Index Vakbarát Hírportál

Az Abigél, az Isten áldásával című előadás,  a Bánfalvy Stúdió produkciója kerül színre a Kultkikötö balatonföldvári színpadán augusztus 11-én (szombat), 20.30 (esőnap: augusztus 12., 20.30)

A Roots nagyon jó zenekar. Annyira, hogy a nagyszínpad helyett az A38-on alig egy óra is elég volt, hogy ezt megmutassák. Amióta bejelentették, hogy jönnek, vártuk, és az elvárások sem tették tönkre a koncertet! A Grammy-díjas hiphop zenekar, ha napokon át esőben, szélben, jégben vagy forróságban játszana, akkor is ugyanazt a lendületet adná, mint ebben a rövid egy órában. Már kiderült tehát, hogy csak a hosszal volt a baj.

Ha egy másfél méter átmérőjű hajtömb ütemesen lüktet, mint egy szőrös hidroglóbusz, miközben egy férfi egy óriási tubával ugrál a színpadon, az valószínűleg egy rajzfilmbe illő jelenet, vagy a Roots koncertjére való.

A rajzfilmfigura az együttes legendásnak is könnyen nevezhető dobosa, Questlove, aki egyben producer és dj is: dolgozott Jay-Z-vel, Amy Winehouse-szal, John Legenddel. Ha az ő és a Roots munkásságát akarjuk leírni, akkor a kooperációval tehetjük meg ezt legjobban. A hip-hop náluk nemcsak műfaj, hanem lehetőség a határok tapogatására, máshogy nem tudnánk magyarázni, hogy Mos Deffel, Nas-zal vagy Erykah Baduval is nemcsak könnyedén együtt tudnak működni, hanem mindig szeretnivaló, izgalmas dolgok születnek belőlük, ezért is lehet sokszínűnek tartani a Rootsot.

1987-es megalakulásuk óta nemcsak folyamatosan zenélnek, amikből mellesleg dalok is születnek, hanem az együttműködésekben a hatásokat keresik, a hatásokban pedig a továbblépést. Több ilyen hatásra is utaltak a koncerten: eljátszották a Guns N' Roses-tól a Sweet Child O 'Mine-t, a Beastie Boys elhunyt tagjának, MCA-nek szólt a Paul Revere a Licensed to Ill albumról, vagy a J Dillának is ajánlottak dalt.

Túláradó magabiztossággal beszéltem meg egy találkozót az A38-sátor keverőpultjának baloldalára - hogy is lehetne tömeg, hiszen szerda délután három felé járt az idő, fél órája a karbantartók még bőszen csavarozták a belső állványzatot. Azután megdöbbenve vettem észre, hogy a sátor körül hosszú sor kacskaringózik a guantanamoi táborhoz méltó rácsrengetegen keresztül egészen az egy szem bejáratig. A rengeteg ember mind a Bonaparté-ra volt kíváncsi, amin nem csak én, de a berlini illetőségű együttes is eléggé meglepődött, Facebook-oldalukon azon ámélkodtak a koncert után, hogy „hé, vannak helyek, ahol háromkor még javában alszanak”.

A Sziget nem a Balaton Sound, de itt is vannak, akik akkor sem tudják abbahagyni a partit, ha már lekapcsolták a zenét. Vagy éppen elfelejtik, hogy rájuk van írva: meg akarlak dugni. Másnap reggel a fesztiválon.

A londoni Saint Etienne 20 éve van a szakmában, de ugyanolyan kedvesen állnak az interjúhoz, mintha nem mi lettünk volna a sokadikak, akik mindenféle hülyeségről faggatják őket. Miután megkérdezték, hogy mi a neve a főváros két oldalának és van-e rivalizálás Buda és Pest között, kikértek pár sört és egy üveg bort, hogy aztán mindhármukkal beszélgethessünk David Guettáról, a '86-os Budapestről és a zenei újságírásról.

Volt időtök körbenézni a városban?

Bob Stanley: Sajnos nem, nagyon szoros az időbeosztásunk, holnap reggel négykor már indulunk is tovább.

Jártatok már korábban Magyarországon?

Pete Wiggs: Ha jól emlékszem 1986-ban jártam Budapesten, de te szerintem akkor még meg sem születtél. (nevet) Haverjaimmal úgy döntöttünk kicsit utazgatunk Európában. Tudod, ilyen tipikus eurotrip, amikor az összes nagyobb európai várost útba ejted.

Mire emlékszel Budapestből?

PW: Az időjárás borzasztó volt, de Angliában ezt már megszoktuk. Emlékszem, hogy minden reggel be kellett jelentkeznünk a rendőrségre, ami eléggé idegesítő. Semmi pénzünk nem volt rendes kajára, ezért ilyen borzalmas dolgokat ettünk konzervből. A szállásunk valahol a város szélén volt és a házi néni egyszer berontott hozzánk, hogy azonnal menjünk le tévét nézni, mert az amerikai jégkorong válogatott játszott. Nem volt szívünk megmondani neki, hogy britek vagyunk.

Fiatalok, kevés lemezük van, angolul beszélnek. Nagyjából ennyiben hasonlít a Glasvegas, Anna Calvi és a Hurts, ettől eltekintve minden máshogy nézett ki a Sziget első rendes napján.

A Glasvegas az a fajta zenekar, amik miatt nem lehet komolyan venni az NME magazint. Igazából nem bántóan rossz, de a briteknél körülöttük gerjesztett rajongás, az eddig megjelent két közepes lemezüket is el tudta rontani, a délutáni fellépésük után pedig végleg eldőlt, hogy nem a skót zenekar lesz a következő Radiohead, a következő Coldplay, de még a következő Franz Ferdinand sem. A Glasvegas igazából egy dologhoz ért: a picsogáshoz. Minden egyes daluk olyan volt, mintha Skócia hivatalosan válaszát hallanánk a 30 Seconds to Marsra.

Tehát monumentálisnak szánt giccsparádé, sok szenvedéssel, lélektelen előadással, egymástól szinte megkülönböztethetetlen dalokkal. A dream popból, shoegaze-ből és mindenféle épp menő stílusból építkező zene massza jellege ráadásul az idők során sem vált kellemes háttérzenévé, hanem hangról hangra vált egyre idegesítőbbé, hogy aztán a végére tényleg azt érezze az ember, hogy el akarja törölni a brit popkultúrát, Beatlesszel és Clash-el is akár, mert megéri. A színpadig jelenlét csak még jobban alátámasztotta ezt, szerencsére oda csak kevesen néztek, mivel épp szembe sütött a nap.

A Beatsteaks nálunk ugyan nem annyira ismert, de a német nyelvterület egyik legnépszerűbb zenekara, még akkor is, ha angolul énekelnek. A Szigetre már sokadjára visszalátogató zenekar énekesével, Arnim Teutoburg-Weiß-szel.

Kedden az Ignite megemlített titeket a fellépésük alatt, sőt egy dalrészletet is eljátszott.

Igen? De jó arcok!

Mikor lettetek ilyen jó barátok?

Még mikor megalapítottuk a zenekart, akkor sokszor játszottunk előttük egész Európában. Jól kijöttünk már akkor is, nagyon jó srácok. És azóta is egymáson tartjuk a szemünket. Nem hívogatjuk egymást naponta vagy ilyesmi, de nyomon követjük a másikat. Na ez tök jó, nagyon örülök, tényleg. Mi van Zolival, nem tudod?

Nem ő énekelt, mert a háta még mindig nem jött helyre, nem tudott eljönni.

Ó, szegény. De ő a Pennywiseban is énekel, nem?

De, most viszont pihennie kell.

Pedig ő magyar, biztos hiányolták itt az emberek, gondolom vártátok nagyon. Nem baj, majd legközelebb, remélem hamar rendbejön.

Aki azt hiszi, hogy az idei Sziget legkeményebb koncertje a nulladik napos black metalos Dimmu Borgir volt, az nagyon téved. Az idei Sziget legkeményebb koncertjét ugyanis a Ministry adta a nyitónapon, a gigantikus A38 sátorban, és lehet itt még dubstepező Korn vagy vikingmetál Amon Amarth, ez már nem fog változni.

Al Jourgensen Ministry-főnök ugyan kissé hitelét vesztette, mikor nem tartotta be a szavát, és nem költözött el Kanadába, mikor George W. Bush-t újraválasztották, és ezzel bátran odaállhat Glenn Benton kamusátánista Deicide-főnök mellé, aki 33 éves korában nem nyírta magát ki, pedig megígérte, de nézzük el neki, mert az ősellenség Bush eltűnésével fel is oszlatta a Ministryt. Ez sem tartott viszont sokáig, Jourgensennek hirtelen megint lett mondanivalója a válság sújtotta világ számára, és kiengedte a fenevadat abból a ketrecből, amiben a 2008-as budapesti koncertjükkor is játszottak.

Amúgy a Szigeten is volt már Ministry. 2006-ban adtak egy kegyetlen hangos koncertet a délutáni napsütésben a nagyszínpadon, csak akkor a mostani, viszonylag ismeretlen zenészekkel ellentétben olyan kvázi legendák játszottak Jourgensen mellett, mint a prongos, danziges Tommy Victor gitáros, az azóta elhunyt Killing Joke-os, prongos Paul Raven basszusgitáros, a doboknál pedig a Slipknot-alapító Joey Jordison ült. Azt a kiváló fellépést kellett volna most megfejelnie az ipari metál csapatnak.

A Google-nek köszönhetően idén az is a Sziget fesztiválon érezheti magát, akinek nincs kedve koszos hollandok között izzadni, miközben minden tízedik percben fejen dobják egy korsó sörrel. A Youtube három színpadnak is vállalta a közvetítését, így bárki megnézheti a mai napon, hogyan zúz a nagyszínpadon a Korn vagy a Tankcsapda, milyen világzenei produkciókkal készült az OTP Színpad és meddig képes bömböltetni a basszust az olasz Crookers az A38 Színpadon.

Muszáj tekintettel lenni a nagy sporteseményekre, elvégre ahogy Jersey Shore gyúróterem vagy Pastrami bisztró nélkül sem fesztivál a fesztivál, úgy az egyszeri sportrajongó is inkább megnézi kedvenc csapatát, mint a fáradt délutáni porban akkordjait eregető The Akármizt. A sport iránti egyetemes érdeklődés persze inkább a foci esetében nyomja rá a bélyegét egy-egy fesztiválra, nekünk úgy tűnt, az olimpia első sorban a magyar kebleket dagasztja, az általunk megkérdezett külföldi szigetelők annyira nem követték saját a Nemzeti Teljesítményüket. Az angolok magasról tettek a biciklistáikra, a hollandok a vitorlázóikra, a franciák pedig a szerintük pocsékul szereplő egész olimpiai csapatukra.

Az idei Sziget legnevesebb csütörtöki fellépője a Korn. Jonathan Davisék minden valószínűség szerint meg fogják lepni azokat, akik az utóbbi pár évben lemaradtak volna az együttessel kapcsolatos hírekről. Rajtuk kívül lesz még kora délután politizáló punk, illetve még korábbi délután az afro-amerikai könnyűzene egyik legjobb csapata, a The Roots. Megrögzött anglománoknak lesz Maximo Park és Friendly Fires, elektronikával kacérkodó neo-hippiknek pedig erősen ajánlott a Crystal Fighters fellépése.

„Jó dolog a nosztalgia, de meggyőződésem, hogy a Szigetnek nem szabad a múltra koncentrálnia” – vallja Gerendai Károly, a Sziget főszervezője, így hát teljesen egyértelmű, hogy negyedszer is meghívták a Placebót a Szigetre. A zenekar nem ismételte meg a 2009-es lemezbemutatóját vagy a 2010-es koncertjét, ez igazi best of volt.

Még a szerkesztőségben küzdöttem egy laktanyáról és egy temetőről szóló riporttal, amikor azzal a szöveggel jött oda az egyik kollégám, hogy „most hívott a Fenék Tibi, csak azért, hogy elmondja, hogy bomba jó csajok vannak a Szigeten”. A munkaidő hátralevő részében már csak alibizésre voltam képes, de persze nem emiatt, hanem mert vártam az esti Placebo-koncertet, amiről tudni lehetett, hogy új album nélkül valószínűleg nem megint a legutóbbi lemezüket, a hároméves Battle for the Sunt fogják reklámozni, hanem várhatóan a legjobb slágereket fogják eljátszani.

CAVEMAN – stand-up-comedy két felvonásban, a MANNA Produkció előadása, augusztus 9. (csütörtök) 20.30-kor a Kultkikötő színpadán, a Balatonföldvári Szabadtéri Színpadon.

Az IndexVideó rendszeresen jelentkezik zenei témákkal is. Kövesse a Stenket a facebookon is!

A 2012-es Szigetről eltűnt a metál, összevonódott a Party Aréna, és úgy általában változott egy csomó dolog. A sok koncert azért nem tűnt el, ezért ismét lesz kinek szolgáltatni a háttérzenét a részegedéshez. Ezek közül van, amit végre megnézhetünk, van, amit megint végigállunk, és van, amire talán kilátogatunk.

Végre

Kezdjük rögtön a Stone Roses pénteki performanszával. Az elektronika és gitárzene közti hidat jelentő angolok összeállása jelenleg az egyik legnagyobb dolog Európában, ráadásul a beszámolók szerint nagyszerű formában vannak. Még attól sem kell tartani, hogy a rosszabb dalaikat fogják játszani, mivel a Stone Rosesnak aktív pályafutása során összesen két lemezt sikerült összehozni, amin pedig egyszerűen nincsenek rossz dalok.

Ha a Kornt nem számítjuk, nyugodtan kijelenthetjük, hogy a 20. Sziget metálos főzenekara a nulladik napos Dimmu Borgir volt. Az alapító-gitáros Silenozzal beszélgettünk a koncert előtt pár órával.

A Sziget fesztivál nagyon sokszínű buli, rengeteg műfajjal. Ilyen eklektikus fesztiválon érzitek magatokat jobban, vagy a metálfesztiválokon?

Egy a lényeg, hogy játszhassunk, és színpadon legyünk. Persze érdekes egy olyan közönségnek játszani, akik nincsenek hozzászokva ehhez a fajta zenéhez. Van úgy, hogy ilyen alternatív fesztiválokon is fel tudjuk kelteni az érdeklődést olyan emberekben, akik nem is szeretik ezt a stílust, csak a koncerten megtetszik nekik néhány dal, vagy részlet, és utánunk néznek. Összességében az eddigi tapasztalatok alapján jól szoktak elsülni azok a bulik is ahol a közönség nem kimondottan metálközönség.

Azt olvastam, hogy még az idén megjelenik egy koncertvideótok dokumentumfilmmel. Hogy álltok vele?

Már ki kellett volna jönnie, és kész is van a koncertes része, szóval akár már most mehetne is gyártásba, de még a szerződéses szarakodások mennek. Remélem hamarosan véglegesíteni tudjuk, de addig meg forgatunk hozzá, például a hétvégén a Wacken fesztiválon is vettünk fel ezt azt.

Szóval akkor kerülnek hozzá még koncertrészletek, vagy csak vicces dolgok?

Még nem tudom, hogy ezeket hogyan vágjuk bele. Vannak régi felvételek is, van, hogy vesszük egymást, színpad mögötti dolgok, szóval hogy ezek hogyan kerülnek bele, azt még ki kell találni.

Szerdán hivatalosan is elkezdődik a huszadik Sziget. A Nagyszínpadon fellép Anglia egyik legtehetségesebb electropop duója, a Hurts illetve az alternatív rock egyik legmeghatározóbb zenekara a Placebo, akik lassan kiérdemlik a Prodigy-kategóriát, annyiszor járnak nálunk. Az A38 Színpad a gitárzene rajongóinak kedveskedik, lesz Anna Calvi és ismét hazánkban lép fel a dEUS, illetve a Ministrynek köszönhetően indokolt metálvillázás várható. Aki pedig tinédzser módon szeretne dühöngeni, annak érdemes meglesnie Steve Aoki fellépését, csak nehogy valami rossz ekit vegyen be előtte.

Pár éve az Index elsőként tudósított online élőben a Szigetről. Miközben a nagy tévécsatornák műholdas kocsit béreltek, operatőrt, technikust, vágót, adásrendezőt, műsorvezetőt és az egészet körbevetették a biztonság kedvéért négy-öt őrző-védővel, mi egy mobilstickkel, laptoppal és házilag barkácsolt fejkamerával jártuk a poros utakat.

Azóta ugyebár rohanó világunk, meg az információs szupersztráda előzősávja, és az összes többi ilyen közhely: a lényeg, hogy rengeteg olyan szolgáltatás van, amivel ezt már bárki megteheti.

A Google azonban most gondolt egyet, és a Szigettel együttműködve túlszárnyalja a kereskedelmi televíziókat is, operatőrt és technikust béreltek, hogy tényleg megmutassák azt, amiért érdemes kimenni egy fesztiválra. És most itt nem a nagyszínpad melletti kocsma csaposlányának melleire gondolunk. Ez már nem a pixeles távolban vibráló koncertfények kora, itt már nem torzulnak majd horrorsikolyba a basszusok, és nem üvölt bele a felvételbe egy részeg csaj, hogy Szeretlek Placebo.

A YouTube élő közvetítésén a helyszínen több mint 60 ember dolgozik. Három színpadról három teljesen független stábbal összesen 14 kamerával közvetítenek HD-minőségben.  De a lejátszóban akár rosszabb képminőséget is be lehet állítani, ha valaki kihívásokkal küszködik a sávszélességet illetően. És ami a legfontosabb, a hang sztereó és kristálytiszta CD-minőségű.

A Sziget idén a keményzenét egy külön napra pakolta. Miközben Ákos a nagyszínpadon nyomta a popot hatalmas tömeg előtt, a Sziget viharsarkában, a korábbi világzenei helyszínre rakott Petőfi Rádió Színpadon öt külföldi, és egy magyar metálzenekar zenélt, szintén terjedelmes közönség előtt.

Ez a nap arra bőven bizonyíték volt, hogy van erre igény, és a következő Szigetre a szervezők bátrabban belenyúlhatnak a keményzenébe. A főprogramba több metálfellépőt pakolhatnak, és nem csak azt a hármat, ami most van (Korn, Amon Amarth, Ministry). Nem feltétlenül kell ehhez külön színpad, hiszen a közönség úgyis megtalálja majd, ha egy sátorba pakolják, vagy éppen a Nagyszínpadra. Azért biztos, hogy lenne értelme, mert a metálnapon nem kevés külföldi töltötte el az idejét, akiknek a kezén heti szalag volt, rajta Dimmu Borgir-póló, és annak ellenére is itt volt, hogy a hét további részében alig hall majd torzított gitárt.

Közel 30 Hajógyári-szigeten élő hajléktalan kapott heti bérletet a Sziget Fesztiválra a szervezőktől, közölte a rendezvény sajtóirodája. A sok éve tartó gyakorlat szerint az egész évben is a sziget területén élő hajléktalanok a fesztivál ideje alatt is maradhatnak, de a szabályok értelmében nem zavarhatják a rendezvényt és a látogatókat. A szervezők közölték azt is, a szigeten élő kommuna több területen is bekapcsolódik a fesztivál körüli munkákba: szemetet gyűjtenek vagy a pakolásban segítenek. Ugyanakkor vannak közöttük képzett emberek is, mint például az a határon túli magyar férfi, aki mérnöki képesítéssel rendelkezik, és több esetben részt vett különböző árusító pavilonok felépítésében.

Kábítószergyanús anyagokat találtak a rendőrök a Sziget Fesztivál -1. napján külföldieknél, tudatta a rendőrség szerdán honlapján. A Budapesti Rendőr-főkapitányság munkatársai visszaélés kábítószerrel bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt négy embert állítottak elő még kedden késő este. A rendőrök két külföldi férfi sátrában és ruházatában több kérdőjel lenyomatú tablettát, illetve előre becsomagolt növényi származékot találtak. Közölték azt is, hogy ugyancsak kedden a kora reggeli órákban a K hídnál lévő beléptető kapunál bukkantak kábítószergyanús anyagokra két másik külföldinél. A férfiak elmondása szerint a csomagok tartalma marihuána, amelyet saját fogyasztásra szántak.

Brett Rasmussen bőgős 1993-ban alapította az Ignite-ot, amiben 1994 óta énekel egy magyar származású énekes, Téglás Zoltán. A dallamos hardcore-t vagy punk rockot játszó kaliforniai zenekar a Sziget mínusz egyedik napjára a magyar énekes nélkül érkezett, mert Téglás háta egy fellépés alatt olyan súlyosan megsérült, hogy kórházba kellett vinni. Már jobban van, csak éppen énekelni nem nagyon tud még, így az Ignite egy vendégénekessel lépett fel Budapesten. A koncert végéről így értelemszerűen elmaradt Téglás szokásos crowdsurfingje és az "éljen a magyar szabadság, éljen a haza" sorok sem tűntek olyan szívből jövőnek a hidrogénezett hajú basszusgitáros és a beugró énekes előadásában, de ettől még becsülettel lenyomták a magyar refrént. A koncert után beszélgettünk.

Milyen volt a buli?

Fasza volt, nagyon élveztük mi is, és úgy láttam, a közönség is. Tudom, hogy udvariaskodásnak hangzik, de ez volt a turné eddigi legjobb bulija, mármint a beugró énekessel. A koncert előtt kicsit aggódtam, mi lesz, de az első nóta alatt már láttam, hogy nincs gáz. Gyönyörű, meleg napunk van, mindenki élvezi a fesztivált, ez minket is spannol.

Fesztiválokon vagy klubokban szeretsz inkább fellépni?

Mindkettőt szeretem, más okból. A fesztiválokat azárt, mert egy helyen sok zenekart megnézhetek, elmegyek egy RHCP koncertre, aztán egy kisebb színpadon bulizok egy haverom zenekarával, érted. Találkozhatok egy rakás ismerőssel, a backstage-ben mindig van valaki, akivel régen nem láttuk egymást, ezt például nagyon élvezem. A közönség is jó szokott lenni, pedig ilyenkor nem csak a rajongóink vannak ott, hanem esetleg olyanok, akik akkor látják a zenekart először. A klubbulik mások, oda általában csak azok jönnek el akik ismerik és szeretik a zenénket, sokkal közelebb vannak a színpadhoz, és az energiájuk iszonyatosan tudja pörgetni a bulit.

Te milyen koncerteket szoktál megnézni ha fesztiválon vagy?

Most voltam a Coachellán Kaliforniában, ott Snoop Dogg és Dr. Dre bulijait néztem meg, aztán a Black Keys-t és a Refused-ot is. Az USA-ban nincs annyi fesztivál mint Európában, pár nagyobb van, mint a Lollapaloozza vagy az Ozzfest, no meg a Warped Tour, ami ugye tisztán punk rock, de mivel általában játszunk, nem nagyon van időnk bulizni.

Az idei Világzenei Nagyszínpad OTP Bank Világzenei Party színpadként nyomja, vagyis a világzene tánczenei kompatibilitását hangsúlyozza, és értelemszerűen olyan előadókból válogatott, akik simán és profin meg tudják táncoltatni a nagyérdeműt. Ez a worldmusicban elsősorban a latin és a balkáni vonalak profilja, így itt is szinte kizárólag ilyesmikbe szaladhatunk bele délutántól este 11-ig, akármikor is vetődünk arra. Arra vetődni egyébként érdemes, ezzel nincs is semmi baj, bár kicsit sajnálható, hogy az afrikai zenék idén teljesen mellőzve lettek, és csendesebb, elmélyültebb produkciók sem kerülnek terítékre.

A kínálat nagy része már ismerős lehet az elmúlt évekből, de ez is rendben van, amíg az élvonalból kapjuk a merítést. A nevek válogatás nélkül sorolhatók lennének, mondhatni mind a huszonöt (idén a napi struktúra is átalakult, négyről ötre emelkedett a fellépők száma), de mi inkább kipécézünk néhányat, akik először hívnak táncba, és az előzetes hírek, lemezek, videók alapján megérdemlik a kiemelt figyelmet – már csak azért is, mert Goran Bregovic, a Che Sudaka, Sergent Garcia, Shantel, a Leningrad, és a Pogues minden rásegítés nélkül megtöltik a rendelkezésre álló teret.

A gurulós bőröndbe pakolt Ossian-póló már-már X-Akták-kompatibilis jelenség, így az ominózus utazótáska idén sem bukkant fel a Fezen területén. Tudniillik, továbbra is egy virtigli rockrendezvényről beszélünk, ahol nyoma sincs tejbárnak, óriáskeréknek és hasonló – normális ember számára - indokolatlan létesítményeknek. Van viszont tisztességesen hangosított nagyszínpad, ahol éppen a Korpiklaani idézte meg a babosdöbrétei murcifesztivál atmoszféráját. Az általuk képviselt folk metalt - némi túlzással – csupán néhány dolog különbözteti meg egy Matyi és a Hegedűs-performansztól: előbbinek nem kenyere a playback, utóbbi viszont sosem hámozna meg egy muflont csak azért, hogy a színpadon magára teríthesse annak bőrét. Azért ne legyünk igazságtalanok: bármilyen szörnyű giccs is ez a műfaj, a finn alkoholdeszant képes felettébb szórakoztató formában prezentálni.

Egyszer azt álmodtam, hogy csárdást járnak a Sziget nagyszínpadán, igaz, a Metallica volt, csapkodták a térdük lelkesen, és forogtak körülöttük a mennyecskék a Kill 'Em Allra. Aztán felkeltem és megfogadtam, hogy soha többet nem eszem sajtos-tejfölös lángost fesztiválon, de legalábbis nem iszom rá négy ágyas-meggyes pálinkát. Aztán pár év múlva valóra vált ez az álom, bár James Hetfield helyett Csík János állt tegnap este több tízezer ember előtt kis terpeszben, és nem az Enter Sandmannel, hanem egy kalotaszegi szaporával izzították be a hangulatot.

A Csík zenekar már lassan negyed évszázada húzza a táncházakban, ők a népzene LGT-je, sőt inkább Kispálja. Hiába járták persze meg Sydney-t a magyar olimpikonokkal, hiába keresik a lemezeiket a francia, angol és amerikai world music sznobok, igazán sikeresek mégis csak akkor lettek, amikor feldolgozták a Quimbytől azt a bizonyos számot. Hogy aszondja “Most múlik pontosan, engedem, hadd menjen”. Azóta minden biztonsági őr ezt dúdolgatja elábrándozva esténként, amikor már az m2-n sincs semmi érdekes, csak a végtelen este van, meg a kis bódé a csillagos ég alatt.

Kiszedtük a magyar könnyűzene örökzöldjeiből, melyik sorral lopták be magukat a közönség szívébe.