Index Vakbarát Hírportál

Mindeközben ma
új poszt érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Egy tengerparti dolgozó azzal keresi a kenyerét, hogy sasjelmezben riogatja a sirályokat, hogy a vásárlók nyugodtan fogyaszthassák az ételüket. A 18 éves Corey Grieveson naponta 200 fontot (86 ezer forintot) tesz zsebre, amikor hajnaltól estig Whitby kikötőjében kószál, hogy elriassza a bosszantó madarakat, amik gyakran reptükben kapják ki az ételt a nyaralók kezéből.

    Bár a borravalókból is szép summát tesz zsebre a fiatal, elmondása szerint a ravasz sirályok bosszút is állnak rajta azzal, hogy mindennap a makulátlanul tiszta autójára piszkítanak. A tinédzser tavaly nyáron kezdett el dolgozni a gyönyörű észak-yorkshire-i városban, amikor a 31 éves Alex Boyd, egy helyi étterem tulajdonosa úgy döntött, hogy egy élő sirályriasztót kell alkalmaznia. Corey szeret viccelődni, és a turisták el vannak ragadtatva a munkájától, illetve gyakran kérik, hogy fényképezkedjenek vele színes öltözékében.

  • Mindhárman tudtak egymásról.

    Nemsokára megjelenik Elliot Page önéletrajzi könyve, a Pageboy, amelyből már kiszivárgott néhány részlet, így egy igazán érdekes történetre is fény derült. A memoár szerint Page 2014 környékén, nem sokkal coming outja után összejött egyik kolléganőjével, Kate Marával, akinek akkortájt Max Minghella volt a párja. A férfi nem csak tudott a dologról, de jóvá is hagyta azt, Mara pedig később bevallotta Page-nek, hogy megtapasztalta milyen egyszerre két emberbe szerelmesnek lenni. 

    Románcuk nem tartott sokáig, de Page szerint nagyon meghatározó volt számára, ekkor döbbent rá ugyanis, hogy mindig azokba zúg bele, akik nem teljesen elérhetőek. 

    A "szennyesteregetésről" egyébként Mara is tud, bele is egyezett, hogy volt párja nyilvánosságra hozza titkos viszonyuk részleteit. Sőt, egyes értesülések szerint a napokban csatlakozik is majd Page-hez a könyv egyik sajtóeseményén.

     (via)

  • A jó öreg AI megint bevetésen!

    A közösségi oldalakat böngészve mostanság úton-útfélen Wes Anderson nevére bukkanhatunk. Egyrészt, mert a hónap végén érkezik legújabb filmje, az Asteroid City, másrészt pedig, mert a TikTokon rendkívül felkapottá vált a rendező jellegzetes stílusa, amelyet ráigazítottak már jónéhány nem-Wes Anderson produkcióra is.

    Most erre a sorsra jutott a Szomszédok is, amelyet a mesterséges intelligencia segítségével a LacAI YouTube-csatorna varázsolt egy pasztellszínű, tűpontosan szimmetrikus világgá – bár azt meg kell hagyni, néhány színésznél azért kicsit elszalad a ló. Íme:

  • Már most példaképként tekintenek Keserű Balázsra.

    Június 1-jén munkába állt Balogh Levente új elnöki asszisztense, Az álommeló győztese, akit a Fókusz kamerái is elkísértek első napjára. Keserű Balázs fix egyéves szerződést, új céges autót, prémium-munkaeszközöket és havi bruttó 3 millió forintos fizetést nyert, emellett pedig már most nagy távlatokban gondolkodik:

    „Hatalmas előrelépés ez most a számomra, főleg az, hogy ilyen fiatalon egy ilyen magas pozíciót tudok betölteni. Ez egy életbiztosítás gyakorlatilag. Ha az elkövetkezendő egy évben mindenkinek megfelelek itt a bizalmi körön belül, akkor tényleg úgy gondolom, hogy bebiztosítottam a jövőmet” – magyarázta a férfi, hozzátéve: mivel maximalista, ezért hatalmas kihívás lesz az is, hogy önmagával elégedett legyen. Szerencsére első napját nagyon élvezte, a következő három hónapja pedig főnöke szerint azzal fog telni, hogy magába szívja a tudást.

    Keserűre nemcsak a szülei végtelenül büszkék, de idegenek is. A műsor után rengeteg gratulációt kapott a tévénézőktől, többen pedig már most példaképként tekintenek rá.

Rovatok