Index Vakbarát Hírportál

Mindeközben ma
új poszt érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • A videókat látva felváltva kerülgeti az embereket a sikító- és a nevetőgörcs.

    Bár szoros volt a verseny, így, december közepén nyugodt szívvel kijelenthetjük, megtaláltuk az év legbizarrabb TikTok trendjét. Egyelőre nem világos, hogy, mikor és legfőképpen milyen indíttatásból, de fiatalok csoportjai úgy döntöttek,

    négykézláb fognak különböző üzletekben mászkálni.

    Igen. A módszert meghonosító oldal, a @crawly_possesed (kúszás megszállottjai) leírásában egy valódi kultuszként ismerteti magát, sikerük pedig pár hét alatt akkora lett, hogy bejegyzéseik rendre több tíz millió emberhez érnek el, mostanra egy valódi kúszó-mozgalmat indítottak világszerte.

     Akcióikat mind lelkesen dokumentálják, innen tudhatjuk, hogy a csapat elfoglalt már többek között H&M-et, Zarát és KFC-t is – utóbbiban a videó tanúsága szerint megelőző intézkedéseket is tettek a dolgozók, de a barikádként kihelyezett székek sem állták a falka útját, jól körbemászkálták a gyorséttermet.

    Az egyszerre rémesen ijesztő, de kétségtelenül vicces felvételek láttán nehéz bármit is mondani, az azonban biztos, hogy nem szívesen lennénk az épp lerohant üzlet vásárlói helyében. Ha valamilyen érthetetlen oknál fogva inkább a másik szerepkörben próbálnánk ki magunkat, a @crawly_possesed gyakran hirdet meg előre "kúszásokat" amelyekhez várják a vállalkozó szellemű személyek csatlakozását.

  • Egy 16 éves lányuk van, akiről most bővebben is mesélt a színész.

    Árpa Attila hiába vágyik a szerelemre, egyelőre nincs sok ideje a párkeresésre. Erről az Árulók játékmestere a Meglepetés magazinnak mesélt.

    „Szeretnék most már egy szép nővel kettesben, egy ágyban lenni délelőtt 11 órakor, mert az idejét sem tudom, mikor történt meg ilyen, hiszen mindig rohannom kell valahová” – kezdte a színész, akinek olyan sűrű a napirendje, hogy tinédzser lányára sem tud annyi időt szakítani, mint amennyit szeretne.

    „Középiskolás, vidéken lakik egy kollégiumban. Hétvégén szokott feljönni Budapestre, de akkor általában én forgatok, színházban játszom, vagy a Sztárboxra készülök, szóval nehéz összehozni a találkozót. Pedig nagyon büszke vagyok rá.

    Értelmes lány, karakán, van saját véleménye, kiáll magáért.

    Az animáció és a grafika érdekli, most azon a pályán képzeli el a jövőjét” – mesélt 16 éves gyermekéről Árpa, majd annak édesanyjáról, azaz egykori párjáról, az egyre nagyobb üzleti sikereket elérő Tomán Szabináról is szót ejtett.

    „Büszke vagyok Szabina sikerére, minőségi munkát végez, önerőből építette fel a cégét, a birodalmát. Drukkolok neki, hogy minél jobban keressen, mert annál kevesebb gyerektartást kell fizetnem neki” – viccelődött a színész, aki egyébként minden jóval igyekszik ellátni lányát, örömmel költ akár sminkszerekre, ruhákra is.

    Nekem mindenem megvan, most már a lányom gondtalan életét akarom megalapozni.

    (via Blikk)

  • Majdnem sikerrel jártak, az utolsó pillanatban azonban lebuktak.

    Rég lehetett a magyar kereskedelmi tévében olyan műsort látni, ami annyira megmozgatta volna a nézőket, mint az RTL-en futó Az Árulók. A műsor két héten keresztül volt látható a csatornán, ez idő alatt pedig hatalmas rajongótábort szerzett a közösségi oldalakon.

    A játék utolsó két gyilkosa, Nádai Anikó és Törőcsik Dani most az RTL-nek adott interjút, amiben a játékban átgélt élményeikről meséltek.

    Az rtl.hu-nak beszéltek arról is, mitől szabadult fel Anikó, miért nem működött volna a műsor kevésbé intelligens szereplőkkel, hogyan lehet kitűnni az erős karakterek közül, és eredményesen játszani ezt a játékot, és hol követték el a végzetes hibát, ami miatt végül az ártatlanok nyertek. A teljes interjút alább tekintheti meg:

  • Elszakadt az utolsó cérna is a színésznél, beolvasott az őt kezdetek óta frusztráló énekesnek.

    Egyre feszültebb a hangulat a Farm VIP sárga csapattagjai között. Először Ripli Zsuzsi és Kiss Daniella veszett össze csúnyán, miután a szépségkirálynő sérelmezte, hogy minden ötletét lehurrogja a csapatvezető.

    „Már k*rvára unom ezt is. Nem lehet mondani semmit, mert csak az van, amit ő kitalált. Pontosan eddig a pillanatig bírtam, ennyi volt, úgyhogy én ma már nem szólalok meg, mert abból nagy baj lesz” – akadt ki Kiss, majd Rékasi Károly következett a sorban, aki a változatosság kedvéért Szabyesttel veszett össze.

    A színész hazugnak nevezte az énekest, aki aztán csapattársa stílusát kérte számon, szerinte ugyanis mindig leereszkedő hangnemben szól hozzá. Vitájuk odáig fajult, hogy Rékasinál betelt a pohár, és káromkodva kiabálta le Szabyestet:

    Menj a p*csába! Ha nem érted valamelyik szót, keress meg!

    – hagyta ott csapattársát Rékasi, majd Ripli Zsuzsihoz ment, hogy arra kérje őt: tegyék ki a csapatból.

    „Ha olyan helyzet adódik, akkor távolítsatok el engem ebből a csoportból. Elmondom, hogy miért: nem akarok senkiben sem kárt tenni. Ez a fiú olyan méltatlan módon hazudott a szemembe, vádolt meg dolgokkal, én ilyen helyzetbe nem kerülhetek. Ahhoz én öreg vagyok, túl sokat tettem, nekem túl hosszú az út, amíg idáig eljutottam. Nem akarom, hogy nagyon egyszerű legyek, és tényleg kárt okozzak valakinek. Mindenkinek jobb, hogyha eltávolítotok.”

Rovatok