Index Vakbarát Hírportál

Mindeközben ma
új poszt érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • A legjobbat akarja nyújtani fizikálisan és mentálisan egyaránt.

    Ahogy arról az Indexen is írtunk, hamarosan az RTL képernyőjén követhetik nyomon a nézők a Fort Boyard – Az erőd című kalandjátékot. A produkció forgatása jövő héten indul Franciaországban, ahol a játékosok a Fort Boyard nevű erődben berendezett „vidámparkban” logikai, ügyességi, erőnléti és egyéb extrém játékokban küzdenek majd egymással. A benne részt vevő celebek listáján szerepel Kiszel Tünde lánya, Hunyadi Donatella is, aki Dancing with the Stars után ismét egyedül vág neki a kalandnak. Most az RTL kamerájának elmondta, miért döntött úgy, hogy vállalja a szereplést.

    Nekem nagyon-nagyon tetszik az egész feelingje a játéknak. Régóta szeretném magamat megmutatni egy ügyességi műsorban is; hogy nemcsak szép tudok lenni, szép sminkben, szép hajjal, szép ruhában, vonulni vagy fotózásokon megjelenni, hanem igenis egy ügyességi, erőnléti feladatban is oda tudom tenni magamat

    – magyarázta Hunyadi, aki azt is elárulta, hogyan készül fel a műsor kihívásaira.

    Szeretném tényleg a maximumot nyújtani, úgyhogy heti négyszer-ötször járok súlyzós edzésre, személyi edzővel. Készülök nagyon a műsorra, emellett mentálisan is próbálom magam stabilizálni, erősíteni, hogy semmi olyan ne legyen, ami hátráltatni tud engem, fizikálisan vagy mentálisan.

    – tette hozzá.

  • Ahogy arról az Indexen is írtunk, tavaly gyakorlatilag nem volt olyan RTL-es produkció, amiben ne vállalt volna szerepet Széki Attila Curtis, ellenben nemrég arról számolt be, hogy idén már nem számít rá a csatorna. Az újpesti rappert legutóbb zsűriszerepben láthattuk a The Voice-ban, amit rövidesen a visszatérő X-Faktor fog váltani.

    „Korrektül elmondták, hogy amilyen műsorok lesznek idén, azokban nem számolnak velem, mint tavaly, de ez nem azt jelenti, hogy jövőre ne tárgyalnánk újra. Azzal is felhívtak, hogy ne az újságból tudjam meg, hogy két óra múlva bejelentik Majkát. Azért ez fura volt, főleg úgy, hogy abban az évben minden műsort én csináltam nekik. Tisztában voltam vele, hogy egy karakterek vagyunk, de nem tudtam erről, és tavaly még arról beszéltünk, mi minden lesz idén” – fogalmazott korábban Hajdú Péter műsorában Curtis.

    A Blikk értesülései szerint a rapper neve újra felmerült a TV2 Sztárban sztár ősszel adásba kerülő All Stars-műsorában. Mint írják, ugyan szerződésről még nincs szó, de „komoly tárgyalások” zajlanak, a zenész pedig „csúcsgázsira” számíthat, amennyiben megegyeznek.

    Időközben Curtis a közösségi oldalán reagált a témában, és cáfolja a lap állításait:

    Tegyük tisztába MEGINT a dolgot…

    !!NEM TÁRGYALOK A TV2-VEL!!!

    olvasható az Instagram-posztjában.

  • Azonnal cselekedett a fiatal.

    Aranyos videót osztott meg TikTok-oldalán ifjabb Schobert Norbert, aki egy bajba jutott kismadár segítségére sietett. A Farm VIP második évadának győztese ugyanis arra lett figyelmes párjával, hogy a zuhogó esőben egy aprócska madár húzta meg magát a fedetlen verandájukon, így záporoztak rá az esőcseppek. Azonnal rögtönöztek is egy fészket, amit egy esőtől védett részre tett le a fiatal, aki ezután egy kesztyűben óvatosan megfogta a madarat, és biztonságba helyezte.

    „Féltem, hogy meg fog csípni, de nem tette” – írta Schobert, majd azt is láthattuk, ahogy másnap ellenőrizte a madár hogylétét:

    Nézzük meg a madármentő akció eredményét! Ó, hát ez elszállt, küldetés teljesítve

    – nyugtázta az eredményt ifjabb Schobert Norbert egy mosollyal.

    (via Bors)

  • A ValóVilág12 első kiesője, VV Bogi csütörtök este a Fókusz riportjában vallott arról a szenvedélyéről, amely két évvel ezelőtt uralkodott el rajta. A 18 éves lány tisztaságmániája már a villában is megmutatkozott, de emellett vásárlásfüggő is. Egy applikáción keresztül szinte állandóan rendelt magának valamit, főleg ruhákat, de végül meg tudott ezzel küzdeni.

    Én vagyok az a lány, akinek tényleg függősége a vásárlás. Bármilyen boltba bemegyek, legyen szó sminküzletről, ruhaüzletről, mindig valamilyen kis apróságot el kell hozzak. Legyen ez egy arcmaszk, egy sapka, egy sál, mert ez engem megnyugvással tölt el

    – árulta el bemutatkozó kisfilmjében az egykori valóságshow-szereplő, aki komplett szekrényeket töltött már meg ruhákkal. Pontosan nem is tudná megmondani, mennyi van neki, a sok vásárlás pedig mostanra már nem is tölti el örömmel.

    Mint meséli, leginkább úgy tudott megálljt parancsolni magának, hogy letörölte az alkalmazást, ahonnan ruhákat rendelt.

    (via RTL)

Rovatok