Index Vakbarát Hírportál

Mindeközben ma
új poszt érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Ezúttal nem a szokványos irodai környezetben versengtek. 

    Az álommeló legutóbbi adásában az elnöki asszisztens jelölteknek ezúttal nem az irodában kellett bizonyítaniuk, hanem futballtudásukról adhattak számot Balogh Leventének. A barátságos mérkőzést egy műfüves focipályán játszották a versenyzők egy másik csapat ellen, akik első ránézésre is komolyabb tapasztalattal rendelkeztek náluk. Ezzel együtt a jelöteknek sikerült megszerezniük a vezetést egy szabadrúgásból, de az első félidő végén kiegyenlített az ellenfél. 

    Nagyon lassú és kis ügyetlen labda volt, amiből gólt kaptunk, de most 1–1 még, úgyhogy bizakodok. Most, hogy megszagoltatták velem a győzelem ízét, elvárom tőlük, hogy nyerjenek.

    – jelentette ki a félidei szünetben az elnök, aki végig a partvonalról irányította csapatát.

    Bár a szünet után erősen kezdett a jelöltek csapata, idővel mégis kiütközött az erőnlét és tudás beli különbség, így végül 1–3-ra kikaptak az ellenfelüktől. Az elnök ugyanakkor nem csalódott a versenyzőkben, hiszen az elejétől fogva arra volt kíváncsi, hogyan tudnak egy csapatként küzdeni.

    Először voltak együtt, sokan közülük nem is fociztak. Azért tisztességgel helytálltak,  még gólt is szereztünk, úgyhogy le a kalappal. Annak ellenére, hogy kikaptunk, nem vagyok csalódott, nagyon megvagyok elégedve az eredménnyel.

    – fogalmazott Balogh Levente.

  • Sőt, hivatalos végzettségét is elárulta, amivel jól meglepte Nádai Anikót és Szabados Ágnest.

    A Reggeliben indította a keddi napot Fenyvesi Barna, a VV11 egykori villalakója. A férfi kapcsán legutóbb arról írtunk, hogyan rabolta el Nemazalány, azaz Halastyák Fanni szívét, de most magánélete mellett arról is mesélt a műsorvezetőknek, milyen svájci tévéműsorban szerepelt tavaly év végén.

    A ValóVilág után bekerültem egy hasonló realitybe, mint Magyarországon az Éden Hotel, amit hál'Istennek sikerült is megnyernem

    – kezdte Fenyvesi, hozzátéve: a fináléban a pénz helyett végül az ott megismert hölgyet választotta, de kapcsolatuk később zátonyra futott. Több valóságshow-ban azonban nem tervez szerepelni, vállalkozást alapított Magyarországon.

    „Egy rendezvényszervezői céget, ahol legény- és lánybúcsúkat szervezünk főleg külföldieknek. Úgyhogy ez szerintem tökéltes lesz, ebben megtalálom magamat. Valami változatosság tud mindig érni” – mesélte a férfi, akiről időközben kiderült, eredeti végzettsége szerint szakács, ezzel pedig jól meglepte az őt faggató Nádai Anikót és Szabados Ágnest is.

    „Szakács tervek nincsenek, én most szeretnék ennél a rendezvényszervezésnél maradni, ebben látom a jövőmet.”

  • A fitneszguru egy különleges tortát is kapott.

    Éppen ma, azaz április 16-án ünnepli születésnapját Schobert Norbert, akit felesége, Rubint Réka nem felejtett el felköszönteni a közösségi oldalán. A fitneszlady egy megható bejegyzést tett ki a Facebookjára, melyben megjegyezte, hogy férje mindenért megküzdött az életében.

    53 év. 53 olyan év, amelynek egyes állomásainál a legtöbben feladták volna, de Te nem ezt tetted, mert egy igazi küzdő vagy, aki képes volt még a halál torkából is 2x visszajönni! Isten éltessen, Kicsim! Az életed legnagyobb ajándéka, a CSALÁD mindig mögötted állt, és ott is fogunk állni, szeretve és támogatva Téged! Boldog születésnapot!

    – üzente férjének Rubint Réka, aki pár fotót is mellékelt a családi szülinapozásról.

    Schobert Norbert 53. születésnapja alkalmából a Blikknek adott interjújában elmondta, hogy mióta visszavonult, sokkal nyugodtabb és kiegyensúlyozottabb életet él, de közben a háttérből segíti felesége üzleti fejlődését.

    „Ha kívánhatok, amikor elfújom a gyertyát a szülinapi tortámon, azt kívánnám, hogy még húsz évig egészségben élhessek, és ott lehessek a családomnak. Szeretnék Réka támogató férje lenni, és persze jó nagypapája is majd az unokáimnak. Amióta visszavonultam, sokkal nyugodtabb az életem, és ma már látom, hol követtem el hibákat azzal, hogy túlhajtottam magam. [...] Nem kell már semmiféle kontrollra járnom, és tudom, hogy a két szívműtétem és a sztrókom is rajtam kívülálló okok miatt következett be, de a tanulságot levontam. [...] 

    Most is pörgök, csak lassabban. A férfiúi öntudatomat azért nagyon bántaná, ha Réka tartana el, és nem tudnám én is hozzátenni azt, ami a család fenntartásához szükséges. Mindamellett, hogy a háttérből támogatom őt, és részt veszek az üzletei sikerre vitelében, én is több projekten dolgozom.

  • Először mesélt a gólyahírről.

    Szülői örömök elé néz Henry Cavill és párja, Natalie Viscuso! Erről ráadásul új filmje, a The Ministry of Ungentlemanly Warfare premierjén beszélt először a színész, akit a vörös szőnyegen kapott el az Acces Hollywood riportere.

    Nagyon izgatott vagyok miatta! Natalie és én is! Biztos vagyok benne, hogy sokat fogtok erről még hallani!

    – mondta szűkszavúan a leendő apuka. Barátnőjével 2021-ben lett Instagram-hivatalos a kapcsolatuk, és egy évvel később vettek részt első közös nyilvános eseményükön. Egyelőre nem tudni, hányadik hónapban jár Viscuso.

Rovatok