Index Vakbarát Hírportál

Mindeközben ma
új poszt érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • A modell 13 év után vált el az egykori profi sportolótól.

    Magánéletéről és válásáról is mesélt a CBS csatorna Sunday Morning című műsorában Gisele Bündchen. A modell tavaly ősszeljelentette be, hogy két gyermek és 13 év házasság után külön utakon folytatják tovább férjével, Tom Bradyvel, bár pontosan sosem részletezték a médiának, mi miatt jutottak erre a döntésre.

    Friss interjújában Bündchen elmondta, szerinte minden úgy alakult, ahogy a dolgoknak történniük kellett, beleértve a válását is.

    „Ha tehetném sem változtatnék semmin az életemen. Mármint nem erről álmodtam, nem ez volt a vágyam – a szüleim 50 éve házasok, és nagyon szerettem volna, hogy ez velem is így történjen. De el kell fogadnod, hogy néha van, hogy együtt változol a partnereddel, és olyan is van, hogy eltávolodtok” – magyarázta a modell, majd Bradynek üzent.

    „Ő a gyermekeim édesapja, úgyhogy mindig a legjobbat fogom neki kívánni, és nagyon hálás vagyok, hogy ilyen csodálatos gyerekekkel ajándékozott meg. Ha egy ajtó becsukódik, helyette egy másik kinyílik.”

  • Elszundított az Országház épületében a Telex egyik újságírója – írta meg Deák Dániel Facebookra feltöltött fotója alapján a Mandiner. A bejegyzés szerint Simor Dániel levette a cipőjét is, úgy feküdt le aludni.

    Az Országgyűlés őszi ülésszaka hétfőn délután vette kezdetét, Orbán Viktor mellett többek közt Dúró Dóra és Gyurcsány Ferenc is felszólalt. Közvetítésünket itt olvashatják:

  • Reggeliben kezdte a hétfőt Soma Mamagésa, akit a műsorvezetők a hosszú házasság titkáról faggattak. Az énekesnő megosztotta saját tapasztalatait, szerinte két dolgon múlik a tartós boldogság: elköteleződés és szabadság, a régi kapcsolati minták ideje lejárt.

    „Ahhoz, hogy valaki tényleg stabil ember legyen kell, hogy minden embernek meglegyen a maga ideje, hobbija, baráti köre, és abból energiát merítve vigye be ezt a kapcsolatba” – kezdte Soma, aki 7,5 év párkapcsolat után, 26 éve ment hozzá férjéhez, így elég járatos a témában.

    „Iszonyatosan fontos, hogy egy nőnek legyen saját női, barátnői köre, egy férfinak meg saját férfiköre. ”

    Szerinte manapság azért végződik a legtöbb házasság válással, mert a pár tagjai "alszanak", nem akarnak a megromlott dolgok javításáért erőfeszítést tenni. Ők is kerültek már krízisbe férjével, de közösen lehet dolgozni a párkapcsolatokon, nem kell rögtön mindent a kukába dobni.

  • A netezők szerint lazán maga mögé utasította napjaink topmodelljeit.

    Több mint két évtizeddel a visszavonulása után visszatér a kifutókra 80-as, 90-es évek egyik legsikeresebb topmodellje, Claudia Schiffer. Az 53 éves német manökent a Versace csábította el a milánói divathétre, péntek este a 2024-es tavaszi-nyári kollekciójuk bemutatójának zárásaként szántotta fel a márványpadlót zöld-ezüst koktélruhájában, hatalmas mosollyal az arcán.

    A kritikusok és a rajongók szerint is  abszolút ellopta a show-t  a továbbra is makulátlan formában lévő Schiffer, többen kijelentették, napjaink valamennyi, szintén jelenlévő szupermodelljét, például Gigi Hadidot, Victoria Cerettit és Kendall Jennert is lazán maga mögé utasította.

Rovatok