Index Vakbarát Hírportál

új poszt érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • A Szojuz MS-16 kapszula Kazahsztánban ért földet a Nemzetközi Űrállomás legénységének tagjaival - Christopher Cassidy, Anatolij Ivanisin és Ivan Vagner 6 órával az érkezés előtt posztolt fotó kedvéért  zsúfolódott össze így a kapszulában.

     

  • Miley Cyrus soha nem tud már olyan önfeledten felnézni az égre, mint azelőtt, ugyanis az történt, hogy San Bernardino városán hajtottak keresztül egy barátjával, amikor látta, hogy valami ufóféle üldözőbe vette őket. Hozzátette, teljesen biztos abban, ami látott, és csak úgy mellékesen megjegyezte, hogy 

    egy taco shop előtt hasist vett egy sráctól egy furgonban,

     szóval az is lehet, hogy a hasis lehetett a látomás oka. A jelenségre azonban tisztán emlékszik a 27 éves énekesnő. 

    Leginkább úgy tudnám leírni, mint egy repülő hóekét, ami sárgán világít

    – magyarázta, majd sietett megjegyezni, hogy a haverja is látta, és az úton több autós is megállt, hogy megnézze mi az.

    Szóval, amit láttam, szerintem tényleg megtörtént

    – summázta az ügyet. 

  • Október 23-án a Lánchíd is ünnepel. Ha arra jár, csodálja meg ön is!

  • Többet nem játszik élőben Keith Jarrett, kétszeres agyvérzéséből ugyanis már nem valószínű, hogy valaha felépül – vallotta a jazzlegenda a The New York Timesnak.

    Volt már párszor csilláros teltház a Müpában, de olyan még sosem, amikor Keith Jarrett  tette tiszteletét a világhírű intézményben 2007-ben. Na, akkor egyetlen felszabaduló helyre tízen ugrottak volna az ácsorgók között, már ha lett volna ilyen. A dzsesszlegendában akkor sem csalódtak hallgatói,  senkihez nem mérhető teljesítményére a jazzisták azóta is emlékeznek. 

    Mostantól azonban a rajongók, úgy tűnik, hiába reménykednek, a zongorista ikonnak ugyanis le kellett mondania jövő márciusi fellépését, ahogyan a koncertnaptára is sajnos kiürül a jövőben. Jarrett ugyanis kétszer kapott agyvérzést az elmúlt években, utoljára a Carnegie Hallban lépett fel 2017-ben. A The New York Times szerdai számában arról ír, Jarrett nem hiszi, hogy valaha még színpadra lép, és hogy egyáltalán zongoristának érezheti még magát. És ez neki nagyon fájdalmas.

    Az a baj, hogy nekünk is.

  • Sztrehárszki Lili, egy XVII. kerületi gimnazista lett az Év európai természetfotósa az ifjúsági kategóriában. Díjnyertes képe egy pihenő denevér lábait ábrázolja. A felvétel még az év elején készült egy koromsötét börzsönyi bányavágatban, ahova mentora, Potyó Imre természetfotós tanítványaként jutott el a rákosmenti tinédzser.

  • A büszke édesapa hivatalos Facebook oldalán posztolta kisfia alkotását, egy legószobrot 56 hőseiről. 

    A kisfiam így emlékezett meg az 1956-os forradalomról

    - írta a poszt mellé Budapest főpolgármestere. 

  • 2020. október 23-án este a magyar zászló színeivel világították meg a Žvėryno hidat Vilniusban – kaptuk a képet a vilniusi magyar követségtől.

    A gesztus nem véletlen, miután 1956 őszén litván egyetemisták szimpátiatüntetéseket rendeztek, hogy kinyilvánítsák szolidaritásukat.

    Többségük megtorlást szenvedett, többeknek búcsút kellett inteniük egyetemi tanulmányaiknak.

  • Százegy éves korában meghalt Marge Champion amerikai táncos, színésznő, a világhírű 1937-es Disney-rajzfilm, a Hófehérke és a hét törpe főszereplőjének a megformálója, aki tinédzserként nagyjából napi tíz dollárt keresett azzal, hogy a Walt Disney csak férfiakból álló animációs csapatának két éven át minden hónapban modellt állt néhány napig. 

    A táncos-színésznő még szerdán hunyt el. Halálhírét Pierre Dulaine táncoktató erősítette meg. Fia, Gregg a New York Timesnak azt mondta, hogy otthonában érte a halál, ahonnan egyébként az elmúlt fél évben a lábát sem tette ki a koronavírus-járvány miatt. 

    Marge Champion mindössze 14 éves volt, amikor az animációs csapat múzsájává vált. Hófehérke mellett róla, illetve mozgásáról mintázták a Pinokkió Kék Tündérét is. Mindebben segíthetett, hogy az apja jó barátja volt Walt Disney-nek.

    A továbbiakban aztán inkább tánckoreográfiával foglalkozott, Emmy-díjat is kapott az 1975-ös Queen of the Stardust Ballroom című film koreográfiájáért. 

    Élete álma volt egyébként, hogy musicalekben léphessen fel, azonban magassága még a 160 centimétert sem érte el, ezért ez  nem teljesülhetett. Ez azt jelenti, hogy alacsony termete miatt balerinaként sem futhatott be karriert. 

    Nyolcvanegy évesen a New York Timesnak azt mondta: 

    Táncosként, mire negyvenéves vagy, mindennek vége. Ha valaha visszatérek, színésznő szeretnék lenni. Az legalább sokáig tart. 

  • A Fővárosi Állat- és Növénykertben az elmúlt hónapokban olyan sok kisállat született, hogy a kert szinte minden sarkában cseperedő kölyköket és fiókákat láthat a közönség

    – áll a Fővárosi Állat- és Növénykert mai sajtóközleményében. 

    A tevecsikó, sörényes hangyászkölyök, a tapírkislány, a skarlát íbisz fióka és az ifjú koronásdarvak mellett a legnépszerűbb jövevény talán a két augusztusban született orangutánbébi. Az őszi szünet kezdetére gondosan időzítve azonban kimerészkedett végre anyja zsebéből a párhetes Parma-kenguru kölyök is, hogy elkezdje az ugrálást gyakorolni, és a gyerekkedvenc szurikáta lurkó is mostanra, kéthónapos korában vett végre bátorságot, hogy kibújjon az anyja mögül.

    A felnőttek kedvét kedvezményekkel igyekeznek serkenteni az állatkert látogatására; a gyerekeknek a következő héten kevesebb mint féláron, 1000 forintot kell csak fizetnie, és a 65 év felettiek is bejuthatnak potom 1500 forintért a Nyugdíjas Ősz akció keretében kalandokat keresni a Fővárosi Állatkertbe.

  • 1986 október 23-án született Emilia Clarke brit színésznő, akit a nagyközönség főleg a Trónok Harca sorozat egyik főszereplőjeként ismerhet.

  • Harci körülmények között Budapest utcáin mutatkozott be először a T-34-es továbbfejlesztett változata, a T-54-es harckocsi.  A járművet nem városi körülmények között folyó ütközetre tervezték, még az elődjénél is sebezhetőbbnek bizonyult felülről, amit a felkelők kezdetben maximálisan ki is használtak. A 800-900 fős orosz veszteségek egy része abból a taktikai hibából eredt, hogy a város utcáira küldött gépesített alakulatok mellé nem vezényeltek gyalogsági támogatást, így a házak ablakaiból is támadható volt. Problémát jelentett a jármű személyzetének a korlátozott kilátás is, a harckocsik ezért könnyen elérhetőek lettek a Molotov-koktélos forradalmárok számára.

    "Ruszki árvák égtek fáklyaként" - örökítette meg '56 őszének fenti okokból kialakuló utcai eseményeit Bereményi Géza a Corvin-köziek című szerzeményében.

  • Egy indiai orvos a betegeit akarta jobb kedvre deríteni, ezért teljes covid-harci díszben lejtett el egy táncot és tette fel a videót a Twitterre - számolt be a BBC. A hatás nem maradt el, több millióan osztották meg a videót. Mi egyebet mondhatnánk, dr. Szlávik, táncra fel!

  • A Netflix Star Trek sorozata, a Discovery tényleg mindenkire gondolt, még azokra is, akiknek klingon az anyanyelvük, vagy klingonból szereznének közép-, netán felsőfokú nyelvvizsgát. Az epizódokat ugyanis bárki klingon nyelven is követheti, mert ez a lehetőség bekerült a feliratok kínálatába.

    A klingon a Star Trek-univerzum egyik kitalált, az embernél jóval harciasabb humanoid faja. Önálló filmbéli, mesterséges nyelvük már az 1970 évek végén megjelent a sci-fi sorozatban, de a nyelvészek (Marc Okrand) csak az 1980-as évek közepétől foglalkoznak vele komolyabban. Mára odáig fejlődött, hogy a Biblia is olvasható klingon nyelven.

  • A világ legnagyobb, 1300 négyzetméteren elterülő szökőkútját üzemelték be csütörtök este Dubajban – írja a Bangkok Post.

    A The Palm Fountain nevezetű szökőkút 105 méterre is képes fellőni a vizet. A látványosságot háromezer ledlámpával világítják meg, a világítás színe és fényereje is szabályozható. A szökőkút egész évben működik, és félóránként előad egy háromperces fény- és vízjátékot zenére.

    Az Egyesült Arab Emírségek legnagyobb városa ezzel új világrekordot állított fel. A turistalátványosság megnyitóját online lehetett követni.

    A Guinness Világrekordok is rekorderként ismeri el a szökőkutat. Előtte a szöuli Banpo-hídon lévő Moonlight Rainbow Fountain tartotta a rekordot.

  • Ködös reggelen a kisállatokat nem zavarja a nyirkos idő. S hogy egyhangú, unalmas egészségügyi sétájukat feldobják, cicaharcba kezdenek. A fotós kedvéért egy pillanatra megállnak, s a kamerába pillantanak.

    A harc eredménye végül döntetlen lett, amelynek a végén közösen, egy tálból falatoznak. 

  • Ansley Pacheco erotikus Insta modell Miamiban található házába éjjel két fegyveres férfi tört be. A szépség azonnal előkapta éjjeli szekrényéből automata pisztolyát, csőre töltötte és kiszólt, hogy fegyver van nála. Az egyik rabló azt kiabálta a 26 éves anyának, hogy tegye le a fegyvert, Pacheco visszautasította, mire elkezdtek lőni rá. Annak ellenére  több lövést adtak le az irányába, hogy jelezte, a fia is vele van. Végül a modell férje, Daniel is akcióba lendült, lőni kezdett a rablók felé, akik erre menekülőre fogták, azonban az vitathatatlan, hogy a gyönyörű Insta-modell lélekjelenléte nélkül sokkal rosszabbul is végződhetett volna az incidens.

    Az elkövetőket még keresik.

  • Alig több mint egy évvel ezelőtt jelent meg a Call of Duty: Mobile applikáció, ami azóta hihetetlen magasságokba emelkedett: átlépte a 300 millió letöltést az Activision játéka – mindezt Matt Lewis általános igazgató jelentette be. 

    A 2019. október elsején piacra dobott mobiljáték hónapról hónapra új szezonokkal jelentkezik, folyamatosan aktívan tudja tartani felhasználóit. A globálisan elért 300 millió letöltéssel viszont az örökranglistán még a top 10-be sem fért a COD: Mobile, holtversenyben a 15. az Angry Birds és a Super Mario Run mellett.

    Az élen egyenként 1 milliárd letöltéssel a Pokémon Go és a Subway Surfers áll.

  • A Szenvedő szerkezet – Hétköznapi Trianon című vándorkiállítást elsőként a Magyar Nemzeti Múzeum kertjében állították fel, ahol a tizenhárom napig nyitva tartó látványattrakció a járvány közepette is közel 6000 látogatót vonzott. A legújabb Trianon-kutatások eredményeit összegző tárlat vizuáltechnikai megoldásokban is bővelkedik. 

    Tata főterén az óriási gömbsátorban a budapesti tartalommal megegyező, 700 eredeti műtárgyat bemutató kiállítás október 28-ig látogatható. Ezt követően a sátrat Mosonmagyaróváron, majd Hajdúböszörményen állítják fel.

  • Újabb páratlan párosról tudunk beszámolni, ezúttal a the dodo youtube csatorna jóvoltából.

    Az 54 kilós bulldog barátra lelt a csöpp törpemalacban. A piciny rózsaszín kis pöttyből kifejlett példány lett, de a barátság megmaradt, sőt nagy barátjától elleste a viselkedését is. Gazdájuk szerint már inkább kutyaként viselkedik, mint sertésként.

Rovatok