"Nagyon sok mindent másképp csinálnék" – Berki Mazsi nyilvánosan kért bocsánatot Hódi Pamelától
Berki Krisztián korábbi és jelenlegi felesége között az elmúlt hetekben, hónapokban nem volt felhőtlen a viszony, Mazsi azonban úgy érezte, itt az idő, hogy elássák a csatabárdot.
Az újdonsült anyuka az Instagram-oldalán kért bocsánatot korábbi tettei miatt Pamelától, elmondása szerint ugyanis mostanra már teljesen másképp gondolkodik mindenről.
Teljesen másképp gondolkodom már nagyon sok mindenről. Úgy gondolom, nagyon-nagyon sok mindenben hibáztam egyébként a múltban, nagyon sok mindent másképp csinálnék. Vannak emberek, akiket megbántottam, és ezt hiába én nem szándékosan szerettem volna, sajnos teljesen úgy mutatott kifelé. Teljesen átértékelődtem, mióta megszületett a kislányom
– idézi a Blikk Mazsi szavait, aki ugyan nem említett nevet az Instagram-történetében, mégis mindenki tisztában volt vele, hogy ezek a sorok Berki Krisztán exfeleségének, Hódi Pamelának szólnak. Mindezt egyébként később Mazsi maga is megerősítette, hiszen Facebook-oldalán egy követője megkérdezte tőle, kinek szánta az üzenetet.
Igen. Nagyon sok gondolat van ezzel kapcsolatban a fejemben, de röviden, tömören kifejtettem. Sokan név és pontos információk nélkül is értik, kire és mire gondolok és ennek örülök
– írta a kérdésre válaszolva.