Index Vakbarát Hírportál

Mindeközben ma
új poszt érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Kétgyermekes apa lesz az énekes.

    Újra szülői örömök elé néz Pál Dénes és kedvese, Heni. Az énekesnek 2018-ban született meg első gyermeke, Panna Róza, most pedig újra várandós párja, amelyet egy aranos családi fotóval tudatott a Facebook oldalán.

    Jelentem, most minden kerek. Hamarosan bővül a családunk, még idén kétgyermekes apuka leszek, és ennél semmi nem tehetne boldogabbá. Lilivel együtt már hárman lesznek, mi ez, ha nem nagy család? Nagyon várunk, kisbabánk!

    – írta posztjához a The Voice győztese.

  • Megosztották szerelmük titkát.

    Immár tíz éve tart Rékasi Károly és Pikali Gerda kapcsolata – a titkukra sokan kíváncsiak. Bár mindketten nagyon elfoglaltak, nem véletlen, hogy kapcsolatuk ennyire idilli: sokat tesznek azért, hogy a köztük lévő tűz ne aludjon ki. A romantikát is igyekeznek megőrizni, hiszen még mindig randiznak.

    „Most is épp egy olyan időszakot élünk, amikor Gerdának rengeteg a színházi munkája. A próbák és a fellépések mellett szinkronszerepei is vannak. Mindemellett azért két munkája között sikerül időnként randiznunk. Legutóbb például elmentünk együtt ebédelni, majd a Margit-szigetre. Lehuppantunk a szökőkútnál, kicsit lazítottunk, töltődtünk, miközben élveztük egymás társaságát. Mi ezt »randalgásnak« hívjuk. Tíz év után is fontosnak érezzük, hogy szakítsunk időt ilyen programokra” – mesélte a HOT! magazinnak Rékasi, hozzátéve: neje mellett tapasztalta meg, milyen is egy kiegyensúlyozott kapcsolat.

    Az egyik legfontosabb dolog az, hogy merjük magunkhoz engedni az örömöt

    – emelte ki a Barátok közt egykori sztárja.

  • Csak egy átlagos nap Berlinben.

    Jared Letót sosem kellett félteni, ha merész vagy extrém dolgokról volt szó. Bár leginkább megjelenésével szokott feltűnést kelteni a színész-énekes, most épp azzal vonzotta magára a tekinteteket, hogy fényes nappal nekiállt falra mászni. Házfalra.

    Leto egy berlini szállodát hódított meg kívülről, bármiféle segédeszköz, biztosítás és konkrét indok nélkül. Bár valószínűsítik, hogy egy TikTok-kihívás állhat a dolog mögött, egyelőre nem tudni, pontosan miért mászott fel majdnem az első emeletig, majd vissza a 30 Seconds to Mars frontembere. A videóra vett mutatványnak mindenesetre komoly közönsége volt nemcsak a közösségi oldalakon, de a német főváros utcáján is.

     (via 24.hu)

  • Tom Pelphrey-vel egy éve alkotnak egy párt.

    Március végén jött világra Kaley Cuoco és Tom Pelphrey első közös gyermeke, egy kislány, aki a Matilda nevet kapta. A sztárpár viszonylag hamar belevágott a családalapításba, hiszen a kicsi születésekor még 11 hónapja sem voltak együtt, szerintük ugyanakkor ezzel semmi baj sincs, hiszen első látásba beleszerettek egymásba.

    „Rögtön egy hullámhosszon voltunk. Már nem vagyunk 20 évesek, szóval úgy voltunk vele, akkor belevágunk a dolgokba vagy sem?” – mesélte egy podcastban a színésznő, aki szerint csak azért élte túl kapcsolatuk a baba érkezését, mert rendkívül sok segítséget kapnak a szüleiktől.

    „Anyukám a legjobb, és igazából Tom anyukája is. Jönnek, segítenek, de nem tolakodók. Nagyon szerencsések vagyunk” – vallotta be Cuoco, akinek lelkesedését mi sem példázza jobban, mint hogy a kistesóról érdeklődő kérdésre is azonnal rávágta: igen, még több gyerkőcben gondolkodnak kedvesével.

Rovatok