Index Vakbarát Hírportál

Mindeközben ma
új poszt érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • A fiatalember a zsűrit és a közönséget is lenyűgözte.

    Szívbemarkoló történetével és kivételes tehetségével mindenkit könnyekig hatott a stúdióban egy 27 éves férfi a Britain's Got Talent című tehetségkutató idei szériájának utolsó válogatóján. Mielőtt belekezdett volna az előadásába, a Musa Motha nevű táncos elmesélte, hogy ugyan Dél-Afrikában született, nemrég azonban Londonba költözött. Kiderült róla az is, hogy gyerekkorábban profi focista szeretett volna lenni, ám miután rákkal diagnosztizálták, az egyik lábát amputálni kellett.

    Mothát vígaszt a nehéz időkben a zene nyújtott, s végül az egyik barátjának köszönhetően elkezdett táncolni is. Úgy döntött, tehetségét a Britain's Got Talent című műsorban is megcsillogtatta; produkciója pedig olyan lenyűgözőre sikeredett, hogy a zsűri megszegte miatta a műsor szabályait.

    Mint ismert, a brit tehetségkutatóban a zsűritagok egy bizonyos „aranygomb” segítségével a selejtezőből azonnal az élő showműsorba juttathatnak egy fellépőt. A szabályoknak megfelelően ezt az előnyt csupán öt produkciónak adhatják, amit az idei évadban ki is osztottak, mire Motha következett. 

    A zsűri négy tagja az egylábú táncos kedvéért azonban egyszerre nyomta meg az „aranygombot”.

    A teljes produkciót itt tudja megtekinteni:

    A fiatal tehetségnek nagy álma vált valóra.

    (via 24.hu, LadBible)

  • Már azt is tudják, hol szeretnének egybekelni.

    Menyasszony lett Bella Thorne! A színésznő, aki pályafutását a Disney-csatornál kezdte, majd később inkább botrányairól lett híres, Instagram oldalán számolt be a nagy hírről.

    Párjával, Mark Emms producerrel tavaly nyáron, Cara Delevigne szupermodell szülinapi buliján ismerkedtek meg, amely beszámolóik szerint mindekttőjük számára szerelem volt első látásra. A férfi anyák napja előtt, Throne otthonában kérte meg kedvese kezét, méghozzá egy elég impozáns, 10 karátos gyémántgyűrűvel. A színésznő ékszerét Instagram-fotóin is felfedezhetjük:

    A pár úgy tervezi, az Egyesült Királyságban kötik össze életüket egy nagyszabású vidéki esküvőn, Thorne pedig már azt is tudja, vintage dizájner ruhában fog az oltár elé vonulni.

    (Vogue)

  • Úgy véli, a csöppségből is biztosan színésznő lesz, s egy pillanat alatt meghódítja majd Hollywoodot.

    Mióta életet adott első gyermekének, jóformán csak áradozni tud az anyaságról Kaley Cuoco. Az Agymenők című sorozat sztárja március végén hozta világra a kis Matildát, aki állítása szerint bearanyozza a mindennapjait. A 37 éves színésznő azt sem tartja kizártnak, hogy babája egy nap majd a nyomdokaiba lép. 

    Mint kiderült, Cuoco támogatja is fogja majd a lányát abban, hogy meghódítsa Hollywoodot.

    Benne van a génjeiben... Nem is tudom elképzelni, hogy ne így legyen. Ez a gyerek már most azt gondolja, hogy róla szól minden!

    – mondta az Emmy magazinnak a színésznő, akinek szavait a JustJared idézte.

Rovatok