Index Vakbarát Hírportál

Mindeközben ma
új poszt érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Tom Pelphrey-vel egy  éve alkotnak egy párt.

    Március végén jött világra Kaley Cuoco és Tom Pelphrey első közös gyermeke, egy kislány, aki a Matilda nevet kapta. A sztárpár viszonylag hamar belevágott a családalapításba, hiszen a kicsi születésekor még 11 hónapja sem voltak együtt, szerintük ugyanakkor ezzel semmi baj sincsen, hiszen első látásba beleszerettek a másikba.

    „Rögtön egy hullámhosszon voltunk. Már nem vagyunk 20 évesek többé, szóval úgy voltunk vele, akkor belevágunk a dolgokba vagy sem?” – mesélte egy podcast műsorban a színésznő, aki szerint csak azért élte túl kapcsolatuk a baba érkezését, mert rendkívül sok segítséget kapnak szüleiktől.

    „Anyukám a legjobb, és igazából Tom anyukája is. Jönnek, segítenek, de nem tolakodóak... Nagyon szerencsések vagyunk” – vallotta be Cuoco, akinek lelkesedését mi sem példázza jobban, mint hogy a kistesóról érdeklődő kérdésre is azonnal rávágta, igen, még több gyerkőcben gondolkodnak kedvesével.

  • Nagyon gyorsan szőrösödik, ezért egy szörnyetegnek tartja magát.

    Sok nő számára a testszőrzet tabutéma, de nem Eva Mendesnek. A 49 éves kubai-amerikai színésznő a minap az Instagram-oldalán vállalta fel, hogy kétnaponta borotválkoznia kell, pontosabban az ún. dermaplaningnek nevezett kozmetikai eljárásra van szüksége gyorsan növő arcszőrzete miatt. Ezt az eljárást egyébként szakember végzi egy speciálisan kialakított, ívelt pengével, mellyel nem csupán a szőrszálakat, pihéket, de az elhalt hámsejteket is eltávolítja az arcról, és ránctalanító hatása is van.

    Randiguru című film sztárjának ettől olyan bársonyosan puha az arca. Hogy milyen sűrűn jár a kezelésre, egy rajongója kérdésére válaszolva árulta el. 

    Egy szörnyeteg vagyok, szóval majdhogynem minden másnap elvégeztetem

    – üzente Ryan Gosling párja, akinek szavait a PageSix idézte.

    Ha kiráz a hideg, a szőrzetem egyből visszanő. Érti valaki ezt? Ha a zuhany alatt borotválom a lábam, és kiráz a hideg, akkor teljesen felesleges volt belevágni

    – tette hozzá. 

    Néhány nappal ezelőtt egy olyan kétgyermekes anyukát is bemutattunk, aki büszkén viseli a szakállas nő becenevet. A kanadai Ontarióból származó 39 éves Gennevieve Vaillancourt egy hormonbetegséggel dacol, és motivációs trénerként mindenkit az önelfogadásra buzdít.

  • A modell még tavaly augusztusban jelentette be, hogy gyermeket vár.

    Dukai Regina tavaly novemberben osztotta meg követőivel, hogy összeházasodott szerelmével. Férjéről mindössze annyit lehet tudni, hogy civil, és már több mint három éve alkotnak egy párt. A házaspár a decembert pedig már hármasban tölthette, addigra ugyanis megszületett az első közös gyermekük, aki az Olivia nevet kapta. A modell gyermekéről ritkán posztol, most azonban a féléves csöppségről egy képet is megosztott Instagramon, és a következőt írta mellé:

    Elillant 6 hónap. Fogalmam sincs mivel érdemeltem ki őt és az ő zseniális természetét. Nem rám ütött! Szerintem odafent, odaát vagy bárhonnan is érkezett hozzánk, szóltak neki, hogy leendő jó anyád kicsit zizi, és a saját érdekedben próbálj meg vele jó fej és elnéző lenni

    – olvasható Dukai Regina közösségi oldalán, majd így folytatta:

    Rettegtem a terhességtől, az anyaságtól, de ő mindent megtett és megtesz azért, hogy megkönnyítse nekem. Tanulok tőle minden nap! A türelmét, az elszántságát, a kitartását, a kedvességét, a jókedvét! VigyorBugyor... így (is) hívja Anyu, és tényleg! Mosolyog, amikor csak teheti. Még reggel ébredésnél is! Na, ezt viszont még tanulnom kell!

    – fejtette ki posztjában a modell, amit a Bors szúrt ki.

  • Videó is készült az esetről.

    Eléggé kikerekedett Taylor Swift chicagói koncertközönségének a szeme a minap, amikor az énekesnő váratlanul köhögni, majd öklendezni kezdett a színpadon. A furcsa jelenetet levegőért kapkodva próbálta megmagyarázni az énekesnő:

    „Lenyeltem egy bogarat. Nagyon sajnálom” –  takargatta arcát Swift, aki rém kínosan érezte magát a történtek miatt. Szerencsére gyorsan és frappánsan lereagálta a szituációt.

    Finom volt. Van arra bármi esély, hogy ezt senki sem látta? 

    – viccelődött utána a popsztár. A jelenetről készült videót már több százezren látták a Twitteren.

    „El tudjátok hinni, hogy egy bogár elment az Eras turnéjára, és találkozott Taylor Swifttel, amíg én nem?” – írta a posztot feltöltő rajongó a felvételéhez.

    (via 24.hu)

Rovatok