező. 410 és 420 ezer között lesz a végső szám.

Korábban soha nem fordult elő, ami idén igen: még a fesztivál előtt elfogytak a bérletek. Aztán csütörtökön már megdőlt a régi napi rekord 85 ezer látogatóval.  Az eddigi összlátogatószám a 2009-es Szigeten volt a legmagasabb, 390 ezer, tavaly viszont csak 361 ezren mentek ki.

A látogatócsúcs azt is jelenti, hogy az idei Sziget mindenképpen nyereséges volt. Tavalyhoz képest 2014-ben nagyjából 300 millió forinttal nőttek a kiadások, ezzel együtt úgy kalkuláltunk, hogy a 390 ezres látogatottság jelenti a nullszaldót, és ezt sikerült túlszárnyalni

mondta Gerendai.

A 2013-as Szigetről Gerendai akkor azt mondta, hogy veszteséges volt, és bár a korábbi évekből is rengetegen hasonló borús nyilatkozatokra emlékeznek, tavaly utánaszámoltunk, és meglepődve láttuk, hogy az utóbbi 13 évet nézve Gerendai 8 alkalommal mondta, hogy nyereséggel zártak. Az idei lesz a kilencedik.