Index Vakbarát Hírportál

Mindeközben ma
új poszt érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Steve Jobs, az Apple alapítója által dedikált első generációs iPad kerül rövidesen árverésre, amely egyes becslések szerint több tízmillió forintot fog érni. – írja a hvg.

    A készüléket megjelenése évében a technológia úttörő egy fekete filctollal írta alá a hátoldalon, aminek még az eredeti doboza, a tápegysége, és az adatkábele is megvan hozzá rendkívül jó állapotban. Jobs köztudottan nem szeretett aláírni, különösen karrierje utolsó szakaszában, ezért is lehet majd igazi ilyenség a gyűjtőknek. Az iPad egyébként 2010 áprilisában debütált, és Jobs pedig másfél évvel később elhunyt. 

    Nem ez lesz az első, hogy a techguruhoz köthető tárgyat árverez el egy aukciósház, tavaly például 218 750 dollárt (közel kilencvenmillió forintot) fizetett valaki Jobs leharcolt szandálért.

  • A Depp-Heard botrány teljesen megtépázta a színésznő hírnevét.

    Akármennyire is szeretnék az ellenkezőjét a rajongók, nem túl rózsás a helyzet mostanság a DC filmes univerzum háza táján. Kezdődött minden a The Flash sztárja, azaz Ezra Miller botrány-cunamijával, akinek problémás viselkedése a legvégén már rendőrségi ügyekbe torkollott. A 30 éves színész ámokfutását egy idő után már követni is nehéz volt, ez pedig határorozott rányomta a bélyegét az egyébként is hánytatott sorsú The Flash 2-re, ami hatalmasat zakózott a kasszáknál. Olyannyira, hogy a Warner Bros.-é lett a legnagyobb anyagi bukás, amit szuperhős-film valaha is elszenvedett.

    Nagy valószínűséggel hasonlós sors várhat a Jason Momoa és Amber Heard főszereplésével készült Aquaman 2-re is, mivel rajongók tömege előre jelezte az X-en (korábbi Twitteren), hogy ha utóbbi benne lesz a folytatásban, akkor egy fillért sem fizetnek a jegyekért. Mint ismertes, az Amber Heard-Johnny Depp botrány erőteljesen rossz színben tűntette fel a színésznőt, aki azóta Hollywoodból távozva, Spanyolországba kezdett új életet.

    A történtek ellenére a a Warner Bros. úgy döntött, továbbra is benne hagyják a filmben a Heard által alakított Mera karakterét, ám „csökkentett képernyőidőt kap”. Nyilatkozatukban olyat is lehetett olvasni, hogy eredetileg is így tervezték, persze – mint az ábra mutatja – ezzel nem igazán vezettek meg senkit. Így aztán a nemrég szerződtetett James Gunnak lesz majd a feladata, hogy innen kaparja össze a DCU-t, és helyezze azt teljesen új alapokra. Viszont, ha valakinek sikerülhet az mindenképpen A galaxis őrzői-filmek rendezője lesz az.

    (via Leet)

  • Pete Davidson és egy újabb sztárbarátnő?! Most jól meglepett mindenkit!

    Nem tud lassítani Pete Davidson, már ami a csajozást illeti. A 29 éves humorista az elmúlt években fél Hollywooddal randizott hosszabb-rövidebb ideig, a legtöbben talán Ariana Grandét, Kim Kardashiant és Emily Ratajkowskit ismerik, mint híres exeit.

    Az utóbbi időben úgy tűnt, a férfi talán megállapodhat Chase Sui Wonders színésznő mellett, akivel a Játszunk gyilkosost! forgatásán ismerkedett meg, és legalább 8 teljes egész hónapig együtt is voltak, augusztusban azonban mégis a szakítás mellett döntöttek. Davidson viszont nem tétlenkedett sokáig, a People magazin szerint újfent egy csinos színésznőt nézett ki magának, Madelyn Cline-t, akit a Netflix Outer Banks című sorozatában, vagy a Tőrbe ejtve: Üveghagymában is láthattunk.

    Egyelőre egyik fél sem erősítette meg a lap értesüléseit, de ők több közeli forrásra hivatkozva is állítják, a két fiatal egy ideje már egy párt alkot.

  • Nem csak fotózkodtak, kedélyesen el is csevegtek a világsztárral.

    A Balatonon futott össze a Magyarországon forgató Jenna Ortegával és Paul Ruddal dr. Krasznai Zsolt. Az ország egyik legismertebb plasztikai sebésze a Reggeli műsorvezetőinek bevallotta, először meg sem ismerte a Wednesday főszereplőjét, a hozzá valamivel később csatlakozó Ruddot viszont rögtön. 

    Mivel egy helyen szálltak meg két filmsztárral, így Krasznai többször is látta őket, mire végül úgy döntött, odalép hozzájuk, hogy közös képet kérjen. A szelfizés után egy kicsit el is cseverésztek.

    „A fotót követően ők jöttek oda, beszélgettünk egy tíz percet a színészetről, meg politikáról, nagyon érdekes dolgokat. Jenna kevésbé volt nyitott utána, ő egy picit még szokja ezt a sztár-feelinget. Kedvesek, jópofák voltak” – mesélte az orvos, aki azt is megtudta Ruddtól, hogy másfél évre előre tudja már az időbeosztását.

    A beszélgetés során Krasznainak volt alkalma alaposan szemügyre venni A Hangya megformálójának arcát. Szerinte nem volt még plasztikai beavatkozása, maximum egy-két nagyon minimális kezelése.

    „54 éves, megnéztem, iszonyatosan jól néz ki. Közel mész hozzá, a bőre, a mosolya! Biztos, hogy észrevettem volna, nincsen” – dícsérte Rudd természetes vonásait.

Rovatok