Index Vakbarát Hírportál

Mindeközben ma
új poszt érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • A németországi Grünwaldban több száz hívatlan vendég jelent megy egy 16 éves lány születésnapi buliján, és óriási balhé kerekedett a békésen induló családi eseményből. Az ünnepelt és édesapja megpróbálta jobb belátásra bírni a tömeget, de nem bírtak a részeg és agresszív emberekkel, a közelben lakók pedig úgy döntöttek, kihívják a rendőrséget. 

    A német sajtó értesülései szerint ugyanakkor ők sem jártak nagyobb sikerrel, sőt,

    a hőzöngő tömeg kővel dobálta a rendőröket, egyikük meg is sérült, amikor fejen találták.

    Végül a szomszédos városokból érkezett segítség, és így is több órába telt, amire sikerült rendet teremteni. A 400 főből összesen kilenc embert tartóztattak le, akik többek között súlyos testi sértés, rendzavarás és hivatalos személy elleni erőszak miatt állhatnak majd bíróság elé.

    (via)

  • Az 1. Tisza-tavi PET Kupa szombati napján elkészült az a hét, PET palack alapokra épült hajó Tiszafüreden a strandon, amivel vasárnaptól keddig fogjuk gyűjteni a műanyag szemetet a tavon. A szemét az áradással érkezik évről évre főleg Ukrajnából és Romániából, de ne legyenek kétségeink, mi magyarok is jócskán hozzátesszük a magunkét.

    A hajók hasonló technikával készültek, de minden csapat hozzátette a saját kreativitását, voltak, akik hippi elemekkel, voltak, akik céges molinókkal, és voltak, akik komplett sátorral díszítették fel. Ez utóbbira szükség is lesz, mivel vasárnapra hőséget és intenzív zivatarokat is jósolnak. A vízi mentők már minden hajót leellenőriztek, és ha a vízi rendőrség is rábólint, akkor reggel elindulhat a túra.

    Az első napi táv 8 kilométer lesz, amit nem lesz egyszerű megtenni a tiszaszőlősi kikötőig, mivel a víz csak 0,5 km/órás sodrással segíti majd az utunkat. Mindenesetre lelkesedésben nincs hiány, az összegyűlt civilek ugyanis bár van, hogy csak egy napja ismerik egymást, a céljuk ugyanaz: megtisztítani a tavat a szeméttől. Mi a Petúnia legénységével küzdünk a hulladék ellen, kívánjanak nekünk jó szelet.

  • A 71 évesen elhunyt Leonard Durkin nagy mókamester volt, azt kérte például, hogy Johnny Cash "Ring of Fire"-jét játsszák a krematóriumban a hamvasztásakor, illetve, hogy a temetésének legyen része, hogy a Burger King autós részébe elviszik, és  vesznek neki egy baconos duplasajtos hambit. 

    Persze a hatgyerekes egykori bányásznak, az öreg csibésznek, ahogy lenni szokott, igazából nagy szíve volt, azért kérte ezt, mert két éve halt meg a felesége, és amikor a temetőbe ment a sírjához, akkor hazafele mindig a Cottingley-i BK-ben evett egy ilyet.

    A temetkezési vállalkozó pedig belement a dologba, megbeszélte a gyorsétterem menedzserével a dolgot, úgyhogy a temetés előtti napon elpróbálták a dolgot, aztán másnap a halottaskocsi Mergák szépen feldíszítve, koporsóstul bekanyarodtak a gyorsétterem elé, és rendeltek egy hambit. A férfi 50 éves fia, Peter le is filmezte az egészet, sőt, még beszélt is a koporsóhoz. "Utolsó vacsora, apa, mi? Szeretlek, hiányozni fogsz".

    Via Metro.

  • Az amerikai Bon Appétit gasztromagazin Youtube-csatornáját mindenkinek érdemes bekövetni, aki szívesen készítené el népszerű édességek és rágcsálnivalók házi, vagyis mit házi, gourmet változatát, de a kísérletezést szívesen hagyja másra.

    Claire Saffitz ezt megteszi helyettünk, akkor is, hogy több napjába kerül az, hogy kiderítse, mi ennek a módja. A sorozatban korábban már megpróbálkozott a házi Snickers elkészítésével, most a Twix titkát próbálta megfejteni:  

Rovatok