Már fiatalon tudta, a színpadon a helye.
Őszintén mesélt karrierje kezdetéről Rúzsa Magdi, aki egész fiatalon határozta el, hogy énekesnő szeretne lenni. Még kiskamaszként kezdett el érdeklődni a zene iránt, ekkortájt már visszajelzéseket is kapott hangi adottságairól.
„Az első alkalommal, amikor úgy döntöttem, hogy kipróbálom magam közönség előtt, felálltam a színpadra és láttam a hatást, amit kiváltok, abban a pillanatban megfogalmazódott bennem, hogy nekem itt a helyem és ez az” – kezdte Rúzsa, hozzátéve: első arénakoncertjekor érezte azt, sikerült, teljesült az álma. Persze a felemelő pillanatok mellett a hullámvölgyekből is kijutott neki bőven.
„Sok nehéz pont volt a karrieremben, sok olyan pillanat, amikor azt gondoltam, hogy vége van és itt most meg fog állni az egész. De azután mindig jött egy másnap, ami továbblendített, mindig egy újabb ihlet. De aztán idővel a rossz pillanatokat is elengedtem, hagytam, hogy jöjjenek, mert azon kaptam magam, hogy inspirálnak. Hoztak nekem ezek a pillanatok egy olyan csak azért is megmutatom érzést, amitől jöttek a dalok egymásután.
Tehát nekem sokszor kellett ez a pillanatnyi lelki padló, ahhoz, hogy jöjjön még egy érzés, még egy gondolat és nagyon gyorsan, általában egy-két héten belül ezekből dalok is lettek.
Szóval inspirációként kellettek ezek a lelki hullámok, de egyébként sosem voltam ez a nagyon padlón lévő típus” – idézte a Megasztár7. zsűrijének szavait a Bors.