A Balaton Sound vasárnapra jócskán betárazott az elektronika igényesebb oldalával kacérkodó fellépőkből. Ezek közül kétségkívül a német polihisztor, DJ Koze és az újkori brit e-zene egyik díszpolgára, Four Tet emelkedett ki a leginkább. Személy szerint marhára vártam rá, hogy a nagyszínpad környékén felszedett idegzsábákat valahol az ő produkcióikon dobálgassam le, így duplán jól esett mindkettő.
A tech-house intelligensebb oldalát megfogó német DJ Koze fél 9 körül kezdett a Telekom Teraszon, bár ennek a bulit megelőző negyed órában semmi jele nem volt. A kezdeti érdeklődést jól bemutatja, hogy a negyedkor szinte tök üres tánctéren csak a szomszédos vécésorban forgó tömeg generált némi forgalmat. Amikor kezdésnek felrakott valami melodikus tech-house-t, persze hirtelen megugrott a látogatók száma, a tömény basszus még a budiból is kirázott mindenkit.
Voltak kétségeim afelől, hogy Amon Tobin jó választás-e egy vízparti fesztiválra. Ő ugyanis éjsötét, drónos-mechás zenét játszik, agybomlasztó geometriai ábrákkal súlyosbított vetítéssel, és ez vízparton csak akkor működik, ha a strandot éppen robotrepülők bombázzák le. A pedagógiai értéke viszont magas, mivel a Balaton Sound jó kapudrog lehet Tobinhoz: ha már arra jár az ember, talán meghallgatja, és rájön, hogy jó.
A fél kettőre ígért kezdés majdnem fél órát csúszott, és a vetítés is sokkal fapadosabb volt a Tobin-fellépéseken megszokottnál, de a kellemetlenségek nagyjából ennyiben ki is merültek. Az világos volt, hogy ez nem egy Tobin-koncert lesz, hanem egy Two Fingers dj szett, csak az nem egyértelmű, hogy a kettő között mi lehet a különbség. A Two Fingers ugyanis Tobin hip hopos pszeudója: az első albumot közösen készítette Doublecklickkel, míg a tavaly megjelent Stunt Rhythms már szólóprojekt volt. Érződött rajta, hogy ez inkább egy rutinos profi ujjgyakorlata, mint új hangépítészeti etalon, de mindig elő lehet venni, ha a lenémított tévében épp a Transformers megy.
A jegyelővételeket figyelve már korábban is sejthető volt, hogy akárcsak a Volt, a Balaton Sound is nézőcsúcsot produkál idén. A fesztivál pénteki és szombati napjára előzetesen minden jegy elkelt, öt nap alatt 127 ezren vettek részt az eseményen.
A fesztivál szervezői elmondták, hogy az idei érdeklődés alapján biztosra vehető, hogy akár további több tízezer vendég is ellátogatott volna Zamárdiba. Egyes külföldi országokban a tavalyihoz képest duplájára nőtt a jegyeladásuk, ami érezhető is volt a helyszínen, de a hazai fiatalok körében is egyre népszerűbb a fesztivál. „Ennek ellenére nem tervezünk a fesztivál méretén változtatni. Hét évvel ezelőtt prémiumfesztiválként pozícionáltuk az eseményt, és ennek azóta is szeretnénk megfelelni, ehhez pedig fontos az is, hogy a mostaninál nagyobb nézőszámmal ne tervezzünk” – mondta Lobenwein Norbert, főszervező.
A szervezők elmondása szerint a hazai és külföldi látogatók, fellépők kivétel nélkül arról számoltak be, hogy a fesztiválnak otthont adó helyszín és az egyedi építmények, programhelyszínek egyedülálló élményt nyújtottak. „A célunk az, hogy hosszú távon is méltók maradjunk az Európa legjobb közepes méretű fesztiválja címre” – tette hozzá Fülöp Zoltán, a Sound másik főszervezője. „Büszkék vagyunk arra is, hogy az esemény a Balaton Régió legjelentősebb eseménye, amelyre idén 127 ezren látogattak el."
A Balaton Sound szervezői idén augusztusban újabb fesztiválokat útjára a régióban Nagyon Balaton címmel, ahol több településen olyanok lépnek fel, mint az LGT, a Fall Out Boy, a Pendulum dj-i vagy éppen egy komplett másik elektronikus rendezvény B my Lake címmel.
Igen, azért a Balaton Sound még mindig a Nemzeti Műkörömépítők Szövetségének éves taggyűlése, amire jó ütemérzékkel rászervezték a Nonfiguratív Lapocka Tetoválók Országos Egyesületének konferenciáját. Igen, a Balaton Sound még mindig a lakossági csapatás ünnepe, ahol Hungária Extra Félédes pezsgővel áldoznak a mennyiségi technó oltárán, és a buli csúcspontján szakrálisan leölnek egy okosban felspoilrezett , citromsárga Hummert a dizájnerdrogok tiszteletére.
És igen, a Balaton Sound még mindig az a hely, ahol letudja szokásos éves hakniját a Prodigy, David Guetta, meg mindenki, akit elhívnak ebbe a csendben rohadó lambériás, vidéki művelődési házba, amit úgy hívnak, hogy Magyarország.
Mindössze annyi változott tavaly óta, hogy tele lett Zamárdi külföldiekkel. Amíg tavaly még csak a jegyek alig öt százalékát adták el Nyugat-Európában, addig idén minden negyedik bérletes belga, francia, német vagy holland volt.
És hát felhígult a Balaton Sound közönsége: már nem csak gyűrött tarkójú mobiltelefonnepperek rendelték egymás után a Mojito-köröket egészségügyi szakközépiskolás kiscsajoknak, és nem csak büszke kettes Golf-tulajdonosok pumpáltak úgy hajnalig, mintha egyenesen Vona Gábor adta volna ki napiparancsba.
Az Atoms For Peace lényegében véletlenül alakult meg. Ez az öt zenész azért jött össze pár évvel ezelőtt, hogy előadja Thom Yorke Radiohead-frontember első szólólemezét, a The Erasert. Aztán valahogy együtt maradt a csapat, nevet választottak az említett lemez egyik dalából, és csináltak egy már zenekarként jegyzett albumot. Az Amok idén jelent meg, és ez az öt ember a zenekar fennállásának történetében először turnéra indult, így jutott el a szlovák Pohoda fesztivál után a szerb Exitre is, jól átugorva Magyarországot.
A nagy zenekarok meghatározó tagjainak szólóprojektjei a legtöbbször olyanok, mint maguk a nagy zenekarok kicsit olcsóbb, gazdaságos kivitelben. Thom Yorke első szólólemeze konkrétan olyan, mintha a Radiohead rideg hangulatú Kid A/Amnesiac lemezpárosának gitármentesített, nagyon elektronikus változatát hallanánk, a második, (mert azért valljuk be, az Atoms For Peace hiába zenekar, mégis csak Yorke-ról szól), már valamivel élettel telibb, és nem olyan, mintha tök egyedül kullognánk a világban a civilizáció romjain, hanem mondjuk van egy süketnéma társunk is. Szóval a The Eraser, még ha kiváló album is, de valóban olyan, mint a nagy zenekar lecsupaszított light kiadása, az Amok viszont egy kvázi Radiohead-lemez lett nem Radiohead-tagokkal, minőségbeli különbség nélkül, már ha a Radiohead legutóbbi, valamint az Atoms For Peace első lemezét nézzük.
Különleges élmény Wiesenbe koncertre menni. Az ausztriai városkába érkezve semmi, de tényleg semmi sem utal arra, hogy a közelben éppen világsztár zenekarok koncerteznek. A helyszínt is kisebb tanácstalanságok után lehet megtalálni, és amikor az autóval leparkolsz, még akkor sem tudod elképzelni, hogy valahol az erdő mélyén tömeg van.
A parkolót az egyébként rendkívül igénytelenül szórakozó osztrákok kellőképpen belakják. Ez leginkább azért érthetetlen, mert az elsőéves Harvest Of Art fesztivál mindössze egy napos, de persze később a tálcás sörökkel keresztbeálló szemekkel kacsázó közönséget látva, már egyértelművé válik, hogy miért kell nekik a parkolóban alvóhelyet felhúzni. A színpad tényleg impozáns helyen van, mélyen bent az erdőben, ahol zavartalanul lehet hangoskodni és ufo-fény erősségű stroboszkópokat villództatni.
Nekem a kedvenc zenekarom a Prodigy azóta, amióta 1998-ban először megláttam azt a klipet, amiben az a zöld hajú csávó ordít át a falon. Eddig sajnos nem tudtam megnézni őket, mert 1997-ben általános iskolás voltam, a Szigetre meg a Voltra meg eleve nem megyek, mert oda csak a parasztok járnak. Örültem is a Soundnak, hiszen azt hallottam, hogy itt modern zene van és a punetták is jók.
Relaxálás a Soundon fehér pimp kanapén, parkoló autók közt, napozás közben, vagy ájultan. Kattintson a képre, és válassza ki az Ön számára legszimpatikusabb módozatot.
Karányi Dániel már tíz ée nyomja az ipart, ez a jubileum pedig elég nyomós indok arra, hogy bulival ünnepeljék meg. A kicsit felelngzősen Karányi Anthology nevet viselő koncert exkluzívnak tűnt, már csak azért is, mert alig volt ott bárki. Szerencsére ennek ellenére jól sült el a dolog.
Karányi Dani érdekes alakja a hazai elektronikus zenei életnek, a szcénán belül mindig is megfoghatatlannak tartottam őt. Harminc éves korára már két Fonogram-díjat is bezsebelt, mégsem ugrik habzó szájjal minden megmozdulására a hazai sajtó, valahogy mindig sikerül neki a háttérből úgy irányítani a szálakat, gyakorlatilag csak új megjelenés kapcsán hallunk róla. Az idén pont tíz éve a pályán lévő DJ és producer válogatott holdudvarával kiegészülve elhatározta, hogy Karányi Anthology néven a komplett életművét bemutató jubileumi koncertet ad az idei Balaton Soundon. A fellépés családias hangulata az alacsony nézőszám miatt garantált volt, ami nem is feltétlenül baj, mivel ez a koncert csak így működhetett igazán.
Az időpont elsőre kicsit szerencsétlen választásnak tűnt, mivel Karányiék nagyjából egyszerre kezdtek az idei kötelező körüket a Nagyszínpadon letudó Prodigy-vel, ezért a buli legelején mintegy 60 ember lézenghetett csak az OTP Bank színpad előtt, ha a pultokat támasztókat is belevesszük. Aztán persze többen kezdtek a tánctérre szivárogni, de a kábé egy és negyed órás műsoridő alatt így is végig minden gond nélkül besétálhattam volna az első sorba, és még félresöprő könyökösöket sem kellett volna kiosztanom, saccra 150-200 embernél állt meg a számláló. A kezdés után pár perccel befutott a buli legnagyobb kérdőjele, egy kigyúrt, félmeztelen, nagyjából 160 centis ázsiai srác, akinek nonstop szeletelése lopta el egy pillanatra Karányiék elől a show-t, és egyáltalán nem úgy tűnt, mint aki házszámot tévesztett, tényleg bármelyik másik esti bulira beillett volna, csak ide nem.
Mikor kezdtél zenével foglalkozni?
Úgy 13 éves korom környékén kezdtem felfedezni ezt a világot, és eleinte csak szimpla hobbinak indult az egész.
A fesztiválokat vagy a klubfellépéseket szereted jobban?
Mivel az az igazi, ha egy buli és a közönség minél nagyobb, azt mondanám, hogy mostanában a fesztiválokat.
Pályafutásod során a DJ Mag többször is beválasztott a világ legjobb dj-i közé. Mit jelent számodra ez az elismerés?
Mindenképpen ismertebbé tesz, de ez csak egy lista, a legfontosabb dolog számomra az, ha az emberek személyesen is eljönnek a bulijaimra, és láthatom őket.
Először is be kell vallanom, hogy eddig azt hittem, egyetlen Steve Aoki-dalt ismerek, de még a fellépés előtt kiderült, hogy valójában egyet sem: a WARP című dalban ugyanis csak vendég volt, és valójában a Bloody Beetroots írta. Nagyot persze így sem hibáztam, hiszen Steve Aokitól nehéz számokat mondani, ugyanis a 35 éves DJ tulajdonképpen tényleg nem csinál semmit. Mármint csinál, biztos keres is vele sok pénzt, de azt, amit a Kaliforniában felnőtt Aoki adott a Balaton Soundon még performansznak is csak nagyon nehéz nevezni.
„Én nem drogozom, de persze, hogy van itt drog. Nézd meg azt a srácot, szerinted miért táncol délben egyedül már egy fél órája?” – mutat a legszerencsétlenebb időszakba beosztott dj irányába interjúalanyom, ahol egy túlmozgásos fesztiválozó lengeti a karjait a néptelen táncparketten.
Vajon a Sound valóban a drogok fesztiválja, ahol az elektronikus zene fanatikusai négy napig fürdőznek a szintetikus mennyországban, ahogy a közönség elhelyezi a Soundot a fesztiváltérképen? Arra is kíváncsi voltam, hogy érezhető-e a drogfelhozatalon, hogy júliusban életbe lépett Európa egyik legszigorúbb drogtörvénye, amely szembegyalogolva a világtrenddel, kriminalizálja a legegyszerűbb útszéli füves rasztát is.
Igen, a Balaton Sound idén behúzta a magyarországi rappereket is egy jó bólogatásra, ezért a Wu-Tang Clan mellett meghívták Nast is, aki ezúttal már nem csak a pénzt vette fel, hanem tényleg koncertezett. A 39 éves előadó valószínűleg már soha nem emelkedik olyan magasságokba, mint mondjuk Jay-Z vagy Dr. Dre, de 1994 óta tartó pályafutása alatt így is sikerült több olyan lemezt összehoznia, amit fontos darabnak illik tartani.
A New York-i Nas soha nem lövöldözéseiről és hasonló gengszterkedéseiről volt híres, már az Illmatic című bemutatkozását is azért magasztalták az egekig, mert frappáns szövegei voltak, és kellő távolságtartással tudta bemutatni az utcai életet. Nas nem azzal menőzik, hogy mennyi cuccot árult, hanem tökéletes stílusban meséli el mások történeteit.
Németország elsősorban a techno melegágya, de szerencsére kiemelkedő house-producerekből is van ott elég. A műfajt a mélyebb, letisztultabb oldaláról közelítő, és a house-t leginkább a dzsesszel összeboronáló Henrik Schwarz-cal beszélgettünk többek között zeneelméletről, gyökerekről, az utánpótlásról és a jövőről.
Pár pillanattal ezelőtt körbenéztél a színpadon. Mik az első benyomásaid a közönségről és a hangulatról?
Igen, voltam kint, eddig minden nagyon jónak tűnik.
Van egy olyan alaptörvény az elektronikus zenében, hogy ha egy műfaj nevében szerepel a dutch előtag, akkor az annyira nem lehet jó. Vagy inkább elvsiselhetetlenül rossz inkább. A holland Afrojack zenéjét dutch house-ként is szokás definiálni és mondani sem kell, hogy ő az élő példája az előbb említett prekoncepciónak. Márpedig ha valami olcsó és bazári, akkor annak közönsége is van, főleg a Balaton partján, így történhetett meg, hogy Afrojacken annyian voltak, mintha harminc év kihagyás után tért volna vissza. Pedig már tavaly is itt volt.
2009-ben már járt a Szigeten a Justice, de az a buli elég felemásra sikeredett, mivel egy csomó rajongónak nem jutott hely. Esküszöm, most úgy mentem oda az arénás fellépésére, hogy abban reménykedtem, a francia duó megkímél majd, és nem szakítja le teljesen a fejem. Ők viszont nem voltak ennyire jóindulatúak.
Az esti produkciót leginkább a faltól falig bosszúfilmek szerkezetével és logikájával lehetne körülírni. A Justice már az elején felspanolta magát, hogy utána a két órás DJ szett teljes futamidejében válogatott módokon töltse ki a dühét a dugig tömött partysátoron. Hogy ez csak a zenéjükben volt így, vagy tényleg mindkét szemük vérben forgott, nagyon nagy kérdőjel, mivel szinte végig tök sötétben voltak, hol a fények beállítása, hol meg a tömény füstfüggöny miatt, pedig annyira azért nem rondák, hogy el kelljen őket rejteni. Így akár hosszú percekig felvételről is mehetett volna a mix, akkora homály volt a színpad körül.
Egy év után ismét itt volt Avicii, a zöldlézeres stadionhouse Joffrey Baratheonja, a hangos püfölés fiatal Dolph Lundgrenje illetve az újkori producersztárok Nick Carterje. A 23 éves DJ-nél per pillanat kevés nagyobb név van a műfajban nem véletlenül, hiszen ipari mennyiségben termeli ki a két-három jól eltalált hangra épülő szintikiállásokat. A svéd producer bulija pedig pont olyan volt, mint tavaly. Zöldlézeres stadionhouse és hangos püfölés az egyik legnépszerűbb mai producerrel.
Amikor a Volton azon szörnyülködünk, hogy a Knife Partyhoz hasonló DJ produkcióknak semmi helye nincs egy fesztivál nagyszínpadán, akkor Avicii tegnapi fellépése a tökéletes ellenpélda erre. Persze úgy viszonylag könnyű, ha a sarki zöldségestől az irodai aktatologatóig mindenki ismer legalább két-három számot tőle, még úgy is, hogy csak hümmögés szintjén képesek ezeket reprodukálni.
Mi illik a Balaton Soundra? Hát hangos zene, jó csajok és lézer a nagyszínpadról. Ami nem illik, az például a Joy Division bemutatkozó lemeze, illetve a klasszikus anyagot felvezetőnek szánó Crystal Castles, ami már harmadszor lépett fel Magyarországon. Ez nem a kanadai zenekar hibája, hanem a körülményeké, amik teljesen elvették egy jó Crystal Castles-koncert lehetőségét is.
Túlsminkelt, négyzetalakú képeken még a bedzsinázva feltápászkodó nap is szebb hajnalban, arról nem is beszélve, hogy néhány jól megválasztott szűrővel el lehet tüntetni a szintetikus karikákat is a szem könyékéről, az erősebb effektek pedig még a narancsbőrt is semlegesítik.
Éppen ezért a Balaton Sound alatt újból várjuk az Instagram-képeket, amin partiszemüvegben push-up mosollyal pózol az egész fesztivál. A képeket nem kell sehova sem küldözgetni, elég az Instagramon feltöltés közben betagelni, hogy azt mondja #indexsound. A tageléssel minden feltöltő elfogadja, hogy a képeit felhasználhatjuk és megoszthatjuk másokkal is az Indexen, a Facebookon, vagy akár az Instagramon. (Esetleg a Google+-on)
A legjobbak közül már a fesztivál alatt is szemlézünkaz Index Facebok-oldalán, vagyis aki időnként bele akar futni pár kifakult vagy éppen pasztellszínbe hajló bikinis csajba, az nézzen fel időnként!
Az #indexsound taggel ellátott képek közül a legjobbakat kiválogatjuk és a fesztivál végén az Indexre is kikerülnek, a legjobb fotó készítője pedig kap egy jegyet a Szigetre. Állítólag ott is lehet látni néha bikinis csajokat.
Először lépett fel Magyarország a hiphop történetének egyik legmeghatározóbb formációja, a Wu-Tang Clan. A másfél órás eszetlen nagy buli után Masta Killával beszélgettünk a backstage-ben arról, hogy nem Budapesten vannak, mennyit változott a csapat a 20 év alatt és valóban a következő album lesz az utolsó a Wu-Tang történetében.
Elég intenzíven pörögtetek a színpadon az előbb, mindig ilyenek vagytok?
Akárhányszor jövök Magyarországra a közönségtől csak szeretetet és tiszteletet kapok, aminél talán nem is létezik fontosabb. Ugyanezt szeretném én is viszonozni a színpadon.
2013-ra feltűnt a Balaton Sound szervezőinek az, ami már a magyar fesztiválozás kezdete óta nyomaszt sokakat: minőségi hiphop csak a legritkább esetben kap helyet a színpadokon, ami különösen azért fura, mert egy olyan országban élünk, ahol egy ideig minden második alsós gimnazistának eminemes nadrágja volt. A Sound most végre érezhetően nyitott, hiszen a fellépők közt ott van Nas, Iggy Azealea is, a Wu-Tang Clan első magyar fellépése pedig valószínűleg az egész fesztivál legnagyobb dobása volt.
Kattintson a zászlóra a teljes élményért!
Harmincévesen már életműkoncertet ad szombaton a Balaton Soundon Karányi Dani. Dj-szett helyett életében először teljes zenekaros, újrahangszerelt bulit tart. Szombat, 21:00, OTP Színpad.
Az előzetesen beharangozottakkal ellentétben elképzelhető, hogy mégsem lesz nagy bukás a Balaton Soundon, nyilatkozta az Indexnek Jeszenszky Zsolt. A DJ Szövetség elnöke elmondta, hogy sem az államnak, sem a MAHASZ-nak, sem a DJ Szövetségnek nem érdeke, hogy most rengeteg dj-t lebuktasson. Nekik az az érdekük, hogy mindenki legálisan végezze a munkáját, és azzal minél több pénzt keressen. Jeszenszky szerint nemcsak a szerdai közleményük hatott a fellépő dj-kre, hanem már előtte is egyre több jogdíjfizetés történt, és azóta is folyamatosan jelentkeznek jogosítani a DJ-k.
„A Balaton Sound jellegéből adódóan, tehát a sok dj miatt számíthatott nagyobb razziára, ezzel összhangban pedig több lebukásra, hiszen a hatóság minden fesztivált ellenőriz az EFOTT-tól kezdve a Volton át a Szigetig, csak azoknak nincs ilyen visszhangja” – mondta el Jeszenszky Zsolt.
A csütörtökön kezdődő Balaton Sound pénteki és szombati napjára már elfogyott az összes belépő, a kempingbe pedig már egyik napra sincs hely. Mi ezeket a fellpőket ajánlottuk bulizásra.