Index Vakbarát Hírportál

új poszt érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • A Verge azt írja, hogy az egyiptomi híradásokban viszonylag kevés szó esett a héten meghalt előző elnökről, Mohamed Mursziról, és itt most tényleg szó szerint kell érteni: a legtöbb híranyagban ugyanazt a 42 szavas közleményt használták fel, amiket a központból WhatsAppal küldtek ki a hírszerkesztőknek.

    Aminek valószínűleg akkora kapkodás lett a vége, hogy az egyik híradóban azt is bemondták a 42 szó végén, hogy "Samsung készülékről küldve". Nem, a nyelvet én sem beszélem, de a Samsungot azért nem nehéz ezen a pár másodperces videón felismerni:

  • Az El Capitan egy 3000 láb (914 méter) magas függőleges szikla a Yosemite Nemzeti Parkban. A 10 éves coloradói Selah Schneiternek 2019. június 3-án sikerült megmásznia, az eddigi legfiatalabbként. A mászás 5 napon át tartott. Egy évvel korábban két veterán hegymászó zuhant le és halt meg ugyanitt.

    Az El Capitanon található az úgynevezett Nose-út, amit 1958-ban Warren Harding, Wayne Merry és George Whitmore mászott meg először. Harding az út megmászása előtt egy évig dolgozott rajta, majd 47 nap alatt sikerült felmásznia. Egy átlagos mászónak 2-3 napra van szükség az út megtételére, de 1975-ben Jim Bridwellnek egy napon belül sikerült feljutnia. Az eddigi leggyorsabb mászás pedig 1 óra 58 perc és 07 másodperces idő volt, ami Commy Caldwell és Alex Honnold nevéhez fűződik 2018-ban.

    Plusz érdekesség, hogy az egész Schneiter család hódol a sziklamászás szenvedélyének, beleértve Selah 3 fiatalabb testvérét is. Édesapja minősített hegymászó oktató, aki végig ott volt a mászás alatt. 

    Selah elmondása szerint a leereszkedés volt a legnehezebb, mert addigra már nagyon elfáradt. 

    Forrás: DailyMail

  • Azt még nem lehet tudni, hogy egész pontosan hogy, milyen formában, és milyen új képsorok lesznek benne, de Kevin Feige Marvel-szuperproducer szerint a Bosszúállók: Végjáték jövő hétvégén megint mozikba fog kerülni az Egyesült Államokban. Feige annyit mondott el, hogy nem is a filmben lesznek új jelenetek, hanem a film végén, feltehetőleg a stáblista közben/után, ahol lesz egy "kivágott jelenet, egy kis tiszteletadás, és pár meglepetés is".

    Egyelőre úgy tűnik, hogy csak az Egyesült Államokban kerül a film megint moziba, de ha megtudunk bármit egy lehetséges magyar vetítésről, szólunk. Itt el lehet olvasni a kritikánkat a filmről, itt pedig egy kibeszélő podcastot is meg tudtok róla hallgatni.

    (io9)

  • Szó szernt hatalmas cukiság, hogy ez a dél-amerikai állat nagyjából egy kutya kitartásával odaállt a halpiac egyik munkása mellé, és halért kuncsorgott. Sajnos nem tudom, hol és mikor készült a videó (a Bored Panda sem segít), de azért tényleg érdemes megnézni:

  • A Reynolds Wrap Chief Grilling Officer címen állást hirdetett Amerikában, a munka pedig nem más, mint hogy az országban utazva BBQ bordákat kell kóstolni, ezért cserébe pedig 10 ezer dollárt, vagyis 2,8 millió forintot fizet a szerencsésnek a cég.

    Jó, a kajálás mellett a közösségi médiában is posztolgatni kell róla, de ha az ember leszopogatja a barbecue-szószt az ujjairól, az azért nem nagy teher ennyi pénzért.

    via UPROXX

  • Az egész brexit már jó ideje annak a párocskának a szerepét tölti be Európa életében, akik évek óta szakítófélben vannak, de csak nem jutnak egyről a kettőre. Először még érdekes volt, szívesen megbeszélte, meghallgatta az ember a gondjaikat, de most már inkább csak rettenetesen fárasztó.

    Nagyon olyan hangulata van a brexit mizériának, mintha a britek sem akarnák már az dolgot, de hát van ez a demokrácia, szóval végig kell tolni az istenadta nép akaratát. 

    Van azonban egy olyan keresztmetszete a brit társadalomnak, akik bármit feláldoznának a brexitért. 

    Például:

    • Beletörődnének Észak-Írország elszakadásába,
    • de akár Skócia függetlenségébe is,
    • nem bánnák, ha tönkremenne a brit gazdaság,
    • sőt azt se, ha a saját pártjuk pusztulna el.

    Bennük az a közös, hogy Tory-párttagkönyvük van, azaz a brit Konzervatív Párt jegyzet tagjai. Köztük végzett az YouGov közvéleménykutató egy felmérést, amiben azt szerették volna megtudni, hogy meddig mennének el a brexit érdekében. Az eredmények igen érdekesek:

    Mint kiderült egyetlen dolog van, ami már nekik is sok volna, mégpedig, hogy a munkáspárti Jeremy Corbyn legyen a miniszterelnök, ezen felül gyakorlatilag minden más jöhet.

    Hát, oké. 

  • A 2019-es Forma-1-es szezon utolsó futamán, Abu-Dzabiban elárverezik majd Michael Schumacher 2002-es világbajnok Ferrariját, az F2002-es kocsiért kapott összeget pedig a hétszeres világbajnok kezelésére, a Keep Fighting, Never Give Up alapítványnak ajánlják majd fel.

    A 2013. december 29-én súlyos síbalesetet szenvedő Schumachernek kivételesen jól sikerült a 2002-es idény, a 17 futamból 11-et megnyert, végül majdnem kétszer annyi pontot gyűjtött, mint a világbajnoki második Rubens Barrichello.

    Hivatalosan egyébként a 219-es számú autóvázról van szó, Schumacher a 11 futamgyőzelméből 3-at szerzett meg ezzel, köztük a franciaországit, amivel a vb-címét is bebiztosította de három futamon Barrichello is vezethette ezt a kasztnit, többek között a Magyar Nagydíjon is, amit megnyert.

  • Taylor Swift, aki LMBTQ-emberek jogaiért többször is kiállt már, kifejezetten a Pride-hónapra időzítette You Need To Calm Down (Le kellene nyugodnod) című videoklipjének a premierjét. A három és fél percben az énekesnő mellett olyan hírességek tűnnek fel, mint az új Queer Eye For A Straight Guy teljes stábja, Ellen DeGeneres, RuPaul, Billy Porter, Adam Lambert és Ryan Reynolds.

    A dal üzenete az, hogy akkor most mindenki szépen ássa el a csatabárdot, és hogy ezt egy jó vastag vonallal aláhúzzák, az utolsó percekben a sült krumplinak öltözött Swift átöleli a hamburger jelmezt viselő Katy Perry. Bár a két énekesnő sokáig jóban volt, az elmúlt pár évben megromlott köztük a viszony, és állítólag a köztük dúló cicaharcról szólt Swift Bad Blood című dala is

    Itt nézheti meg a teljes klipet: 

  • A Washington Nationals dobójátékosa, Max Scherzer az amerikai baseball-liga, az MLB egyik legnagyobb és legjobban fizetett sztárja, 210 millió dolláros szerződése a 11. legnagyobb, 30 milliós átlaga pedig megosztva a 8. legjobb fizetés a ligában.

    Ez persze nem garancia arra, hogy a sztárgázsi mellett ne csináljon néha hülyeséget valaki. Mivel Scherzer csapata, a National League-ben szerepel, ahol a dobójátékosoknak is kell ütniük, elkerülhetetlen, hogy Scherzer időről időre az ütéseket gyakorolja. Itt épp az általában meglepetésre használt úgynevezett bunt ütést gyakorolta volna, csakhogy a labda az ütőjéről nem előre, hanem az orrára pattant, ami el is tört.

    Scherzernek szerdán kellett volna legközelebb játszania, ám az orrtörés miatt egy ideig most kimarad a buliból.

  • Egy rendőr akkor is rendőr, ha éppen sajtótájékoztatót tart. A nyomozó éppen az újságíróknak beszélt a kamerák előtt, mikor azt észlelte, hogy mögötte valakit üldöznek. Reflexből közbelépett, intézkedett, elfogta a férfit, aki egy tini lánynak mondott nem éppen illendő dolgokat, majd befejezte a sajtótájékoztatót. A zaklató, akit a tinilány apja véletlenül kergetett a sajtótájékoztató irányába, azt mondja, hogy a rendőrség undorító, korrupt, és a hozzá hasonlóan ártatlan embereket bántalmazza. 

  • 1938-ban Franciaországban rendezték a harmadik futball-világbajnokságot, amin a magyar válogatott három meccset nyerve a döntőig menetelt. Akkoriban még a teljes tornát egyenes kieséses rendszerben bonyolították le, 16 indulóval.

    Magyarország Holland India 6-0-s legyőzésével kezdett, majd Svájcot ejtették ki 2-0-ra, az elődöntőben pedig a svédeket lépték le 5-1-re. A döntőben a címvédő Olaszország jött, 4-2-re bizonyultak jobbnak a június 19-i mérkőzésen.

  • Szombaton, június 22-én Múzeumok Éjszakája. Volt, jelenlegi, jövőbeli ELTE-seknek remek program lehet az Egyetemi Könyvtár és Levéltár közösségi emlékgyűjtése, amellyel az egyetemtörténeti fényképgyűjteményt akarják gyarapítani.

    Ha szívesen megosztaná másokkal is az ELTE-vel kapcsolatos, fényképen megörökített emlékeit és élményeit, vagy csak beszélgetne ezekről egy jót, várják önt szombaton 18.30 és 20 óra között a Ferenciek terén, az Egyetemi Könyvtár épületében.

    A gyűjtés kiterjed a papíralapú és a digitális fényképekre is. Papírképek esetében a behozott képeket digitalizálják, és a tulajdonos dönt arról, hogy a „felhőben” tartja meg az emlékeit, és az eredeti képet átadja megőrzésre a levéltárnak, vagy csak a másolatot adja át kutatáshoz és közzétételhez.

    Ugyanitt 15 órától kalligráfia-workshop és könyvkötő műhely, később könyvtárvezetés, koncert és kiállításmegnyitó Péterfy Gergellyel. Az ELTE Egyetemi Könyvtár és Levéltár részletes programját itt találja. Az országszerte megrendezett Múzeumok Éjszakája összes programját pedig itt.

  • A profi észak-amerikai baseballbajnokság (MLB) fiókligájában, a Memphis Redbirds egyik meccsén vette észre a kamera azt a szurkolót, aki a lelátókon eddig szokatlan nasival kényeztette magát, ugyanis

    egy elég nagy kanállal, bödönből ette a majonézt a meccs közben.

    A felfedezés után a csapat Twitter-fiókja a meccs mellett a fickó és az extra adag majonéz küzdelmét is elkezdte közvetíteni szombaton, a végeredményt viszont sajnos nem örökítették meg, így nem derült ki, hogy sikerült-e lenyomni a meccs alatt a vödörnyi adagot.

    via MLB Cut4

  • A világ egyik vezető hírügynökségének keddi híre szerint az alabamai Limestone megyei seriff hivatala körözést adott ki a 35 éves Mickey Paulk ellen. A rendőrségi tájékoztatás szerint a férfi egy "harci mókus"-t tartott a lakásán, talán házőrzőként.

    A ketrecben tartott állatot a férfi a metamfetamin nevű népszerű diszkódroggal etette, hogy agresszivitását növelje.

    Paulk ellen több bűncselekmény miatt emeltek vádat, így természetesen kábítószer birtoklásáért is, ráadásul Alabamában már önmagában mókust tartani is tilos.

    Az állatot a rendőrök a természetvédelmi hivatal tanácsára szabadon engedték, noha nem tudtak rajta drogtesztet végezni, mert nem találtak hozzá biztonságos módot.

  • Az Állítólag kevésbé bajszos fele új műsort kapott, és a Savage Builds első részében már egy komoly kihívás elé állította magát és csapatát. A feladat a következő volt: meg kellett építeni a Vasember páncélját, de úgy, hogy az a levegőbe tudjon emelkedni. Nem akarunk spoilerezni, de Savage nem ma kezdte a szakmát, így lehet bízni a szakértelmében. 

  • Nemrég írtuk meg egy ausztrál kutatás nyomán, hogy hetente akár egy bankkártyányi (5 grammnyi) műanyagot is megehetünk a környezet műanyagszennyezése miatt. Ez iszonyú soknak tűnik, és ezt nem azért mondom, mert elkezdtem volna szopogatni egy bankkártyát. Sőt, több ismerősöm szóvá is tette, hogy minek írogatunk ilyen mind-meghalunk riogatást, hát meg egyáltalán, mi az, hogy műanyagot eszünk.

    Ezek után, de ezektől független kaptam ezt a fotót a napokban Löki Viktortól, akivel régóta egymás ismerősei vagyunk a virtuális világban, ő csinálja a streetsofdebrecen insta-projektet, amiről írtam is már korábban. A fotóhoz ezt a szöveget mellékelte:

    Azért írok, mert ezt [mármint az említett cikkünket - hj] véletlenül tudom egy hasonlóan megrázó, két éve készített képpel szemléltetni. A csatolt képen egy rizsszem van, amit lefotóztam otthon egy extrém nagyításra képes objektívvel, focus stacking technikával. A rizsszem bal alsó részén egyértelműen látszik a piros mikroműanyag, az alatt a barna trutymó alatt.

    Tényleg megrázó a kép, de engem a barna trutymó legalább annyira sokkolt, mint a piros műanyag. Utóbbiról legalább tudjuk, hogy mi.

Rovatok