Index Vakbarát Hírportál

Mindeközben ma
új poszt érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Úgy véli, manapság lassan már mindenki sztár.

    Vujity Tvrtko egy hosszabb eszmefuttatást posztolt a közössági oldalára, melyben a sztárság fogalmát vette górcső alá. Mint írásából kiderült, a tévésnek lesújtó véleménye van a valós értékeket közvetíteni képtelen, megélhetési celebekről. Bár jelen esetben nem egy-két személyről fogalmazott meg kritikát, hanem egy elhatalmasodott jelenségről.

    Ha beütöm a keresőbe a sztár szót, kis túlzással már csak a sarki fűszeresről nem találok bejegyzést. Keresés közben kiderül, hogy sztárnak hívják azt, aki beköltözik egy házba többek között zuhanyozni, szeretkezni és böfögni; sztár az az énekesnő is, akinek csak a botrányairól hallok, ám nem találtam még olyan élő embert, aki akár egyetlen dalára is emlékezne; sztár az ismert ember elhagyott párja, de már az új szeretője is az! És ez a trend ráadásul öröklődik is: most már egyes celebjeink gyermekei is sztárok

    – vélekedett Tvrtko, majd hozzátette: nincs ezzel baj, de „akkor hogyan nevezze azokat a sportolókat, akik dicsőséget szereztek hazájuknak”.

    „Hát azokat az énekeseket, akik stadionokat töltenek meg, tömegeket szórakoztatnak? Az Aranycsapat tagjai kik voltak? Az egyik kategória és a másikkal összeegyeztethetetlen, ez az egy biztos. Nem lehet az egyik is meg a másik is sztár. Vagy az egyik, vagy a másik… de egyszerre kizárt.

    Elcsépeljük szavainkat. A valóságshow-hős ma már bevett fogalom. De akkor az a tűzoltó, aki embereket mentett, ő kicsoda? Ő nem hős?

    Színésznek hívják ma azokat a szappanopera-szereplőket, akik feltűnnek pár részben, aztán eltűnnek nyomtalanul. Szóval ők színészek. Akkor ezek szerint Bessenyei Ferenc, Sinkovits Imre vagy Bujtor István nem voltak azok? Hiszen őket is színészeknek hívtuk…”

    Az újságíró-riporter az ellen is mindig tiltakozott, hogy sztárriporterként hivatkozzanak rá, hiszen úgy véli, az ő feladata nem a „sztárkodás”. 

    Adjuk vissza a szavak becsületét! Igenis, legyenek példaképeink! Olyan sztárok, olyan hősök, akikre bátran rámutathatunk, s mutathatjuk gyermekeinknek: látjátok, srácok, szeretnénk, ha egyszer olyanok lennétek, mint ez a bácsi vagy ez a néni!

    – jelentette ki Tvrtko, aki szerint mostanra az értéket képviselő, igazi sztárok eltűntek a magazinok hasábjairól vagy a tévécsatornák képernyőiről: „Rang volt belekerülni egy lapba, magazinba, műsorba. Azokban is voltak pár soros, pár perces aprócska színesek ilyen-olyan emberekről és csip-csup történeteikről, mára azonban már a kamucelebek azok, akik teret nyertek, vagy ha úgy jobban tetszik: nekünk, újságíróknak is betudhatóan teret raboltak. Ezzel pedig kiszorították az igazi sztárokat, hősöket, példaképeket.”

  • A napozóágyról posztolt a színésznő.

    Nagy meglepetésnek számított a hír, mely szerint a TV2 egyik legismertebb arca, Köllő Babett nemrég úgy döntött, hogy idén ősszel már nem fog tévéműsorban szerepelni, hanem a pihenést választja helyette. A színésznő és műsorvezető legutóbb a Sztárban sztár leszek! című tehetségkutatóban zsűrizett, de az idei évadban biztosan nem fog feltűnni. Köllő a jelek szerint teljesen elégedett a döntésével, hisz máris egy napozós képpel jelentkezett rajongóinak a közösségi oldalán. A bikinis fotója mellett ugyanakkor megjegyzi, hogy nincs kibékülve a pihenési formával, mert nehezen barnul és közben unatkozik is.

    Annyira irigylem azokat az embereket, akik szeretnek napozni. Nekem szenvedés. Nehezen is barnulok és unatkozom. Ennél csak a szaunában vagyok vállalhatatlanabb. Percenként elmondom, hogy »ez borzalmas«

    – írja a tévés Instagram-posztjában.

  • Ahogy korábban megírtuk, vasárnap este lincshangulat uralkodott a budapesti Liszt Ferenc repülőtéren a Stuttgartba tartó járat késése miatt. A Budapest Airport később hivatalos tájékoztatást adott ki az ügyben. Mint írták, a Eurowings légitársaság Stuttgartból induló járata csaknem 3 órás késéssel érkezett meg Budapestre, és csak az utasok beszállítása után derült ki, hogy a résidő miatt nem tud időben elindulni majd. Így a Skócia–Magyarország-meccsre tartó magyar szurkolók értelemszerűen nem értek volna oda az este 9-es mérkőzésre, hisz egy órával előtte még a kifutón állt a gépük.

    Geszti Péter is a járattal utazott volna ki a mérkőzésre, és most Facebook-oldalán számolt be az esetről:

    „Rajta voltam. A gépen, ami nem ért oda. Legalábbis velem. Mert leszálltam róla” – kezdte Facebook-posztját a tévés, aki azért utazott volna Stuttgartba, mert két nappal ezelőtt az egyik barátja szólt neki, hogy van egy szabad jegye a magyar–skót meccsre. Mint írja, már a 2A terminálra menet érkezett az sms, hogy másfél órát késik majd a  stuttgarti járat.

    Számolgattam, hogy még szorosan, de így is odaérünk a gépre váró mintegy 100-150 magyar szurkolóval. Össze is futottam a food courtban ismerősökkel, velem együtt bosszankodott itt nagyvállalat vezetője, brókerzseni, sportvezető, és bizony, mindannyiunkban megugrott a stressz, amikor kiderült, hogy az eredetileg 16.15-re tervezett indulás még későbbre, 18.55-re módosult. Még ekkor is reménykedtünk, hogy neccesen, de elérjük a meccs elejét. A beszállás nyugodtan ment, szórványos hajrá, magyarok! beordításokkal, amiket főleg a mögöttem ülő srácok toltak, nyersen és részegen. Sűrűsödtek a sértő megjegyzések az idősebb, lassabban mozgó utasokra, akik között betegek is voltak, hogy menjünk mááá’.

    – fogalmazott a műsorvezető, aki ekkor már tudta, hogy nem lesz egyszerű a helyzetük, amit az is megerősített, hogy a személyzet nem zárta be az ajtót, bár már mindenki elfoglalta a helyét.

    „A gép végéből 5-6 ember jött vissza előre, és látszott, hogy valami nem stimmel. Innentől egy rémálommal felérő valóságshow indult, mintha valaki azt akarta volna tesztelni rejtett kamerákkal, hogy miként reagálnak az emberek stresszes helyzetben. Persze érthető volt, hogy a velem együtt meccsre utazó szurkolók már padlógázt nyomtak volna, hogy induljunk, és akár evezőkkel is elhúznák a gépet Stuttgartig, de ami kezdett elszabadulni, az hamar több lett a jogos elégedetlenségnél. Izzadni kezdtek a tenyerek, és durvult a hangnem, nőtt a hangerő.”

    Geszti hozzátette, hogy egy mellette ülő idős német hölgy aggódni kezdett, ahogy egyre többen kezdtek káromkodni hangosan, egy számára érthetetlen nyelven. A helyzeten ráadásul rontott, hogy a légiutas-kísérők percekig nem adtak semmilyen tájékoztatást a késlekedés okát illetően.

    Repkedtek az egyesült szitokszavak: a jó öreg rasszizmus-homofóbia páros pogózott hőbörögve a széksorok fölött, miközben az elöl tipródó külföldiek (japán és német nők) egyre ijedtebben próbáltak rendezni valamilyen számunkra még ismeretlen problémát a személyzettel. Igazából nem is az volt már aggasztó, hogy nem érek oda a meccsre, hanem az, hogy mi lesz ebből az egészből, bunyó vagy egyenesen lincselés. Hervasztó volt érzékelni, hogy változunk át homo sapiensekből üvöltő hordává. Azt éreztem, hogy nem akarok itt lenni. És lassan a meccsen sem. Fapados járat, fapados ügymenet, fapados reakciók, fapados élet.

    Ezt követően már kezdett tényleg felfokozott hangulat kerekedni a járaton, majd a tévés elmondása alapján végre bemondták, hogy probléma van az utaslistával, és hat csomagnak nincs gazdája, így többen szitkozódva leszálltak a gépről, majd megérkezett a reptéri rendőrség is.

    A kegyelemdöfést az adta meg, amikor bemondták, hogy minden utasnak le kell szállni, akinek csomagja van a rakodótérben. Vagy ötvenen indultak kifelé, nyilván azok a külföldiek, akik nem a magyar meccsre mentek. Odarángattam magam az elkínzott arcú stewardsráchoz, akit épphogy csak le nem köptek még, és csendesen megkérdeztem, hogy ez mennyi időt vehet igénybe? 50 perc. Visszamásztam a hátizsákomért. Eljött az ideje, hogy hazamenjek. A gép akkor fog elindulni, amikor a meccs kezdődik. Reménytelen ügy.

    Geszti utólag pedig végképp elkeserítőnek tartja, hogy az ügy kapcsán olvasott  kommenteknél a szolidaritás minimális jelei sem mutatkoztak a pórul jártak iránt, és egymás kioktatásába torkollott az egész.

    „Mintha újra az elakadt repülőn ültem volna, ahonnan el kellett szöknöm, mert kibírhatatlanná vált az agresszió, az illogikus reakciók sora. A sötétséget nem lehet sötétséggel elűzni. A dolgok nem tudása nem ad felmentést a vállalhatatlan viselkedés alól. Sem a gépen, sem a fészen. Nem mindegy, hogy hogy van igazunk.

    Persze a légitársaság lebőgött, nem elég a brutális késés, de még a helyi becsekkolás elbaltázása is sújtott minket, be kell perelni a céget, külön vagy együtt! Naná! Jogos minden utas felháborodása, a drága jegyeink, szállodafoglalásaink mentek a lecsóba, de azt hiszem, mindannyiunknak jobban fájt, hogy lemaradtunk az élményről. (…)

    Mi most »csak« ennek egy meccséről maradtunk le, mégis gyilkos indulatok szöktek szárba. Mi lesz, ha egyszer nem lesz áram, kenyér, benzin, vagy kifogynak a vízkészletek? Ki fog minket megmenteni magunktól? Erről a bolygóról nem tudunk leszállni” – fogalmazott.

  • Szerinte a mesterséges intelligencia ismerete fontosabb lett a lexikális tudásnál.

    Balogh Petya üzletember és a Cápák között című műsor befektetője a Pénzcentrumnak adott interjút, melyben többek között a vállalkozók megítéléséről és a mesterséges intelligencia korszakának beköszöntéről is mesélt. Véleménye szerint utóbbit be kellene emelni az oktatási rendszerünk tananyagába, mert fontosabbá vált annak ismerete a lexikális tudás helyett. A lap kérdésére arra is válaszolt, hogy szerinte 2024-re divat lett-e vállalkozónak lenni?

    Remélem, hogy így van! Amikor 2019-ben elindult a »Cápák között« sorozat, akkor még nagyon nem így volt. Egyfajta szitokszó volt a »vállalkozó«, és volt egy mérgező gondolat is hozzá, hogy ők azok, akik széthordják az országot. Nagyon jó látni, hogy pár év alatt mennyit javult ennek az életútnak a megítélése. Szerintem a világon nagyon kevés dolog történik, amíg egy vállalkozó el nem dönti, hogy létrehoz valamit. Kockáztat, befektet, kitalál és megvalósít. És így fejlődik a világunk, a vállalkozók munkája által.

    – vélekedett az üzletember, aki szerint közös érdekünk, hogy ezt a pályát megbecsülés övezze és sok jó vállalkozónk legyen.

    Ugyanakkor Balogh sokszor hangoztatja, hogy az oktatásnál és a tanulásnál kevés fontosabb dolog van. Meglátása szerint a mai közoktatás semennyire sem készíti fel a fiatalokat a vállalkozói létre, vagy úgy magára az életre. Bár hozzáteszi, lassan alakulgatnak az első programok, de még nagyon messze vagyunk attól, hogy ez jól működjön.

    Szerintem a mesterséges intelligencia korszakának hajnalán az egész oktatási rendszer célja és eszközrendszere megérett egy jelentősebb újragondolásra. A gyerekeink nem a tizennyolcadik században fognak felnőni, hanem egy olyan világban, amikor a munkahelyek túlnyomó többsége digitális, ahol a mindenhol jelen lévő mesterséges intelligencia az alapeszközünk, és ahol a tudás minden pillanatban hozzáférhető.

    Mint fogalmazott, a sikeres karrierhez már nem a lexikális tudásunkra van szükség, hanem a kreatív és hatékony problémamegoldásra, a kritikus gondolkodásra, a kommunikációra és kooperációra, géppel és emberrel egyaránt: „Ezekből szinte semmit nem tanítunk, hanem tiltjuk az internet, az okoseszközök és az AI iskolai használatát. Mindezt úgy, hogy az iskolarendszerből kilépve a munka világában ezek nélkül elképzelhetetlen boldogulni.” – tette hozzá.

    A téma kapcsán azt a kérdést is nekiszegezték, hogy ha döntéshozói pozícióban lenne, mi az, amit mindenképpen beemelne a tananyagba, mert a jövőben létfontosságú lehet, vagy mert szimplán nem tanítják ma az iskolában. A befektető három dolgot biztosan megtanítana:

    1. Digitális skillek: „Én elvárnám, hogy a diákok mesterséges intelligenciával oldják meg a feladatokat és a házit.”
    2. Kooperáció: „Megtanítanám, hogy az életben sosem egyedül tudunk nyerni, hanem csakis csapatban. Ezért az órai munkában és a házi feladatokban mindig csapatokban dolgoztatnám a diákokat.”
    3. Kritikus gondolkodás: „Megtanítanám, hogy nem csak egy jó válasz van egy kérdésre, és legfontosabb eszközünk az életben a kíváncsiságunk.”

Rovatok