Index Vakbarát Hírportál

új poszt érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Németh Szilárd is reagált Fekete-Győr András futóversenyes meghívására, de amíg Budai Gyula inkább kettes fogathajtó versenyen mérkőzne meg a Momentum elnökével, addig a Fidesz alelnöke csak egy román nemzeti színekbe öltöztetett Fekete-Győr-portréval fejezte ki válaszát. 

    A vita kiindulópontja az volt, hogy a momentumos politikus felszólított, „ne a tisztességes magyarok pénzéből fizessék Orbán Gáspár brit elitképzését”, ezt követte a két kormánypárti képviselővel vívott adok-kapok egymás vélt fizikai adottságairól.

    Most  Németh csak azt fejtegette, hogy mivel a Magyar Honvédségben 

    nem nyüszítve menekülő vörös rókákat, hanem a haza fegyveres szolgálatára alkalmas, a magyar nemzethez hű honvédeket képeznek

    így Fekete-Győrtől szerinte biztosan nem hallhatjuk a honvédségi esküszöveget.

  • Úton a reptérre, egy éve nem repültem. Kicsit izgulok 

    – osztotta meg követőivel Instagram-oldalán Hosszú Katinka, aki egy edzőtábor miatt hagyta el az országot. Pár órája megosztott Instagram-történetéből kiderül az is, hogy Dubajba utazott.

    A háromszoros olimpiai, kilencszeres világ- és tizennégyszeres Európa-bajnok magyar úszónőről Katinka című életrajzi dokumentumfilm készül. Ebben szó esik arról is, hogy az úszónő hiányolja a versenyzéssel járó adrenalint, miután a koronavírus-járvány miatt szinte teljesen leállt a nemzetközi sportélet, és a nyári olimpiát is eltolták egy évvel. A Szupermodern Stúdió gyártásában készülő portréfilm a tervek szerint 2021. karácsonya körül kerül majd a magyar mozikba. 

  • Néhány hónappal ezelőtt egy macska születésnapi buliján kapta el a koronavírust több résztvevő is Chilében − írja a Bio Bio Chile. A hírt csak szombaton erősítette meg az egészségügyi minisztérium munkatársa, Francisco Álvarez. Szerinte az emberek bármit kitalálnak, csak hogy találkozhassanak, azonban a bulin résztvevők közül hatan megerősítették, hogy valóban a macska születésnapját ünnepelték.

    Amikor megtudtam, azt gondoltam, ez csak egy vicc

    − mondta Álvarez. A születésnap után 15 embernél mutatták ki a fertőzést, amit valószínűleg az összejövetelen kaptak el.

  • Budai Gyula válaszolt Fekete-Győr András kihívására. A Momentum elnöke őt és Németh Szilárdot erőnléti futóversenyre invitálta a Margit-szigetre.

    Te, András! A szigetkörnek mi köze van a katonai alapkiképzéshez? Megint nem néztél utána! 

    – kezdte Facebook-bejegyzését a fideszes politikus, utalva arra a korábbi becsmérlésére, hogy Fekete-Győr szerinte nem tudná elvégezni az általuk teljesített katonai alapkiképzést.

    Mint írta, ő főleg a lovassport világában érzi otthon magát, ezért az az ajánlata, hogy futás helyett inkább

    kettes fogathajtó versenyen mérjék össze erejüket.

    Ezt azzal az indoklással egészítette ki, hogy a fogathajtás egy hagyományőrző magyar sport.

  • Lai Csi-wai az első olyan kerekesszékes, aki felhúzta magát a Hong-Kongban található 250 méter magas felhőkarcolóra. Az esemény szombaton történt. A férfinak tíz órájába került, hogy feljusson az épület tetejére. Mindezt jótékonysági célból tette, hogy pénzt gyűjtsön a gerincvelő betegek számára − írja a Reuters.

    A 37 éves hegymászó egy autóbalesetben sérült meg tíz évvel ezelőtt, de az után sem hagyott fel hobbijával, hogy kerekesszékbe került. Mint mondta:

    Bizonyos értelemben elfelejtettem, hogy fogyatékossággal élő ember vagyok, még mindig álmodhattam, és még mindig azt tehettem, amit szeretek.

    Az akció alatt 5,2 millió hongkongi dollár gyűlt össze, ami nagyjából 198 és fél millió forintnak felel meg.

  • A sóstói tanösvényen sétáltatta kis kedvencét egy 15 éves lány, amikor az eb a befagyott Sóstóra szaladt, ám a jég beszakadt a kutya és a gazdája alatt. A tizenöt éves lánynak sikerült kijönni a sekély vízből, ám az állat nem tudott megkapaszkodni a jégen. Az Országos Katasztrófavédelmi Igazgatóság a Facebook-oldalán számolt be az eseményről. Mint írják, a bajba jutott tinédzsernek és kutyájának a székesfehérvári tűzoltók segítettek:

    A székesfehérvári hivatásos tűzoltók dugólétrát fektettek a jégre, majd kötélbiztosítás mellett közelítették meg a körülbelül tíz méterre lévő, bajba került állatot, és kivezették a partra. A kutyának és gazdájának nem esett baja.

  • A Szegedi Vadasparkban az első újszülött idén egy szamárcsikó volt, aki az új év első napján született. Ida és Kelemen szamárpárnak köszönhető Bonifác, a kis csődör. A vadaspark Facebook-oldalán azt írta:

    Az időzítés pedig tökéletes lett, és bár egy szamár születése nem tekinthető zoológiai szenzációnak, mégis szívmelengető érzés egy kis csacsit látni. Az ünnepek után az új évben pedig ilyen remek hírrel sokkal jobb megkezdeni a munkát.

    A kis szamárról több képet is feltöltöttek.

  • Fekete-Győr András, a Momentum elnöke közös futásra hívta Németh Szilárd és Budai Gyula fideszes képviselőket. Mint írta, már a második alkalom, hogy egy fideszes „csinovnyik próbál keménykedni” vele, mert korábban hangsúlyozta, hogy ne a tisztességes magyarok pénzéből fizessék Orbán Gáspár brit elitképzését.

    A politikus közösségi oldalán azt írta:

    Tessék velem jönni valamelyik nap egy szigetkörre − de aztán aki lemarad, az egy hónapig önkéntes munkát végez. Áll az alku, Szilárd, Gyula? Csak keményen!

    Szerinte az említett politikusok egyike sem bír harminc méternél többet lefutni, ezért ne „döngessék a mellüket”.

  • Sas József halála miatt műsorváltozással készül vasárnap este az ATV.

    A Heti Napló hosszabb lesz 21 perccel, az extra adásidőt Sas József emlékének szentelik.

    Utána 20.50-kor kezdődik a #Bochkor, majd 22.20-kor a Sas Józsefről készült riportfilm, a Sasazértis.

  • A DK elnöke a Facebook-oldalán tette közzé, hogy ő is beoltatja magát az Európai Unió által elfogadott és engedélyezett vakcinák egyikével. Azt mondta, tiszteletben tartja azokat, akik nem szeretnének élni a lehetőséggel, hiszen ez mindenkinek az egyéni döntése, de felhívta a figyelmet arra is, hogy nem csak a saját egészségünkért felelünk ebben a helyzetben:

    Nem csak magatokra kell vigyáznotok, hanem mindenkire körülöttetek. Akikkel találkoztok a boltban, a metrón, a lépcsőházban. Mindenhol.

    Szerinte mindenki kiválaszthatja azt a vakcinát, amely számára a legmegfelelőbb. Ez most nem politika, ez az élet − tette hozzá.

  • Igencsak komoly hótakaró alakult ki Alpokalján vasárnap virradóra. Az Időkép szerint helyenként eléri a hóvastagság a 10 centimétert, sőt néhol már meg is haladja.

    Kőszegen már szombat este 10 centiméteres volt a hó, és Sopronnál is közelítette a 10 centimétert. A legfrissebb hóvastagság észlelések szerint viszont Ágfalván éjjel fél háromkor már 12 centiméter,

    Tompaládonyban pedig 15 centimétert mértek hajnali 5 óra 19 perckor.

  • Meghökkentő történet látott napvilágot az Egyesült Királyságból: egy 25 éves börtönőrnőt állítottak bíróság elé, amiért a wetherby-i fiatalkorúak börtönében erotikus tartalmú képeket és szöveges üzeneteket küldözgetett a raboknak – írja a The Sun. 

    A képeket rendszerint egy becsempészett mobiltelefon segítségével juttatta el, de az is előfordult, hogy kinyomtatott fotóval lepte meg a fogvatartottakat.

    Az egyébként házas nő az egyik 17 éves rabnak állítólag azt is megengedte, hogy megfogdossa. 

    Lebukása után elismerte a hivatali kötelességszegést. A bíróság előtt azzal védekezett, hogy igen boldogtalan: londoni akcentusa miatt kollégái kiközösítik, alkoholizmusban szenved és a házassága is romokban hever. Ennek ellenére 18 hónapra ítélték.

  • A Szegedi Vadaspark szombaton tett közzé képeket a szerelmes vidrákról. A kis állatkák egymás közelében egy kis sétát tettek a medence partján, amit a park dolgozói megörökítettek.

    Még a nap is kisütött

    − írták a bejegyzésben.

  • A televíziós riporter, Szilágyi János volt a minap az ATV Civil a pályán című műsorának a vendége, ahol a koronavírus elleni kínai oltás is szóba került. A riporter elmondta, 

    nem bízik a távol-keleti ország vakcinájában, mert nagyon kevés az információ. Éppen ezért ő csak azután adatná be magának ezt az oltást, ha előbb Orbán Viktor beadatja magának.

    A riporter emlékeztetett, hogy az influenza elleni vakcinát a nyilvánosság előtt kapta meg a kormányfő, hogy ösztönözze a lakosságot az oltásra. Egy friss felmérés szerint egyébként a magyaroknak csupán az egy százaléka bízik, a kínai vakcinában  írja az atv.hu.

  • Kitört az indonéziai Jáva szigetén fekvő Semeru vulkán a kelet-jávai Lumajangban – adta hírül az MTI.

    Az indonéziai katasztrófaelhárító ügynökség (BNPB) által közreadott képen a tűzhányó hamufelhőt lövell a magasba.

    Az utóbbi hónapokban egyre több vulkánkitörésnek lehetünk tanúi. Decemberben három tűzhányó is aktivitást mutatott: a Hawaii-szigeten fekvő Kīlauea, a szicíliai Etna, és az Otake vulkán Japánban.

Rovatok