Netes sztár lett az igazgatónő, aki minden reggel más csínyt követett el egy iskolában karácsonyi manóként
A tanárnő vicces akcióiról videó is készült.
Sokan már Magyarországon is találkozhattak az Elf on the Shelf nevű adventi hagyománnyal, amely az Egyesült Államokból terjedt el az utóbbi években. A játék lényege, hogy elfek, azaz manók érkeznek december elején a kisgyerekes családokhoz, hogy megfigyeljék a lurkókat, jól viselkednek-e. A manófigurákat megérinteni nem szabad, hisz így elvész a varázserejük, reggelente azonban mindig más helyen, akár egy kis csínyt elkövetve várják a kicsiket, hogy rájuk találjanak.
Ezt a tradíciót keltette most életre egy indianai általános iskola igazgatónője, aki mindennap más-más helyen, manójelmezbe bújva várta a suliba érkező gyerekeket. A tanárnő nem vetette meg a csínytevéseket sem, sőt meglehetősen extrém dolgokat is bevállalt, hogy mosolyt csaljon a kisdiákok arcára: bemászott az oklevéltartó vitrinbe, teletűzdelte a folyosót a fénymásolós arcképével, becsomagolta kollégáját, sőt még szigszalaggal fel is ragasztotta magát a falra. Nem csoda hát, ha az erről készült videók rögtön a tiktokozók kedvenceivé váltak, Beth Hoeingből pedig internetes sztár lett.