A Nyerő Páros című műsorban tűnik fel az üzletember a párjával.
Visváder Tamás és felesége, Visváder-Palácsik Lilla is harcba szállnak a 2024-es Nyerő Páros címért. A vállalkozó bevallotta, hogy olykor kötekedő is tud lenni, ennek ellenére utál haragot tartani, és úgy érzi, mindig ő kezdeményezi a békülést.
„A Lilla nagyon burkolt, zárkózott. Valójában kevés embert enged be a bizalom körébe: tényleg csak a két gyerek, én, meg a két kutya. De értük aztán tűzön-vízen át. Engem egy időben zavart, mert aggódtam is amiatt, nehogy unatkozzon, mert nekem sokszor igényem van egy minimális énidőre” – kezdte az RTL kamerájának Visváder.
Palácsik elmondta, hogy férje imád órákon át csevegni a barátaival telefonon, de ő például nem tudna ennyi mindenről elbeszélgetni a barátnőivel.
Bennem szerintem még az, ami nem jó, hogy nem tudok egyszerre több felé figyelni. A gyerekeknél is ezzel vannak problémáim, hogy ha egyszerre csak egy gyerek van velem, akkor tök jól el vagyok vele, de aztán amikor a kettő ordít egyszerre... akkor már azt sem tudom, mit csináljak, és teljes a káosz.
Az üzletember megjegyezte, tisztában van vele, hogy nehéz a természete. Mint fogalmazott, ez fajta erőteljesség a jóban is nagyon erősen jön ki, és a rosszban is: Tudok hisztérikus, kötekedő lenni. Viszont amire büszke vagyok, hogy utálok haragot tartani, és én nagyon kezdeményező vagyok.” – tette hozzá.