Index Vakbarát Hírportál

Mindeközben ma
új poszt érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Még mindig komoly fájdalmai vannak a sportolónak.

    Igen nehéz időszak a mostani az egykori exatlonos, Ujvári Izabella életében. Az Exatlon egykori versenyzője a közösségi oldalán tudatta, hogy túl van a nyolcadik műtétjén is, melyre azért volt szükség, mert szétrobbant a petefészkében egy ciszta.

    A sportoló néhány nappal ezelőtt került kórházba erős hasi fájdalmak miatt.

    Két órán keresztül operáltak, majd a műtétet követő délelőtt hazaengedtek a kórházból. Jelenleg otthon lábadozok, de még mindig komoly fájdalmaim vannak. Az orvos azért megnyugtatott, a profi sportolói karrieremet nem veszélyezteti, hogy szétrobbant bennem egy ciszta, de most pihennem kell. Akárhogy is számolom, ez már a nyolcadik műtétem volt. Csak a térdemet operálták ötször, aztán volt egy mandulaműtétem, majd a vakbelemmel voltak gondok, most meg ez történt. Természetesen a családom és a barátaim támogatnak, de ez most egy nehéz időszak

    – mondta a Borsnak a volt magyar válogatott atléta, volt labdarúgó és válogatott footgolfjátékos, aki nemrég imádott nagymamáját is elvesztette.

    Túl a 8. műtétemen is. »A kemény idők soha nem tartanak sokáig. A kemény emberek igen«

    – üzente követőinek.

  • A férfiak kedvére szeretne tenni.

    Esztétikai okokból hamarosan újra kés alá fekszik Molnár Anikó. Az egykori valóságshow-szereplő a hízás-fogyás miatt látja szükségesnek kicseréltetni négy évvel ezelőtt beültetett mellimplantátumait, de nem titkolja: a kerekebb idomokkal azoknak is kedveskedni szeretne, akik előfizettek azért, hogy láthassák az OnlyFans-oldalára feltöltött korhatáros tartalmakat. 

    A régit négy évvel ezelőtt kaptam, de azóta sajnos volt egy jó tíz kilónyi hízás-fogyásom, ami sajnos a bőrömet megviseli. Ráadásul a legutóbbi beavatkozásnál felvarrás is történt, hegek keletkeztek, úgyhogy most pont ráfér már egy kis esztétikai tunning. Nagyobb implantátumot tervezek, ha már lúd, legyen kövér! Úgy gondoltam, hadd járjak kicsit a fiúk kedvében!

    – mondta a Ripost megkeresésére Molnár Anikó, aki nagy változáson esett át az utóbbi években. Miután hosszú évekig harcolt a pluszkilókkal, kiderült: inzulinrezisztenciával küzd. A diagnózis után a megfelelő módszerrel összesen 27 kilót adott le.

  • Ruth Lujan vékonyság iránti szenvedélye miatt a derékbősége mostanra akkora, mint egy üdítős palacké. A 16. századig visszanyúló fűzőket eredetileg arra tervezték, hogy megtámasszák a nők felsőtestét és egyenletes tartást biztosítsanak számukra. Az idők során az alakformálós fűzés gyakorlata viszont olyan elképesztő eredményekhez vezetett, mint például Ruth Lujan dereka, amely mindössze 30 cm átmérőjű. A mexikói balett-táncos, kaszkadőr és előadóművész az életét ennek a szoros viseletnek szentelte, és a derékbőségét 40 cm-ről így faragta le a mostanira.

    A 24 éves lány fűzős kalandja öt évvel ezelőtt kezdődött, amikor hipermobilitás szindrómát diagnosztizáltak nála, egy ritka betegséget, amely az izmokat és a szalagokat érinti. Orvosa azt javasolta, hogy viseljen fűzőt, hogy enyhítse a tüneteit. Kezdetben balettóráin vette észre, hogy valami nem stimmel a testével, majd a szindróma észrevétele után abba is kellett hagynia a profi táncot. Viszont ahelyett, hogy hagyta volna, hogy az állapota letörje őt, a fűzőhöz fordult, hogy ne csak a tüneteit enyhítse, hanem a derekát is átalakítsa. Kezdetben Lujan megpróbálta a ruhái alá rejteni a fűzőt, de hamarosan rájött, hogy imádja, ahogyan ezzel kinéz.

    „Ki ne szeretne egy igazán karcsú derekat” – áradozott. Így a fiatal nő TikTok-on és az Instagramon kezdte el posztolni fűzős utazását, ahol hamarosan hatalmas rajongótáborra tett szert. A követőit lenyűgözte apró dereka és a gyakorlat iránti elkötelezettsége.

  • Az egykori villalakó hangos szóváltásáról több felvétel is felkerült a TikTokra.

    Fellökte az egyik utas a 61-es villamoson, ezért eléggé kikelt magából a ValóVilág 11. szériájának győztese, Karnics Krisztina, azaz VV Kriszti a minap. A szőkeség már a luxusbörtönben is igyekezett hangot adni annak, ha valamivel nem értett egyet – akkor például eléggé kiakadt, amikor egykori villatársa, VV Bibi leköpködte az embereket –, de nincs ez másképp a valóságshow utáni életében sem. A híresség néhány nappal ezelőtt azért balhézott össze egy idősebb férfival a villamoson, mert az fellökte őt.

    A telefonnal rögzített videó tanúsága szerint az alábbi párbeszéd hangzott el a két fél között a villamoson:

    – Ne haragudjon, beszélgettem, de ez akkor sincsen rendben! Mondom: bocsánat, ne haragudjon! Akkor sem kell fellökni egy nőt

    – Teljesen mindegy, hogy nő vagy férfi vagy kutya. Hiába kiabál, akkor sem lesz igaza.

    – Nem az igazamat akarom, hanem hogy fölfogja, hogy amit csinál, az nincsen rendben és sohasem lesz rendben!

    – Ne kötözködjön!

    – Nem kötözködöm, de föllökött, és ezt nem fogom szó nélkül hagyni.

    Az esetről több videó is felkerült az internetre.

    A BKK járatain már-már mindennapos eset, ha az utasok szóváltásba keverednek egymással, VV Kriszti esete azonban a szokásosnál is nagyobb port kavart a világhálón.

    A szőkeség az AcNews-nak a veszekedéssel kapcsolatban elmondta:

    Egyik reggel a 61-es villamoson utaztam, éppen mentem édesanyámhoz. A kocsi végén álltam, a következő megállónál felszállt egy férfi és egy nő, akik odajöttek hozzám fényképet készíteni, beszélgetni. Aztán a Széll Kálmán térnél jött egy »úriember«, akin már láttam, hogy nagyon ellenszenves vagyok neki. Az az ember direkt nekem jött vállal, tudjuk milyen ez, közben azt mondta, hogy nem az ajtóban kéne állnom. Majdnem nekiestem a két embernek, akivel beszélgettem. Nagyon megalázó volt. Nem gondolkoztam, ösztönösen utánamentem az embernek és kérdőre vontam, hogy mégis, hogy gondolta ezt. Ez nem megoldása a társadalmi létnek. Mi van, ha megütöm magam, vagy mást, akire ráesek? Abszolút nem tartom korrektnek, hogy ilyen megtörténhet. Nem a balhé volt a szándékom, hanem az, hogy eljusson ahhoz a férfihoz az üzenet. Kicsit hevesebb a vérmérsékletem, néha nyomatékosabban, hangosabban szoktam szólni, de ennyi szerintem még belefér. Az embertársaimra viszont mindig odafigyelek.

    (via rtl.hu)

Rovatok