Index Vakbarát Hírportál

Mindeközben ma
új poszt érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • A Neveletlen hercegnőben láttunk utoljára ilyen stílus-átalakítást, amelyet most a szépséggurunak állt üzletember végzett.

    Ki ne vágyna egy olyan filmbe illő külső-belső átalakításra, amelyet megannyi hollywoodi film főszereplőjénél láthattunk már? Új frizura, új ruhatár, smink, körmök és legfőképp magabiztosság – ezeket nyújtja mos Jákob Zoltán rajongóinak, az üzletember ugyanis Szépség Gurunak állt. 

    A YouTube-on futó műsor legújabb részében Barbarát ismerhettük meg, aki olyannyira megörült a lehetőségnek, hogy könnyeit sem tudta visszafogni a Jákobbal való megismerkedése során. 

    „Mikor először találkoztam Zolival egy hatalmas vágyam vált valóra, követtem a médiából az életét és annyira cuki és jószívű embernek láttam, szerettem volna ezt élőben is megtapasztalni, hogy tényleg ilyen-e.”

    A korábbi Nagy Ő is meghatódott a kedves fogadtatásnak hála, és bíztató szavakkal fordult a hölgy felé.

    Vannak olyan dolgok, amiket az ember hoz, és generációról generációra öröklődik. Viszont ez el kellene vágnunk valahogy. Én hiszek abban, hogy meg lehet változtatni a sorsunkat!

    Jákob egyébként nemrég saját sorsát is megfordította: egy svájci klinika "fiatalító" kezelésén járt, hogy az alapos diagnosztikát követően a lehető legtudatosabban élhessen ő is.

  • Végre megnyugodhatnak Paris Hilton rajongói, megérkezett az örökösnő első hivatalos, négyfős családi fotója!

    Ahogy arról korábban beszámoltunk, az édesanyát rengeteg támadás érte az elmúlt hónapokban, miután novemberben egy rugdalózót ábrázoló Instagram-bejegyzésben bejelentette, megszületett második babája, azonban kislányáról utána nem osztott meg egyetlen tartalmat sem. Követői rendre szóvá is tették, ha fiát megmutatja a nagyvilágnak, miért rejtegeti lányát, ezeket a támadásokat nemrég úgy hárította a DJ, hogy egy kicsit szerette volna "csak magának" megtartani a London névre keresztelt kisebbik gyermekét.

    A jelek szerint ez az időszak véget ért, hiszen most befutott Hilton Instagramjára az első képsorozat, amelyen már mindannyian együtt szerepelnek – ő, férje, Reum Carter, fiuk, Phoenix, és persze a hatalmas masnit viselő London is.

    Bemutatom London Marilyn Hilton-Reumot! Amióta csak az eszemet tudom arról álmodtam, hogy lesz egy London nevű kislányom. Olyan hálás vagyok, hogy itt van! Őszintén értékelek minden pillanatot, amit vele tölthetek. Phoenix-szel együtt az én angyal gyermekeim megmutatták nekem azt a mély szeretetet, amit nem ismertem addig, amíg nem lettem az édesanyjuk

    – kezdte bejegyzését Hilton, majd elárulta, az anyasággal kapcsolatos új érzelmek egy dalt is inspiráltak, amelyet Siával közösen készítettek most el Fame Won't Love You címmel.

  • Szekér Gergő arról beszélt, eddig félt kimondani dolgokat, de szerinte fontos, hogy szabadságban éljünk.

    Szekér Gergő, az X-Faktor valamint a The Voice korábbi versenyzője volt a Reggeli egyik vendége pénteken. A 29 éves énekes őszintén mesélt arról, mennyi minden nyomta a lelkét mostanság, majd ennek kapcsán először vallotta be, hogy saját neméhez vonzódik.

    Az ember borzasztóan fél, én nagyon-nagyon féltem kimondani dolgokat, és most bocsánat, senkinem nem akarom tönkre tenni a reggelét, de bizony vannak olyan dolgok, amelyeket egy előadóművész – egy kicsit nehezebb ezt kimondani, mint gondoltam – azért nem mondhat ki, mert politikai állásfoglalásba ütközik

    – kezdte a coming outját, hozzátéve: egyáltalán nem tetszik neki, hogy manapság mindent ebbe az irányba kell elvinni.

    „Miért kell erről beszélni? Tegyük fel a melegséget, nem véletlenül mondom azt, hogy párom van! Aki érti, érti... Ez miért függ össze? Miért kell az énekesnek a magánéletről bármit beszámolnia? Másrészt a melegségnek miért van köze a politikához? És ez engem borzasztóan zavar! Sajnálom, hogy kimondom, lehet, hogy nem lesz munkám innentől, nem tudok mit csinálni...” – folytatta Szekér, majd Pap Gergő rákérdezett, történt-e már korábban hasonló eset az egyébként vezető vágóként dolgozó férfival.

    „Nekem már volt ilyen, nem mondom szándékosan, hogy hol, mikor és miért, de voltam már olyan listán, amire azért kerültem, mert féltek attól, hogy bizonyos dolgok kiderülnek. (...) Nem akarom rásózni az emberekre az életemet, de fontos, hogy szabadságban éljünk, azért, hogy dolgok kijöjjenek belőlünk, nem lehet félelemben élni reggeltől estig” – zárta sorait az énekes, és azt is elmesélte, az volt talán a legnagyobb megkönnyebbülés számára, amikor nagymamája előtt is színt vallott, aki nagyon pozitívan fogadta a hírt.

  • Balszerencsésen indult a mozifilm forgatása.

    Chris Pratt közösségi oldalán osztotta meg rajongóval, hogy legújabb filmjének forgatása közben csúnya beleset érte. A galaxis őrzői és Jurassic World–filmek színésze Instagram-posztjában arra nem tért ki, hogy emiatt szünetelni fognak-e a munkálatok, vagy egyszerűen csak átszervezik őket, és addig olyan jeleneteket vesznek fel, amelyekben nem szerepel. 

    „A Mercy forgatásának 4. napja. Nagyszerű kaszkadőrcsapatom van! És néha olyan is előfordul, hogy megpróbálok bemutatni néhányat a saját mutatványaim közül. Ma apuci bokája közelebbről megismerkedett egy fémoszloppal. Érdekes lesz a további munka” – írta Pratt a sérült lábról készült fotója mellé.

Rovatok