Index Vakbarát Hírportál

Mindeközben ma
új poszt érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • A 39 éves hollywoodi filmsztár apa lesz.

    Jonah Hill és barátnője, Olivia Millar szülők lettek, megszületett ugyanis első gyermekük – erősítette meg a színész sajtósa a People magazinnak. A baba nemét egyelőre nem osztották meg a nyilvánossággal, de vélhetőleg erre is hamar fény fog derülni. A sztárpárt egyébként tavaly augusztusban látták először együtt, majd Millart idén márciusban már várandósan fotózták le. Sokan azt mesélik, hogy egy eljegyzési gyűrűnek látszó ékszert is véltek felfedezni az ujján, de ezt a színész képviselete nem erősítette meg.

    Hill az utóbbi években egyre kevesebb nyilvános médiaszereplést vállalt, mint kiderült, mentális egészsége érdekében döntött a visszavonulás mellett. Szorongásáról a Stutz című, személyes hangvételű dokumentumfilmben mesélt, amelyben ő és pszichológusa kendőzetlenül beszélnek az életről, a döntésekről és a pszichiátriáról. A lényeg azonban, hogy a színész látszólag végre magára talált, és ezúttal apai örömök elé néz.

  • Ezektől a fotóktól garantáltan jobban indul a reggel!

    Ha azt gondolnánk, nem lehet aranyosabb egy világjáró golden retrivernél, akkor bemutatjuk Gumbót, aki nem csak szebbnél szebb tájakon fordul meg, de kirándulásaira mindig magával viszi kedvenc plüsskutyáját, Shrimpet is.

    Legyenek a kanadai hegyekben, a Grand Canyonban vagy épp egy tulipánföldön, Gumbo kis barátjával előszeretettel áll modellt gazdájának, aki imádnivaló képeket készít a játékával büszkélkedő ebről – a fotók láttán szinte lehetetlen nem elmosolyodni!

  • A Forbes friss listája szerint Taylor Swift 740 millió dollárt (250 milliárd forintot) énekelt össze, és a 33 éves sztár ezzel megelőzte Madonnát (580 millió dollár) és Beyoncét is (540 millió dollár).

    Ha a teljes „self made amerikai nők” listáját nézzük, Swift a 34. helyre fér fel.

    Az éppen turnézó sztárnak alaposan bele kell húznia, ha az énekesnők között első helyre akar kerülni. A zenei listát ugyanis Rihanna vezeti 1,4 milliárd dollárral, ami csaknem a duplája Taylor Swift vagyonának.

Rovatok