Index Vakbarát Hírportál

új poszt érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Bradley Cooper exe a minap New Yorkban indult sétálni kislányával. Lea de Seine ismét a babakocsiból figyelte a nagyvárosi nyüzsgést, amikor a semmiből odaszaladt hozzájuk egy kiskutya.

    A kislány nagyon megörült az állatnak, és rögtön simogatni is kezdte, miközben a modell mosolyogva figyelte a jelenetet. Meglehet, hogy a történtek után Lea de Seine is kis kedvencet követel majd a születésnapjára.

  • 1920. október 22-én született Timothy Leary amerikai pszichológus, az LSD prófétája, az amerikai hippimozgalom és ellenkultúra legmegosztóbb alakja. A Berkeleyn doktorált klinikai pszichológiából, majd a Harvard Egyetemen tanított.

    Kísérletsorozatot indított a Harvardon, melynek során a varázsgomba és más hallucinogén vegyületek emberi szervezetre gyakorolt hatását tanulmányozta. Arra a kérdésre kereste a választ, hogy segítene-e egy „utazás” a pszichológiai gondokkal küzdőknek.

    A tudattágító szerekkel folytatott kísérletei miatt 1963-ban elbocsátották, esetét megírták az újságok, a médiafelhajtás ezt követően élete elválaszthatatlan részévé vált. Kísérleteit tovább folytatta, ekkor már a svájci Albert Hofmann által felfedezett lizergsav-dietilamid, közismert nevén az LSD került érdeklődése középpontjába. (Az LSD-t az 1940-es évektől a pszichiátriában is alkalmazták, de sem nyugtatóként, sem igazságszérumként nem vált be.)

    Leary valóságos vallást épített az LSD köré a szellem univerzális lehetőségeinek végtelenségével, a lélek és a test teljes felszabadításának hirdetésével:

    Kapcsoljatok be, hangoljatok rá és szálljatok ki.

    Mindezt biztos háttérrel tehette, hiszen a bűvkörébe kerültek a vagyonos Mellon család fiatal tagjai, akik 64 szobás kúriát bocsátottak a rendelkezésére. Itt négy évet töltött partikkal, kutatással és írással.

    1996. május 31-én érte utol a halál, utolsó szavai ezek voltak:

    Miért ne.

    Hamvai egy részét rokonai és ismerősei között osztották szét, egy részét pedig rakétával kilőtték az űrbe.

  • Kilencvenkét éves korában természetes okokból elhunyt kedden James Randi bűvész, a szkeptikus mozgalom megalapítója. A halálhírt az általa alapított James Randi Alapítvány tette közé.

    Randi hatvanéves korában visszavonult az aktív bűvészettől, és életét onnantól kezdve a csalók leleplezésének szentelte. Főállású szkeptikusként, a nemzetközi szkeptikus mozgalom legnagyobb tisztelettel övezett figurája lett.

    Egyik legnagyobb sikere az volt, amikor a nyolcvanas években Jimmy Carlson The Tonight Show című műsorában lebuktatta az akkoriban elképesztően sikeres tévéprédikátort és pszichikus gyógyítót, Peter Popoffot, de kifogott Uri Gelleren is.

  • Ha van olyan játék, ami sosem megy ki a divatból, az valószínűleg a Lego. Nem újdonság, hogy nem csak a gyerekek játékszere, a felnőttek is szívesen építenek belőle ezt-azt, akár többnapos projekteket is. Egy kanadai édesapa nemrég egy működő pizzakészítő szerkezetet készített legóból.

    Iouri Petoukhov fiával, Michaellel együtt dolgozik, és több olyan szerkezetet is építettek már a népszerű játékból, amelyek hasznosnak bizonyultak. Készítettek már olyan eszközt, ami állításuk szerint tökéletes bacont és tojást készít reggelire, most pedig a pizzasütést tették egyszerűbbé – legalábbis a tészta megpakolását.

    A szerkezet lényege, hogy először megkeni az üres pizzát paradicsomszósszal, utána meghinti sajttal, majd klasszikus módon kolbászt és paprikát is szétszór a tetején. Ezután persze már manuálisan kell megoldanunk a továbbiakat, ugyanis egyelőre nem készítették el a legókart, ami beteszi az ételt a sütőbe, és be is állítja, meddig piruljon.

  • A Somogyi Természetvédelmi Szervezet vidraparkjának vezetője a sonline.hu-nak elmondta, hogy a gyöngyösi állatkert hétvégén értesült róla, hogy találtak a környéken egy néhány hetes vidrát.

    A kicsi állat nem sokkal később a központba került, innen vitték haza. A négy-öt hetes kölyök hétfőn kapott csipet és tartási engedélye folyamatban van.

    A vidra immunrendszere még gyenge, a szabad életre készítjük fel, ezért dögönyözni nem lehet, viszont pénteken a tökös családi napon megmutatjuk az érdeklődőknek előre meghatározott időpontban

    – mondta el a vezető.

  • Vivian „Millie” Bailey álma 102 évesen valósult meg. Az American Heroes csatorna Honor Flight Heroes című műsor producerei kérdezték meg a második világháborúban hazáját hadnagyként szolgáló hölgyet, hogy mi van a bakancslistáján, amit szeretne kipróbálni.

    Bailey elárulta, hogy régi vágya a tandemugrás. Miután George H. W. Bush, az Egyesült Államok korábbi elnöke 90 évesen ugrott, rájött, hogy a kor nem lehet akadály. Csakhogy a 300 dolláros díjat nem engedhette meg magának. A műsor producerei viszont megvalósították az álmát.

    Csodálatos volt, valódi izgalom

    – mondta az ugrást követően.

  • Emlékeznek még Ron Weasley első barátnőjére? A Lavender Brownt alakító színésznőnek, Jessie Cave-nek már két gyermeke is van, a napokban született meg a harmadik.

    Cave Instagramon jelentette be, hogy Abraham „Bam” Benjamin megérkezett a családba. A 33 éves színésznő hosszú posztban írt érzéseiről, és arról, hogy eddig ez volt a legnehezebb, legfájdalmasabb szülése, ami közben a korábbiaktól eltérően úgy érezte, teljesen elveszítette a kontrollt.

    Ő és a baba jelenleg a kórházban lábadoznak, és reméli, hogy minél hamarabb hazatérhetnek az otthonukba, emellett pedig mérhetetlenül hálás a dolgozóknak, hogy olyan sokat segítettek nekik.

  • Elvetette a sulykot egy spanyol újságíró a Barcelona–Ferencváros (5–1) Bajnokok Ligája-csoportmeccs beszámolójánál. Salvador Sostres, a Diario ABC nevű spanyol lap tudósítója – a BBC fordítása szerint – úgy jellemezte az FTC ellen gólt és gólpasszt is jegyző Ansu Fati játékát, hogy

    olyan a pályán, mint amikor egy néger bevándorló meglát egy rendőrt az utcán, és elkezd rohanni.

    Salvador Sostres másnap bocsánatot kért az ABC hasábjain, és úgy fogalmazott: csak dicsérni akarta Ansu Fati zseniális futballját, és rendkívül sajnálja, hogy félreérthetően fogalmazott. 

    Nos, a fent leírt sorokat viszonylag nehéz másként értelmezni, mint egy rasszista megnyilvánulás...

    Többek között Antoine Griezmann, a Barcelona világbajnoka is a 18 éves támadó védelmére kelt: „Ansu egy kivételes fiú, aki tiszteletet érdemel, mint minden ember, nem pedig rasszizmust és durvaságot.”

  • A koronavírusból nemrég felépült Pataki Atilla a Borsnak beszélt előző életeiről.

    Az énekes részt vett már regressziós hipnózison és táltosrévülésen is, így jutott a magas életkorhoz. Szavai szerint már régóta járja Földünket, és előző életeiben már kétszer is volt gyógyító, nagyúrként pedig huncutul viselkedett. De igazán fontosnak mindig azt az életet tartja, amit éppen élünk.

  • A busz álmosan vánszorog, az üléseken néhány utas feje billen, jobb kanyarban balra-jobbra, bal kanyarban jobbra-balra. Megálló. Idős ember, ősz haj, hajlott hát, felszáll. Tenyerével int a sofőrnek, majd a gyér utazóközönség felé fordul, és mély, öblös hangon így szól:

    – Jó reggelt!

    Ezt mondja, bele a buszba.

    A város néhány polgára – letapadva kékbőr ülésébe – lassan emeli tekintetét. Ennél többre nem futja. Errefelé már nem szokás köszönni. Buszon. Se villamoson. Se vissza.

    Az öreg egy pillanatig tartja még a hatást, élvezi a csöndet, amit kapott, aztán leül, arccal menetiránynak. A busz megindul, álmosan vánszorog. Az üléseken néhány utas feje billen, jobb kanyarban balra-jobbra, bal kanyarban jobbra-balra.

  • Matthew McConaughey életrajzi könyve nemrég jelent meg. A Greenlight című memoárban az ötvenéves színész számos olyan érdekességet osztott meg magáról, amelyekről eddig nem tudhattak a rajongói. A vidám emlékek mellett azonban írt olyan dolgokról is, amik sokkal inkább félelmetesek – szemlézte Perez Hilton.

    Belezsaroltak a szexbe, amikor 15 éves voltam. Az volt az első alkalmam. Biztosra vettem, hogy pokolra jutok, amiért házasság előtt voltam együtt valakivel. Most már csak remélem, hogy nem

    – idézte fel a színész, aki röviden arról is beszámolt, hogy 18 éves korában molesztálta őt egy férfi, miután ájultra ütötte egy lakókocsiban. Mindezek ellenére McConaughey azt írja, nem érzi magát áldozatnak.

  • A Black Sabbath 71 éves frontembere 2022. február 2-án lép fel a Papp László Budapest Sportarénában.

    A heavy metal Grammy-díjas legendája  családi valóságshow-jával a televíziózás történetébe is beírta nevét: a The Osbournes a Music Television legnézettebb sorozata volt.

  • A színészek összesen száz fát ültetnek majd tízmillió Fa Alapítvánnyal együtt, az első fácskák egy budapesti óvoda udvarába kerültek. Erről tanúskodik a Katona József Színház videómegosztó csatornáján közzétett felvétel.

    A kampánnyal azt szeretnék elérni, hogy széles társadalmi bázison, hálózati kapcsolatrendszert kiépítve a legrövidebb időn belül az emberek, az akcióhoz csatlakozók ültessenek tízmillió új fát Magyarországon. 

    A klímaváltozással, a környezetszennyezéssel drámai módon változik környezetünk , ezért nekünk, embereknek is változnunk kell

    - írják a kezdeményezők. 

    A kellemes hangulatú faültetésről készült képsorokat megtekinthetik alább: 

  • Ötödik alkalommal jelent meg ma a hajléktalanok lapja, a Fedél Nélkül népszabadságos különszáma. A napilap bezárása, 2016. október 8. óta évente egyszer történik ilyen, a mostani Fedél Nélkül mellékletében a többi között az utolsó főszerkesztő, Murányi András, Hegyi Iván, de a Népszabadság és az Index volt munkatársa, Nyilas Gergely írását is el lehet elolvasni.

    A bezárt szerkesztőség mindenkit kér, hogy ha teheti, vásároljon lapot a hajléktalanoktól.

    Ez talán fontosabb, mint az elmúlt években bármikor, hiszen a koronavírus-járvány a hajlék nélküliek életét fokozottan nehezítette, életesélyeik és -körülményeik még rettenetesebbek lettek.

    – hangzik a megjelenésre kiadott közlemény.

    A különszám eladásából származó minden bevétel a hajléktalanoknál marad. Aki nem az utcán akarja megvásárolni, megkaphatja postán is a Menhely Alapítványnak küldött tetszőleges összegért.

  • Magyarország egyik legnagyobb e-kereskedelmi weboldala közé tette a szeptember első felében bejelentett járványügyi szigorítások óta tapasztalt vásárlói magatartásokat tükröző adatait.

    Hasonlóan a járvány első hullámához az ősz első hónapjában is a szájmaszkokat, gumikesztyűket és más gyógyászati segédeszközöket keresték a legtöbben, ezek forgalma másfélszer annyi volt mint az év elején. A rangsorban másodikok voltak az élelmiszerek és a háztartási vegyiáruk, melyek közül leginkább a tisztító-, és fertőtlenítőszerek forgalma nőtt húsz százalékkal. 

    Az azonban érdekesség, hogy a bútorok és lakberendezési tárgyak forgalma csupán a kijárási korlátozások első hetében esett vissza, és szinte azonnal visszaállt a járvány előtti számokra, szeptember óta pedig a járvány előtti heteknél is nagyobb forgalmat generál. 

    A weboldal tájékoztatása szerint ahogy minden hónapban, úgy októberben is a gyűjtemények (például: bélyeg vagy képregény) és antik tárgyak tették ki a forgalmuk mintegy harmadát. Emellett szeptemberben és októberben is jól fogytak a szerszámok, kerti eszközök, amelyek az első hullám egyik slágertermékének számítottak a sporteszközök mellett. 

    De az őszi iskolakezdések miatt újból emelkedett a kereslet a számítástechnika eszközök iránt is.

  • Körülbelül negyven tehén szökött meg egy ausztrál farmról a napokban. Az állatok többsége hamar meglett, azonban az egyiket pár száz méterre, a szomszéd trambulinjába gabalyodva találták meg. A szerencsétlenül járt állatot végül egy traktor segítségével sikerült leemelni a trambulinról.

  • Gyakran hallani, hogy a vendéglátószektort sújtja leginkább a koronavírus-járvány, ami jelentős bevételkiesést okozott, illetve okoz, és emiatt nagynevű éttermek is kénytelenek voltak bezárni a világ számos táján.

    Ezt akarják elkerülni az egyik New York-i gasztroközpontban azzal, hogy a szervizdíjon és a különféle járulékokon felül egy legfeljebb tízszázalékos pótlékot vezetnek be – olvasható a ny.eater.com oldalán.

    A kávézók, kifőzdék, büfék és egyéb vendéglátóhelyek szabadon dönthetnek a pluszdíj bevezetéséről. Eléggé megosztotta a város vendéglátásában érdekelteket az extra díj kérdése, egyesek mentőövet látnak benne, mások pedig a maradék vendégek elvesztését. 

  • Egy hackercsoport ransomware módszerrel kizsarolt pénzt adományoz jótékonysági célokra. Az akció a szakértői elemzések szerint is igazi „újdonságnak” számít a számítógépes bűnözés terén.

    A Darkside csoport hackerei saját bevallásuk szerint is dollármilliókat loptak el nagyvállalatoktól, most pedig azt állítják, hogy „jobbá akarják tenni a világot”.

    A dark weben közzétett bejegyzésükben a hackercsoport két jótékonysági szervezetnek: a The Water Project-nek és a Children International-nek küldött nyugtákat 10.000 dolláros Bitcoin adományról. A Children International, amely a világszerte élő gyermekeket, családokat és közösségeket is támogat, azonnal azt nyilatkozta, hogy furcsa és nyugtalanító fejleménynek tekinti az akciót, erkölcsileg és jogi szempontból egyaránt, és már jelezték, hogy nem fogják megtartani a pénzt. A Children International szóvivőjük a BBC-nek konkrétan ezt nyilatkozta:

    „Ha az adomány hackerekhez kapcsolódik, akkor azt nem áll szándékunkban megtartani.”

    A The Water Project, amely a tiszta vízhez való hozzáférés javításán dolgozik Afrika szubszaharai térségében, nem reagált a különös jótékonykodási adományra.

    Az október 13-i blogbejegyzésben a hackerek azt állítják, hogy csak nyereséges nagyvállalatokat céloznak meg ransomware típusú támadásaikkal, amelyek során „váltságdíjért” ejtik túszul a szervezetek informatikai rendszereit. 

    Brett Callow, az Emsisoft kiberbiztonsági vállalat biztonságtechnikai elemzője pedig így nyilatkozott:

    „Egyáltalán nem világos, hogy mit kívánnak elérni a bűnözők ezen adományokkal. Talán segít a bűntudatukat csillapítani? Vagy talán egoista okokból, lelkiismeretlen zsarolók helyett Robin Hoodként akarnak tetszelegni a közvélemény előtt? Bármi legyen is a motivációjuk, ez bizony nagyon szokatlan lépés, és ha jól tudom, először fordult elő, hogy egy ransomware csoport nyereségének egy részét jótékony célra ajánlotta fel.”

  • Október elején született meg Nicki Minaj kisfia, és egyelőre a nemén kívül nem sokat tudunk róla. Most se tolta túl a rapper: csupán a gyerkőc lábfejéről posztolt az Instagram-oldalán.

    A bejegyzés tanúsága szerint a képet az egyéves házassági évfordulója alkalmából osztotta meg.

  • Akinek nem sikerült feldolgoznia, hogy véget ért az Agymenők sorozat, A légikísérő című szériával vigasztalódhat, amely nagy mennyiségben tartalmaz Kaley Cuoco-t. 

    Az HBO Max-on november végétől vetítendő sorozatból kiderül, hogyan változhat meg egy élet egyetlen éjszaka leforgása alatt. Egy légikísérő (Cuoco) rossz hotelben, rossz ágyban ébred – egy halott férfi mellett. És fogalma sincs, mi történt.

    A sötét thriller-vígjáték a New York Times bestseller listás szerző, Chris Bohjalian azonos című regényének feldolgozása.

    Fotó: HBO GO

  • Sokan gondolhatják, hogy túl sokat beszélnek a helyes táplálkozás fontosságáról, és emögött inkább gazdasági célok rejlenek, ám a koronavírus-járvány az egészséges étkezés fontosságát is kiemelte.

    A jelenlegi helyzetben még fontosabbá vált az egészségünk megőrzése, amelyért a legtöbbet úgy tehetünk, ha tudatosan törekszünk az olyan tápanyagok bevitelére, amelyek erősítik az immunrendszerünket. 

    A gyomorsav egyik fő funkciója az lenne, hogy vírusokat és baktériumokat öljön, ezért a gyomunkat meg kell erősíteni – tudtuk meg Bocsi Viki táplálkozási tanácsadótól, aki kiemeli, hogy igyekezzünk elengedni a stresszt és a félelmeinket, mert az gyengíti az immunrendszert.

    A szakértő szerint ezenkívül kerülni kell a péksüteményt, mert az emésztő funkciókat károsítja, viszont fogyasszunk minél több csontlevest, belsőségeket, halakat, illetve kollagén típusú fehérjéket, így például puhatestűeket és porcogókat, valamint gyökérzöldségeket, keresztesvirágzatúakat és fermentált zöldségeket, mert ezek mind jót tesznek a testünkkel és az egészségi állapotunkkal.

    Bocsi Viki a gluténtól is óv, így a tehéntej, a túró, a szója, a babfélék, valamint gyenge gyomorműködés esetén a tojásfehérje és az étolaj fogyasztását sem ajánlja.

  • Alexandria Ocasio-Cortez, amerikai kongresszusi képviselőnő játékstreamje a Twitch.tv egyik legnézettebb videójává vált.

    A fiatal baloldali képviselőnő az Among Us című - mostanában rendkívül trendi - indie játékkal játszott, és azt élőben közvetette Twitch.tv-n - rajongói legnagyobb örömére.

    Persze – politikusról lévén szó – arra is biztatta a gamer nézőket, hogy menjenek el szavazni a november 3-án esedékes elnökválasztásra. Emiatt egyébként kapott hideget és meleget is a Twitch csatornáján – pár hozzászóló felhánytorgatta neki, hogy talán nem a leginkább videójátékos tartalmat közvetítő Twitch.tv-n kellene politizálni.

    Ugyanakkor más elemzések szerint azért jött be összességében mégiscsak AOC akciója, mert az ifjú hölgy egyébként tényleg gamer. Louise Shorthouse, az Omdia nevű portál videojáték ipar analíziseivel foglalkozó szakújságírója így kommentálta a politikusnő közvetítését:

    „Nekem hitelesnek tűnik. Sőt, úgy gondolom, hogy nagyon is okos ötlet volt tőle, hogy a választások előtti szavazói aktivitást ezzel próbálta felélénkíteni – különös tekintettel a fiatalabb, ún. Z generáció tagjainak körében.”

  • A budapesti 115-os busz sofőrje ma egy kisbusz mellett úgy ment el olvasónk elmondása és videófelvétele szerint, hogy

    a busz oldala majdnem végigsmacizta a kishaszon' visszapillantójat. 

    Bravúros 115-ös buszsofőr

    Köszönjük a csodálatos megfogalmazást és pillanatot. Ehhez csak annyit tennénk hozzá: kitartás, pár óra és átadják a felújított metrószakaszt, ott legalább nem kell centizgetni a tilosban parkolókat. Mindeközben gratulálunk a BKV sofőrjének vezetéstechnikai bravúrjáért.

  • Danielle és párja mindketten vakok. Amikor próbálkoztak a babával, sosem lehettek ők az elsők, akik megtudják a terhességi teszt eredményét, miután az összes forgalomban lévő terhességi teszt egyedül „vizuális alapon”, csíkokkal, illetve elszíneződéssel jelzi a terhességet.

    Éppen ezért felmerült a probléma, hogy hogy bármi is legyen a teszt eredménye, a látássérültek ezen a téren pusztán másodkézből értesülhetnek egy maximálisan privát információról.

    A hiánypótló eszközt, a látássérülteknek szóló speciális terhességi tesztet a Royal National Institute of Blind People (RNIB), vagyis a brit Vakok és Gyengénlátók Krályi Intézete fejlesztette ki a Danielle-hez hasonló érintettek bevonásával.

    Az RNIB prototípusa a már meglévő technológiára épít, azonban a csíkok és az elszíneződés helyett a kijelzőn az eredmény dombornyomott, kézzel kitapintható formában jelenik meg. Ha megfelelő mennyiségű HCG-szintet mutat ki a készülék, a belső motor kis dudorokat nyom felfelé.

    A termékből egyelőre a tesztüzemben lévő prototípus készült el, a fejlesztők pedig remélik, hogy mielőbb kereskedelmi forgalomba kerülhet, minél szélesebb körben – írja a brit Metro.

  • Lenyűgöző, nagy felbontású videót tett közzé a Youtube-on a 4K Relaxation Channel. A több mint négy órás anyag az Urál hegység természeti szépségeit és állatvilágát mutatja be. Érdemes belekattintani a csatorna többi videójába is. Egy kis pihenés, lazulás mindenkinek kijár a munkában.

      

  • Amikor megosztottuk ma reggel a Donald Trump táncáról készült felvételt, nem gondoltuk, hogy ennél jöhet „őrültebb buli″ a tengerentúlról.

    Tévedtünk! Az InStyle felfedezte, hogy egy amerikai gyorsétteremlánc, a Jack in the Box piacra dob egy illatosított maszkot. És mivel gyorsétteremről van szó, nem levendula vagy borsmenta illatú lesz a maszk, hanem - ahogy az a kajáldához dukál - sültcsirke illatú

Rovatok