Index Vakbarát Hírportál

Mindeközben ma
új poszt érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Szereplései bevételét nem tartja elhanyagolhatónak, de nélkülözhetetlennek sem.

    Szabó András Csuti a story.hu-nak adott interjút, amelyben többek között a gyereknevelésről, a tévézés és az üzleti élet egyensúlyáról, valamint párkapcsolatáról is mesélt. Kulcsár Edinával való válása óta saját jogán szerepel különféle celebműsorokban, illetve műsorvezetőként is debütált a Sztárok a reptéren című realityben.

    Örülök, hogy a csapatmunkának köszönhetően sikerre tudtunk vinni egy műsort, nagyon élvezem mind a mai napig a tévézést, de alapvetően én a vállalkozásaimból élek. Természetesen nem elhanyagolhatóak a tévés szereplések bevételei sem, de nem egy nélkülözhetetlen láb az életemben megélhetési szempontból. 

    – kezdi az üzletember, aki éppen ezért neki nem tetsző felkéréseket nem vállal el csak azért, hogy befizesse a számláit. Hozzátette, inkább üzletembernek vallja magát, de azért a tévézést és a vállalkozói létet párhuzamban is tudja menedzselni.

    Mint kiderült, Kulcsár Edina exférjét a nagyszülei ösztönözték a tanulásra, ugyanis az ország egyik legkeményebb gimnáziumába, a Fazekas Mihály Gimnáziumba járatták, onnan pedig a Szent István Egyetemre ment, ahol közgazdászként végzett. A saját könyvkiadóval rendelkező nagyszülők bár jómódban éltek, később is két lábbal a földön maradtak. Csuti ezért saját gyerekeit is arra neveli, hogy tenni és dolgozni kell azért, ha valamit szeretnének elérni.

    Úgy élek, úgy keresek, hogy a sajátom mellett már biztosítottam a gyermekeim jövőjét is. Mindemellett van lehetőségem mára sok hátrányos helyzetű gyereket is támogatni. Nem felejtem el, hogy valamikor turkálóból vásároltunk anyukámmal. Hiszek benne, hogy ha van miből, akkor minél többet vissza kell adni a világnak

    – fogalmazott Szabó András Csuti, akinél az is egyértelmű, hogy szerelmével közös kasszán legyenek.

    Imponál nekem, hogy kérte, az egyetem mellett nálam, a marketingcégemnél dolgozhasson, és nagyon ügyes. Nekem fontos, hogy fel tudjak nézni egy nőre, nem hiszek a klasszikus férfi-női szerepekben. Ugyanakkor nem várom el, hogy az egzisztenciánk akárhányad részét ő teremtse meg

    – szögezi le Csuti, aki a párjával való családalapításra sejtelmesen utalt: „Bius idén diplomázik, ez most az elsődleges. Utána viszont minden elképzelhető. Semmi sincs időhöz kötve nálunk.”

  • Többet nem kellett menjen.

    Nádai Anikó a minap a Reggeliben mesélt arról, hogy már 35 éve keresi az útját a sportban, de egyelőre nem találja a neki való mozgásformát. Mint mondja, úgy hiszi, nincs az a sport, ami igazán boldoggá tenné.

    „Voltam már mindenen, ráztak már árammal. Speedfitneszen, mindenen, és természetesen kipróbáltam a jógát is; nyújtogattam meg ilyenek, és akkor mondták, hogy pihenjünk meg. Én úgy megpihentem, hogy elaludtam, és hangosan horkoltam. Mondták akkor, hogy többet ide nem kéne jönni” – idézte fel a történetet a műsorvezető, aki most a pilatestől várja, hogy megjöjjön a kedve a mozgáshoz.

    „Futottam, úszni nem tudok, volt ez a speedfitnesz, a boksz meg annyira nem én vagyok. Nem is tagadom, azzal ne is keressenek, fogalmam sincs hozzá. Szerintem nem is bírom elviselni, hogy megüssenek. Jézusom, ne” – szörnyülködött Nádai. 

  • Őrzik a húsvéti hagyományokat.

    Sánta László a minap a Meglepetés magazinnak beszélt arról, hogy az ő családjukban, hogyan készülnek a húsvéti ünnepekre. A népszerű színészt legutóbb a Farm VIP-ben láthatták a tévénézők, ahová azért jelentkezett elsősorban, hogy a fiának megmutassa, egy erős férfi, és vele együtt a szülei is büszkék lehessenek rá. Most elárulta, hogy kisfiával őrzik a hagyományokat, és idén is mennek locsolkodni.

    Lacika édesanyján kívül a nagynéniket is meglocsoljuk. Lacika már tavaly is saját verssel készült, idén sem lesz másként. Már megírtuk a pár soros versikét, épp most próbálja megtanulni.

    A 43 éves édesapa sajnálja, hogy a húsvét veszített a jelentőségéből, mert amikor ő volt gyerek, sokkal nagyobb hagyománya volt a keresztény ünnepnek.

    „A román forradalom előtt, 1989-ben költöztünk át Nagyváradról Békéscsabára. Emlékszem, hogy kisgyerekként kifejezetten büdös kölnivel locsolkodtam, szinte elfutottak előlem a lányok, nehogy a hajukra menjen a kölnivíz. A rendszerváltás környékén már Békéscsabán laktunk. Édesanyám finomat főzött, kötözött sonka és házikolbász mindig került az ünnepi asztalunkra. Az öcsém, néptáncos lévén, már gyerekként is fontosnak tartotta a hagyományőrzést, így lovas kocsin járt locsolkodni a társaival, és vödörrel öntözte a környékünkön lakó lányokat” – idézi fel Sánta László.

  • Imádja az apaságot a műsorvezető.

    Dallos Bogi és Puskás Peti a kisfiuk, Ábel érkezése óta életük egyik legboldogabb időszakát éli, amit mi sem bizonyít jobban, mint hogy a szülővé válásról gyakran beszélnek, és a csöppségről is mutatnak képeket. Nemrég a büszke édesapa azt is elárulta, hogy az első pillanat óta nem tudja levenni a tekintetét a gyermekéről, akivel minden szabadidejét igyekszik együtt tölteni. Most közösségi oldalán egy aranyos felvételt osztott meg arról, ahogy a fiának énekel az Oroszlánkirály című rajzfilmből.

    A színházi világnap alkalmából az aktuális kedvenc szerepeim: Timon, Pumba és Simba egy dalon belül. Már a Nyomorultak is elég jól megy egyedül, de azt még csiszolni kell, de szerencsére nagyon hálás a közönségem!

    – írja posztjában a tévés.

Rovatok