Arnold Schwarzenegger a minap Jimmy Kimmel népszerű late night műsorában vendégeskedett, ahol megkérdezték, mit gondol arról, hogy Donald Trump állítólagosan 97,5 kilogramm súlyú lenne, ahogy azt állítja magáról – írja a TMZ .
Az eset augusztus végén kapott nagy médiavisszhangot, amikor a volt amerikai elnök az atlantai Fulton megyei börtönbe jelent meg, ahol hivatalosan is nyilvántartásba vették 13 bűncselekmény vádjával. Trump ezt követően kifizette az óvadékot, amelyet 200 ezer dollárban állapítottak meg, ebből 20 ezer dollárt fizetett be, majd számos feltétel mellett szabadon engedték. A Just Jared cikke szerint a letartóztatási jegyzőkönyvben az áll, hogy a volt amerikai elnök 190 centiméter magas és 97,5 kilogramm súlyú, éppen annyi, mint Chris Hemsworth volt az első Bosszúállók-filmben. A lap megjegyzi, egyes sajtóorgánumok szerint ezeket az adatokat maga Trump diktálta be, és igazából le sem mérték letartóztatásakor.
Mint kiderült, Schwarzenegger maga is erősen kételkedik a jegyzőkönyvben álló számok tekintetében, helyette azt tanácsolta a korábbi amerikai elnöknek, hogy ha remek formába akar lendülni, akkor „szaladja körbe magát háromszor”. A színész elmondása szerint annyira tartja helyesnek az állítást, mint hogy a világon nincs klímaváltozás, vagy hogy nem kellene csökkenti a környezetszennyezést. Ettől függetlenül, mint mondta, ha jól érzi magát attól, hogy ezt állítja, tegye – bár szerinte csak nevetni fognak rajta. Ő maga inkább valahova 160 kilogramm körülire tenné a republikánus politikust.