Index Vakbarát Hírportál

Mindeközben ma
új poszt érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • És a koncertjeire sem mehet többé. 

    Jogerősen 14 hét, azaz több mint 3 hónapnyi letöltendő börtönbűntetésre ítélt a bíróság egy fanatikus Harry Styles-rajongót. A 35 éves, brazil állampolgárású Myra Carvalhónak azután kell rácsok mögé vonulnia, hogy egy hónap alatt 8 ezer (!) kézzel írt levéllel, képeslappal és esküvő köszöntőlappal zaklatta kedvencét, ráadásul ebből kettőt nem csak postai úton, hanem személyesen próbált meg kézbesíteni. Ehhez családja tudta nélkül, teljes titokban utazott Londonba, hogy kiderítvén az énekes lakcímét maga adja át a lapokat Stylesnak.

    A magát szintén bűnösnek valló Carvalho a jövőben nem léphet sem közvetlenül-, sem közvetetten kapcsolatba az egykori One Direction-taggal, fellépésein sem vehet részt, és 10 évre távolságtartási végzést elrendeltek ellene. Nem csak Stylest, de még az ő otthonául szolgáló észak-londoni területét is messze el kell kerülnie, továbbá 134 font kártérítést kell fizetnie kedvencének.

    (via 24.hu)

  • Hallottunk már emlékezetes pechszériákról a futball történetében, de olyanról még aligha, amilyet egy brit ifjúsági csapat szenvedett el. A kölykök becsületére legyen mondva, kitartásból és lelkesedésből jelesre vizsgáztak, ugyanis bár közel három évig nem tudták egyetlen meccsüket sem megnyerni, mégsem adták fel az áhított győzelem reményét.

    A Trimpell & Bare Rangers 11 év alatti ificsapata Nagy-Britannia egyik leghosszabb vereségsorozatának nem túl hízelgő címéért is versenybe szállhatna, de nem kell többé leszegett fejjel távozniuk a pályáról:

    hétvégén ugyanis megszerezték első győzelmüket.

    Megemlítendő, hogy az edzői instrukciók és a fáradtsággal teli tréningnapok ugyan három esztendő után hozták meg a kívánt eredményt, mégsem volt minden hiába. Mostantól remélhetőleg megszűnt bokszzsáknak létezni a csapat, hiszen egy kupadöntőre emlékeztető szerepléssel szakították meg a nyeretlenségi sorozatukat. Szülők és gyerekek egyaránt ünnepelték a már-már elérhetetlennek képzelt győzelmüket.

  • A Neveletlen hercegnőben láttunk utoljára ilyen stílus-átalakítást, amelyet most a szépséggurunak állt üzletember végzett.

    Ki ne vágyna egy olyan filmbe illő külső-belső átalakításra, amelyet megannyi hollywoodi film főszereplőjénél láthattunk már? Új frizura, új ruhatár, smink, körmök és legfőképp magabiztosság – ezeket nyújtja mos Jákob Zoltán rajongóinak, az üzletember ugyanis Szépség Gurunak állt. 

    A YouTube-on futó műsor legújabb részében Barbarát ismerhettük meg, aki olyannyira megörült a lehetőségnek, hogy könnyeit sem tudta visszafogni a Jákobbal való megismerkedése során. 

    „Mikor először találkoztam Zolival egy hatalmas vágyam vált valóra, követtem a médiából az életét és annyira cuki és jószívű embernek láttam, szerettem volna ezt élőben is megtapasztalni, hogy tényleg ilyen-e.”

    A korábbi Nagy Ő is meghatódott a kedves fogadtatásnak hála, és bíztató szavakkal fordult a hölgy felé.

    Vannak olyan dolgok, amiket az ember hoz, és generációról generációra öröklődik. Viszont ez el kellene vágnunk valahogy. Én hiszek abban, hogy meg lehet változtatni a sorsunkat!

    Jákob egyébként nemrég saját sorsát is megfordította: egy svájci klinika "fiatalító" kezelésén járt, hogy az alapos diagnosztikát követően a lehető legtudatosabban élhessen ő is.

  • Végre megnyugodhatnak Paris Hilton rajongói, megérkezett az örökösnő első hivatalos, négyfős családi fotója!

    Ahogy arról korábban beszámoltunk, az édesanyát rengeteg támadás érte az elmúlt hónapokban, miután novemberben egy rugdalózót ábrázoló Instagram-bejegyzésben bejelentette, megszületett második babája, azonban kislányáról utána nem osztott meg egyetlen tartalmat sem. Követői rendre szóvá is tették, ha fiát megmutatja a nagyvilágnak, miért rejtegeti lányát, ezeket a támadásokat nemrég úgy hárította a DJ, hogy egy kicsit szerette volna "csak magának" megtartani a London névre keresztelt kisebbik gyermekét.

    A jelek szerint ez az időszak véget ért, hiszen most befutott Hilton Instagramjára az első képsorozat, amelyen már mindannyian együtt szerepelnek – ő, férje, Reum Carter, fiuk, Phoenix, és persze a hatalmas masnit viselő London is.

    Bemutatom London Marilyn Hilton-Reumot! Amióta csak az eszemet tudom arról álmodtam, hogy lesz egy London nevű kislányom. Olyan hálás vagyok, hogy itt van! Őszintén értékelek minden pillanatot, amit vele tölthetek. Phoenix-szel együtt az én angyal gyermekeim megmutatták nekem azt a mély szeretetet, amit nem ismertem addig, amíg nem lettem az édesanyjuk

    – kezdte bejegyzését Hilton, majd elárulta, az anyasággal kapcsolatos új érzelmek egy dalt is inspiráltak, amelyet Siával közösen készítettek most el Fame Won't Love You címmel.

Rovatok