Index Vakbarát Hírportál

Mindeközben ma
új poszt érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Nyolc hónapja egyedülálló, de szerinte ennek meg is van az oka.

    Közel 10 hónap után, tavaly ősszel ért véget Széphalmi Juliska és kedvese kapcsolata, amelynek okairól akkor a táncosnő is őszintén mesélt. A Madách Színház sztárja azóta egyedülálló, de szerinte jól is van ez így, hiszen az elmúlt időszak-, többek között térdműtétje is rengeteg mindent tanított számára.

    „Nyolc hónapja vagyok szingli, és úgy érzem, most az a feladatom, hogy egyedül is megtaláljam a boldogságom, és jól érezzem magam. Eszembe sem jut most a párkapcsolat, fel sem vetődik bennem” – mesélte a Blikknek a kisgyermekes anyuka, aki felépülése mellett természetesen kisfiával tölti a legtöbb idejét.

    Muszáj volt magamba fordulni, kemény önismereti munka volt ez. Ez a műtét megtanított segítséget kérni, és rávilágított arra, ki az, akire számíthatok, ki nem érdeklődött felőlem azóta sem. Tisztára mosta a kapcsolataim ez az időszak. Abban még fejlődnöm kell, hogy ne terheljem túl magam. Semmi én-időt nem hagyok magamnak. Nyilván ez egyfelől azért van, hogy ne legyen időm gondolkodni. A futást korábban arra használtam, hogy mentálisan kikapcsolódjak. Ezt az operáció hosszú időre elvette tőlem, de szerencsére fokozatosan lép vissza az életembe, jövő héten már a szabadban is futhatok

    – újságolta a táncosnő, aki tervei szerint ősszel a színházba is visszatér majd.

  • A napokban tért haza egyhónapos tenerifei nyaralásáról Németh Kristóf, amelyről a Mokka műsorvezetőinek mesélt.

    Több mint egy éve terveztük ezt az utat, amikor megtudtuk, hogy Levente gyermekünk után érkezik a harmadik fiam, akkor elkezdtük szervezni és tervezni ezt. Ki kellett várni, hogy ő elmúljon fél éves, minden oltást megkapjon, a gyerekorvosok is bátran engedjék őt egy európai utazásra

    – kezdte a színész, elárulva, a nyolc hónapos Olivér remekül bírta az utat, négy és fél éves bátyja pedig már gyakorlott a műfajban, így vele sem volt gond. Rengeteg helyen jártak a spanyol szigeten, szinte mindent felfedeztek, amit kisgyerekes családként megtehettek. Nagyfia, Lóci nem tartott velük, de édesapja tudja, ehhez már a 17 éves tinédzser nagy, egyrészt barátnőjével volt, másrészt ő az iskola miatt sem tudott ilyen sok időre külföldre menni, ráadásul épp golfversenye volt.

    „Így tudtuk ezt az egy hónapot abszolválni. Nagyon régóta készültünk, nálunk ez hagyomány, hogy ha nem is egy malacperselyben, de egy borítékban elkezdjük gyűjteni – ötezer meg kétezer forintonként összerakni, és akkor másfél év alatt össze tud gyűlni egy olyan összeg, amiből egy nagyvonalú utazást is megengedhet magának egy család.”

    A színész Szabó Zsófi kérdésére elárulta, bár hajlamos rá az ember, de nem csak a rosszról, a jó dolgokról is be kell számolni időről időre.

    „Mindig arra vágytam gyerekkoromtól kezdve, hogy egyszer nekem ilyen családom legyen, és nekem ilyen családom van. Ez nem az én érdemem, ez az én ajándékom.”

  • Nagyon úgy tűnik, hogy nem csak a vakvilágba kiáltott ígérgetés volt, valóban folytatást kap az Office, amit magyarul A hivatalként is ismerhetünk. 

    Az ezzel kapcsolatos első pletykák még tavaly nyáron jelentek meg, amit akkorGreg Daniels showrunner cáfolt, kiegészítve azzal, hogy bár új éved nem várható, de kibővítenék a The Office-univerzumot egy spin-offot készítve, ami ugyanabban a világban játszódik, de más témára koncentrál. A jelek szerint ez a terv fog megvalósulni, hiszen a The Hollywood Reporter most megbízható forrásokra hivatkozva arról írt, meg is van a "reboot" két új főszereplője – és igen, egyikük a korai szóbeszéddel megegyezően valóban nő lesz.

    Őt fogja alakítani a tavaly a Fehér Lótusszal Emmy-jelölést is behúzó Sabrina Impacciatore olasz színésznő, akit bár szigorú hotelmenedzserként ismerhettek meg a nézők Mike White sorozatában, előtte már számos vígjátékban és komédiában is szerepelt, így benne is megvan a komikusi véna.

    A másik színész pedig Domnhall Gleeson, ő ismerős lehet a Disney-féle Star Wars-trilógiából, de más filmekben, többek közt az Ex Machinában, A visszatérőben, vagy a Harry Potter-franchiseban is játszott már.

    A lap értesüléseit egyelőre sem az alkotók, sem az Universal Pictures nem erősítette meg, de az IGN szerint is biztosra lehet venni ezt a fülest, hiszen az egyik legmegbízhatóbb sajtóorgánumról van szó.

  • A férfi eléggé meglepődött, amikor kiderült, nem jött be a trükkje, túljártak az agyán a szereplők.

    Szokatlan próbatétel elé állította Az álommelő versenyzőit Balogh Levente: ezúttal arra volt kíváncsi az üzletember, jelöltjei mennyire állják a sarat, ha megtévesztésről, hazugságról van szó. Ennek kiderítéséhez egy igazi szakember segítségét kérte Danny Blue személyében, aki több tesztet is megpróbált bemutatni a szereplőkön. A legtöbben értetlenül álltak a mentalista pontos megérzései előtt, ekkor jött Gergő, akinek először sikerült megingatnia a férfit:

     A varázs később újra megtört, ekkor Zsuzsi és Rachel járt túl Danny Blue agyán – bár a mentalista magabiztosan állította, a két lány közül Zsuzsi hazudik, nála van az egyetlen kiosztott fekete golyó, az végül Rachel kezéből került elő.

    „Akkor én most átvertelek téged?” – fordult a lány Danny Blue felé, aki kissé meglepődött a kudarcba fulladt leleplezésen, hiszen több jel is egyértelműen arra utalt, hogy a másik hölgy volt az imposztor.

    „Egy picit sikerült, de ez megesik, ez benne van a pakliban” – válaszolta, hozzátéve:

    Hét emberből kiválasztani azt az egyet, aki kamuzik, az nem egy könnyű feladat.

Rovatok