Index Vakbarát Hírportál

Mindeközben ma
új poszt érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Egy 40 éves brit nő a Birmingham Livenak számolt be arról, hogy kora ellenére gyakran kérik el személyi igazolványát, mert egyáltalán nem néz ki felnőttnek. Emellett állandóan megjegyzik, hogy milyen fiatalos megjelenése, amit bevallása szerint annak köszönhet, hogy több évtizede napi szinten 50 faktoros naptejet visel.  Rosie minden reggel naptejjel keni be magát, amit sosem fejelt el megvenni a bevásárlókörútja során. A középkorú nő 12 éves kora óta jár el így, legyen bármilyen aznap az időjárás: esőben és napsütésben egyaránt.

    Mint mondta, ezt a bőrápolási praktikát azután kezdte el alkalmazni, miután az édesanyja javasolta neki kiskamaszként. Elmondása szerint sose feküdt kés alá, csakis ennek köszönheti, hogy ennyi idősen is ilyen fiatalosan néz ki. A legnagyobb bóknak azt tartja, hogy a húszas éveikben járó fiatalok gyakran szeretnének ismerkedni vele, mert a korosztályuknak nézik őt. Íme:

  • Nagyot nőttek a hármasikrek.

    Rúzsa Magdi legutóbb arról számolt be, hogy elkezdődtek a visszatérő Megasztár válogatói, amely forgatási napok jelenleg a napjai nagy részét teszik ki. Szerencsére a pihenésre tud időt szakítani az énekesnő, akinek hármasikrei, Lujzi, Keve­ és Zalán már két és fél évesek múltak.

    Tengerparti nyaralásukról most egy aranyos képet osztott meg a 38 éves énekesnő, amelyen jól látható, hogy mekkorát nőttek az utóbbi időben a gyerkőcök. A követők pedig nem győzik jókívánságait kifejezni a fotók melletti kommentekben.

  • Régre nyúlik vissza az ismeretségük.

    Liptai Claudia a napokban töltötte be az 51. életévét, amely jeles nap alkalmából rengetegen köszöntik fel a műsorvezető-színésznőt. Kiszel Tünde sem felejtette el jókívánságai eljuttatni hozzá egy jó pár éves közös fotó kíséretében.

    Isten éltessen sokáig, drága Claudia! Ezzel a számomra kedves régi, de szép közös képpel kívánok Neked Boldog születésnapot!

    – írta posztjában a naptárdíva, melyben egy kép is található róluk, ahogy barátian megölelik egymást.

  • Kapcsolatuk kiállta az idő próbáját.

    Bár sokan nem hittek a kapcsolatukban, Pintér Tibor és Ilyés Jenifer rácáfolt a kétkedőkre: szerelmük immár hét-nyolc éve tart.

    A Nemzeti Lovas Színház igazgatója tudatosan vonult ki a média kereszttüzéből, mert azt szerette volna, ha az emberek a magánélete helyett inkább a munkájára figyelnek, időnként azonban kivételt tesz. Legutóbb a Mokka riportjában vallott arról, mi az oka annak, hogy 20 évvel fiatalabb párjával, aki korábban az X-Faktorban és a Sztárban sztár leszek!-ben is feltűnt, miért várnak a házassággal.

    Jeni egy nagyon-nagyon szuper csaj mindenben. Mellém. Elvisel, ami nagy dolog, megtanult lovagolni emiatt az egész őrület miatt, pedig nagyon félt a lótól, és tényleg abszolút egy hullámhosszon vagyunk mindenben, én csak köszönni tudom, hogy itt van mellettem...

    – áradozott a magyar lósuttogónak is becézett színész a szerelméről, aki hozzá hasonlóan nem sietteti a dolgokat.

    A házasság és a gyerekvállalás gondolata minket most nem foglalkoztat, mert tényleg megéljük a mindennapokat, azt, hogy szinte mindennap szórakoztathatjuk a közönséget az ország különböző pontjain. Most ennek élünk, és ennek van itt az ideje

    – szögezte le Ilyés Jenifer, mire Pintér Tibor kiemelte:

    Nekünk ez a házasságunk, hogy éjjel-nappal együtt lovagolunk kézen fogva, a napfelkeltében, a naplementében, a 40 fokban, ez minket házastársakká tesz. Ez egy olyan szent kötelék köztük, ami szerintem sokkal erősebb, mint bármilyen papírforma. A gyermekeink meg a lovas színészek; azok a fiatal srácok és lányok, akikkel egy nagy családként működünk együtt

    – magyarázta Tenya, aki 20 lovával együtt Dubajt is kitűzte úti célul.

Rovatok