Index Vakbarát Hírportál

Mindeközben ma
új poszt érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Marián lassan már magasabb, mint édesanyja.

    A Viasat3 Adom a napom új epizódjának vendége volt Majoros Hajnalka, aki a többi sztárvendéghez hasonlóan megmutatta a nézőknek, hogy telik egy hétköznapja. A modell a hétfő reggelt az iskolánál kezdte, ahová fiait, a 11 éves Mariánt és a 7 éves Olivért vitte. A két gyerek nagyot nőtt azóta, hogy utoljára kamerák előtt álltak, az idősebbik fivér szinte már magasabb is édesanyjánál.

    „Próbálj meg akkor hívni, amikor dogát írunk, hogy ne kelljen megírnom” – búcsúzott Marián, Majoros Hajnalka pedig sírást imitálva integetett az épület felé baktató srácok után.

     (via Blikk)

  • Emlékpadot állítanak fel Korda György és Balázs Klári tiszteletére. Az ülőalkalmatosság, valamint az énekesházaspár ahhoz tartozó viasszobra hol máshol is kaphatna helyet, mint a a Liszt Ferenc Budapesti Nemzetközi Repülőtéren, amely az énekes legnépszerűbb slágerét ihlette.

    „Akkor mondom azt, hogy be lesz fejezve az életművünk, ha a Liszt Ferenc reptér valamelyik terminálján áll egy pad, azon pedig két viaszbábú. Klári és én. Akkor megtörtént velünk tényleg minden, ami megtörténhetett” – nyilatkozta nemrég a Borsnak Korda, álma pedig már megvalósulófélben van, hiszen az ötletet nem csak elfogadta a légikikötő vezetősége, de már a konkrét koncepció is tervezés alatt áll. Azt egyelőre nem tudni, melyik terminálon futhatunk majd bele bármikor Kordáékba.

  • Október közepén visszatér milliók kedvenc nagyapa-unoka párosa.

    Befutott az első előzetes a Rick és Morty új, szám szerint hetedik évadához. A trailert megelőző várakozás különösen izgalmas volt ezúttal, hiszen a sci-fi rajzfilmsorozat rajongói nem csak a több multiverzumot átölelő történetszál miatt izgulhattak, hanem azért is, mert lecseréltek a két főszereplő már-már kultikusnak számító szinkronhangját, Justin Roilandet, aki nem mellesleg társszerzője is volt a szériának.

    A férfit januárban tette ki a produkcióból az Adult Swim, miután volt barátnője testi sértéssel, valamint további súlyos dolgokkal vádolta meg.

    Azt egyelőre nem tudni, ki vagy kik szólaltatják végül meg a nagyapa-unoka duót, mindenesetre az első visszajelzések egyhangúan pozitívak – ami maga a rajongókat is meglepte.

    „Így, hogy másodjára nézem az előzetes, nem is olyan rossz a szinkron, mint vártam. Rickét 70 százalékban eltalálták, Mortyé 100 százalékosan pontos!”

    „Igen, a hangok nem ugyanazok, de az új színészek nem rosszak. Morty picit fáradtnak hangzik, de Rick szinte teljesen a helyén van.”

    „Rick kiabálása egy kicsit reszelős, de a sima beszéde fantasztikus. Morty is majdnem tökéletes!”

    „Határozottan mérföldekkel jobb, mint amire készültem. Szép munka, Adult Swim!”

    „Rick rekedtesebben hangzik, de őszintén, kit érdekel. Amíg a műsor lényege változatlan marad, addig szórakoztató lesz!” – írták a kommentek között. Az új évad Amerikában október 15-én, Magyarországon pedig az HBO Maxen egy nappal később debütál.

  • Lolahol művésznéven énekelt a 26 éves lány.

    A jelek szerint egyre nagyobb hangsúlyt fektet zenei karrierjére Lourdes Leon, aki a hétvégén egy madridi fesztiválon is fellépett. Madonna legidősebb lánya korábban modellkedéssel és színészkedéssel is foglalkozott, az utóbbi egy évben azonban inkább saját számain dolgozott, amelyekből elő is adott párat a Brava színpadán, Lolahol művésznéven.

    Ugyan a 26 éves Leonnak nincs könnyű dolga, hiszen akarva-akaratlanul édesanyjához mérik őt, egyelőre nem akar rá hasoníltani, vagy az új Madonna lenni – a mainstream, popos stílus helyett inkább egy jóval meghittebb, alternatív elektoronikus vonalon mozog, és koncertjeit is ebben a szemléletben adja.

    „A táncosaimmal igyekszünk jó hangulatot teremteni a koreográfián és a kísérőzenén keresztül vidám, hogy az eredmény egy laza és vagány műsor legyen.”

     (via People

Rovatok