Index Vakbarát Hírportál

Mindeközben ma
új poszt érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • A fél internet azt találgatja, szándékos volt-e.

    Cole Sprouse és annak túlméretezett zakójánál is nagyobb port kavart a párizsi divathéten Kim Kardashian. A négygyermekes realitysztár, aki a divateseményen a Balenciaga nagyköveteként volt jelen, a többi megjelenthez hasonlóan tisztában van azzal, hogy ezen a rendezvényen nincs helye szokványos öltözéknek.

    Kardashian az uszályos és csipkés fekete Balenciaga ruhában a People magazin szerint úgy nézett ki, mint az Addams Family Morticiája, de az internetezők nem is emiatt szedik ízekre a hírességet. A 43 éves üzletasszony ugyanis úgy pózolt a történelmi jelentőségű divatház ruhájában, hogy azon még rajta volt a címke.

    Sky News szerint meglehet, hogy nem egy divatbakiról van szó, hanem szánt szándékkal hagyták fent a bilétát, hogy ezzel is kihangsúlyozzák, hogy Kardashian számára mennyire fontos a Balenciaga márka, jóllehet azzal néhány éve botrányos körülmények között szakított.

    Kardashianről videó is készült:

  • Apró bakival indította Hajdú Péterrel való beszélgetését, de nem jött zavarba.

    Március 4-én láthatták először a TV2 nézői Mokka műsorvezetői székében Szabó Zsófit, aki első adását Pachmann Péterrel vezette. A műsorvezetőnő, aki ezt megelőzően öt évig az RTL Reggeli című műsorának háziasszonya volt, nem titkoltan nagyon várta már ezt az új kihívást, s bár a hétfő reggeli adásban rögtön bakizott is egyet, profi módjára kezelte a helyzetet, hiszen nem most kezdett reggeli műsort vezetni.

    Az infotainment műsor hétfő reggeli adásának egyik vendége Hajdú Péter volt, aki Popovics Adrienn-nel, a Hell Magyarország Kft. marketingigazgatójával érkezett a stúdióba. Szabó azonban Hajdút mutatta be marketingigazgatóként, de még azon melegében meg tudta menteni a dolgot, hogy kimondta azt.

    Popovics Adrienn valószínűleg az egyik legirigyeltebb nő az országban, ugyanis három napot töltött együtt a világ egyik legszebb férfijának választott Michele Morronéval. A forgatásról és magáról a színészről most Adrienn-nel és a Hell Magyarország Kft. marketingigazgatójával… Az lettél, Peti?... Hajdú Péterrel beszélgetünk… Jó reggelt! Hát gratulálok!

    – fulladt kisebb nevetésbe Szabó felkonferálása, akit Hajdú rögtön ki is javított, de a tévést nem hozta ezzel zavarba. 

    Az alábbi beszélgetés hangzott el Szabó, Hajdú és Pachmann között:

    – Adrienn a marketingigazgató, én vagyok a Hajdú Péter. Örülök nektek! Tök jól néztek ki együtt! – szúrta oda mosolyogva Hajdú, mire Pachmann viszonozta a dicséretet.

    – Hajdú Péter, mint Hajdú Péter. Ti is jól néztek ki így reggel.
    – Ennyire hasonlítunk, vagy mi? – nézett Popovicsra Hajdú.

    – Te hasonlítasz a világ legszebb férfijára, Peti! – csapta le a magas labdát Szabó.

    Ezt követően Pachmann megjegyezte, hogy már ezért érdemes volt korán kelnie Hajdúnak, aztán arra terelődött a szó, hogy milyen volt a Hell Energy új arcával, Michele Morronéval forgatni. A reklámfilm producere egyébként éppen Hajdú volt, akinek arra is volt lehetősége, hogy biliárdozzon egyet a 365 nap című filmek sztárjával  a forgatás szünetében. Azt sem úszták meg baki nélkül, hiszen összetörtek egy méregdrága vázát, amire nagyon kellett volna vigyázniuk, a tulaj külön megkérte őket erre. Hajdú Péter kiemelte: az erről készült videó nem kamu volt, egyszer vették fel.

    Biliárdozni egyébként azért mentek, mert Morrone ezt a közös programot ajánlotta fel a producernek, amikor az arra kérte a színészt, hogy menjenek el edzeni egyet, de Morrone utál sportolni. Elmondása szerint csak azért edz, hogy jól nézzen ki.

    Hát mondom, barátom, akkor megtaláltad az ellenfeledet, mert engem még soha nem vertek meg biliárdban, és nevetett.

    Szabó ekkor közbeszólt: megjegyezte, hogy ő már megverte Hajdút.

    Hajdú arról is beszélt, hogy Morronét nem szédítette meg a hírnév. A producer ezt egyebek mellett abból szűrte le, hogy amikor találkozott a kisfiával, négykézlábra ereszkedett a gyermekhez, s fel is vette, valamint megpuszilta. 

  • A rádiós műsorvezető újabb különleges fotót tett ki nepáli spirituális utazásáról.

    Sebestyén Balázs – a követői legnagyobb örömére – szorgalmasan dokumentálja a közösségi oldalán spirituális utazását, ahová felesége és fiai nem kísérték el. A rádiós műsorvezető előbb Nepál fővárosába, Katmanduba látogatott, ahol első útja egy rinpocséhez, vagyis egy vallási tisztséget viselő emberhez vezetett, aki megáldotta őt. Sebestyén ezt követően utazott Lumbinibe, azaz Buddha születésének helyszínére, ami a Himalája lábánál található, különleges élményei azonban ezzel nem értek véget, hiszen a repülőtéren összefutott egy másik buddhista tanítóval, akivel egy közös képet is készíthetett.

    Imádom Nepált! Ülsz a reptéren, és egyszer csak észreveszed, hogy egy nagyon magas rangú láma üldögél békésen nem messze tőled. Chökiy Nyima Rinpoche 73 éves, magas rangú tanító, a bardó és a meditáció mestere. Rinpocse Rumtekben a tibeti buddhizmus kagyü iskolájának híres székhelyén olyan mesterek irányítása mellett tanult, mint Őszentsége, a 16. Gyalwang Karmapa… Érezhető aurája és erőtere van a Lámának… Annyira nagyon hálás vagyok, hogy találkozhattam vele!

    – üzente követőinek.

  • Szerinte jobban járnak, ha megszüntetik a vállalkozásukat.

    Nem mindennapi jelenet játszódott le a Cápák között vasárnap esti adásában. Az RTL üzleti show-műsorában ezúttal egy békéscsabai házaspár is érkezett a befektetők elé, pontosabban a Habeda Szállások alapítói, Kutasi-Oaje Henrietta és Kutasi Attila próbáltak szerencsét szállásközvetítő oldalukkal, amellyel online alternatívát szeretnének nyújtani a szállást hirdetőknek: állításuk szerint olcsón és költséghatékonyan tudnak hirdetni náluk. Az oldal fellendítésére 30 millió forintot kértek 30 százalék tulajdonrészért cserébe.

    Amikor a házaspár elárulta, hogy vállalkozásuk eddig még nem termelt bevételt, Moldován András azonnal visszautasította üzleti ajánlatukat. A többi Cápa sem kímélte őket: Balogh Levente közölte Kutasiékkal, hogy szerinte naivan állnak az üzleti élethez, hiszen olyan vállalkozásba kezdtek, amelynek a világáról semmit sem tudnak, amit dr. Varga Eszter is megerősített.

    Balogh Petya sem finomkodott: kerek perec kimondta, hogy abba kellene hagyniuk az egészet. A házasok egyébként két éve vágtak bele a gyermekeik, azaz Hanga, Bella, Dávid keresztnevéből létrehozott vállalkozásba.

    Én azt látom, hogy erről a világról, amiben akartok vállalkozni, semmit nem tudtok, és nagyon naivan álltok hozzá, mert az alapműködését egy ilyen platformnak nem értitek. Azt, hogy semmi nem jön ingyen. És innen kezdődik az egésznek a dilemmája, hogy olyasmiben akartok vállalkozni, amiről elképzelésetek sincs. És ilyen vállalkozást szerintem nektek nem szabad építeni, mert bármennyi pénzeteket bele tudjátok önteni. Úgyhogy én nemcsak kiszállok, hanem megkérlek titeket, hogy ezt hagyjátok abba! Vagy tanuljatok bele a marketingbe, és értsétek meg, hogyan működik egy ilyen jellegű vállalkozás

    – fejtette ki a befektető, aki szerint ez „önveszélyes szintű naivitás volt”.

Rovatok