Index Vakbarát Hírportál

új poszt érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Vakációzik a családjával.

    Az előző hónapban olyan pletykák kaptak szárnyra, hogy Cookynak és szerelmének, Szécsi Debórának válságba kerülhetett a kapcsolata, a nő egy sejtelmes mondata miatt. Mint kiderült, a rajongók kétségbeesettsége indokolatlan volt, ugyanis a rádiós tisztázta, hogy szerencsére semmi baj nincs kettejük között.

    Nemrég pedig már arról beszéltek, hogy szeretnének-e az ötéves Kevin és a négyéves Nátán után még gyermeket vállalni. Egyelőre azt tartják szem előtt, hogy a két fiuknak minden tőlük telhetőt megadjanak. A sztárpár és gyerekeik most Franciaországban, a párizsi Diadalívnél jártak a műsorvezető szülőhazájában.

    Bonjour Paris

    – olvasható a rádiós Insta-bejegyzésében.

  • Két héttel ezelőtt született meg Puskás-Dallos Peti és Bogi első közös gyermeke, Ábel, aki a jelek szerint teljesen elvarázsolta szüleit. Az énekes a kisfia születése óta nem is vállalt munkát, hiszen szerelmével együtt szeretne belerázódni a szülőségbe. Érzéseiről az Instagramon írt követőinek, és egyúttal jótanácsként azt is mondta, nem ajánlja senkinek a tejfakasztó bulikat.

    „A legcsodásabb dolog apukának lenni. 2 hete, amióta megszületett Ábel, csak nézegetem, ölelgetem, babusgatom a kisbabámat, és próbálok gondoskodni az anyukájáról is, akit jobban szeretek, mint valaha... Furcsa lesz pár nap múlva visszaállni az egész napos munkákba, de szerencsésnek érzem magam, hogy ennyit itthon tölthettem Veletek így a legelején, hogy együtt rázódjunk bele a szülőségbe.

    Friss apukaként csak annyit tanácsolhatok a leendő apukáknak (és eskü, nem akarom osztani sokat az észt): ha bent tudtok lenni minél többet vagy még akár aludni is az első napokban a családotokkal, hagyjátok a @@@@@ba azt az idióta tejfakasztó bulit. Mégis csak 9 hónap után megszült egy gyereket a szerelmetek, ha lehetőségetek van rá, legyetek ott velük már a közös élet rajtjánál is, megérdemlik, hogy ez ne a lerészegedésről meg a másnapról szóljon

    – üzente követőinek az énekes, akivel nem minden követője értett egyet.

    Látszik, hogy csak ennyit látsz belőle, hogy lerészegednek... A férfiak így ünneplik meg a születést, akkor, amikor még az anya és az újszülött még bent van a kórházban. Ezért tejfakasztó, hogy beinduljon a teje az anyának... 2 hetes apuka, de már gyön a sok bölcsesség...

    Az átlagember állami kórházban szül, ahol anyuka 3 napot bent tölt a babával, apuka pedig csak naponta 2 órát látogathatja őket, így bőven van ideje megtartani a tejfakasztó bulit és még kijózanodni is utána 

    – jegyezték meg páran. Voltak azonban olyan kommentelők is, akik igazat adtak Puskásnak.

    Igaz! Azért szerintem nagy a nyomás a férfiakon, hogy ezt csinálni kell, különben papucs vagy, meg k.csög stb. Ostoba, primitív hozzáállás. De talán lehet ezt úgy is, hogy anyukának és babának pont akkor ne hiányozzon apa.

    Az én férjem sem tartott tejfakasztót, s büszkén állíthatom, hogy 5 hónapos a kisfiam, és még mindig bőven van tejem (szerencsére); illetve azt is beismerem, hogy nagyon jólesett a lelkemnek, hogy mi voltunk a fontosabbak neki, és nem az, hogy bepiáljon (amúgy sem szokása).

    Amikor a Kisfiam megszületett, a Férjem megkérdezte, hogy lehet-e tejfakasztó. Mondtam neki, hogy természetesen. Úgy sajnálom, hogy én nem lehettem ott, nagyon jó családi esemény lett. Kisbusszal mentek körbe a családunkban, buliztak, ünnepeltek engem, a kisfiunkat és a férjemet. Elfogadom azt is, amit a Peti gondol, csak gondoltam megosztom a mi esetünket is.

    – olvasható a kommentek között.

    Ön szerint jó ötlet tejfakasztó bulit tartani?

    • 2368
      Nem.
    • 1705
      Igen.
  • Egy hónapra vették el tőle.

    Egy teljes hónapra elvették Mihalik Enikő jogosítványát az Amerikai Egyesült Államokban. A New Yorkban élő, békéscsabai származású modellt gyorshajtáson kapták: elmondása szerint a sebességmérőt nem figyelte, csupán az őt levillogó rendőrautóra lett figyelmes.

    Január 1-jén kimentünk Connecticutba, én vezettem, rajtunk kívül senki nem volt az úton, viszont nem figyeltem a sebességmérőt. Azt vettem észre, hogy kijön oldalról a rendőr, majd elkezd villogni. Ezután egy hónapra elvették a jogosítványomat. Jövő áprilisig nem is kaphat el a rendőr, mert akkor végleg elvehetnék a jogsimat

    – árulta el az egygyermekes modell a Viasat3 Adom a napom című műsorában, amelynek ma este 20 órakor kezdődő adásában Gálvölgyi János lesz látható.

  • Párizsban járt a brit királyi pár.

    Nagy-Britannia királya és királynéja Franciaországban tett látogatása alkalmával a minap elment Párizs egyik kerületébe, Saint-Denis-be, ahol a Paris Saint-Germain labdarúgóklub elnöke, Nasszer al-Kelaifi fogadta őket – írja a Le Parisien francia lap.

    A királyi párnak bemutatták a nagy multú klub alapítványának működését két profi játékosuk és a szervezet nagyköveteinek a társaságában. Az esemény apropóján az alapítvány szervezésében a PSG edzői mintegy száz párizsi fiatalnak tartottak edzést a brit királyi pár jelenlétében.

    Hatalmas megtiszteltetés és kiváltság, hogy találkozhatok III. Károly királlyal és Kamilla királynővel, és hogy megismertethetem őket a PSG Alapítvány hihetetlen munkájával. Klubunk büszke arra, hogy eredményesen veszi ki a részét a helyi közösségek életéből, és kiemelten segíti Párizsban élőket. Megtiszteltetés számomra, hogy ma bemutathatom projektjeinket és kezdeményezéseinket a királyi párnak.

    Al-Kelaifi hozzátette: 23 éve világszerte elismerik alapítványuknak „fiatalok körében végzett szenvedélyes és elkötelezett” munkáját. Az eseményen részt vett még a francia first lady is, Brigitte Macron, Emmanuel Macron felesége, valamint a Paris Saint-Germain két futballistája, a férficsapat képviseletében Presnel Kimpembe, a női együttesből pedig Marie-Antoinette Katoto.

  • Máris kész nő.

    Ha a Disney nagysikerű, 2010 és 2014 között futó Sok sikert, Charlie! című sorozata nem is hangzik ismerősen mindenki számára, a címszereplő kislány egyik mémmé vált gifjével bizonyára a legtöbben találkoztak már, akik valaha felmerészkedtek az internetre.

    A bölcsődést alakító Mia Talerico viszont időközben szinte teljesen felnőtt, ettől pedig meglehetősen öregnek érezzük magunkat: a tini augusztus végén elkezdte a gimnáziumot, a napokban pedig 15 éves lett.

    Íme pár friss fotó róla, a lapozós bejegyzésben megtekinthetik, hogy néz ki most az egykori gyereksztár:

     (via Femina)

  • Egy 1999-es fotót is mutatott.

    Egy nem mindennapi szerelmi vallomással ér fel az a bejegyzés, amelyet Járai Máté tett közzé az Instagram-oldalán csütörtök délután. A Jászai Mari-díjas színész nem véletlenül fogalmazta meg, milyen érzések kavarognak benne: feleségével, Kírával ugyanis éppen ma ünneplik 19. házassági évfordulójukat.

    Minden gondolatomban, minden lépésemben, minden levegővételemben ott vagy... minden örömöm és fájdalmam tanúja, minden rezdülésem ismerője, a legizgalmasabb és legkülönlegesebb ember a világon, akit ismerek Te vagy! Akinek a  »patkány«, a »görény« és a »víziló« is szerelmes szavak, ha én mondom Neki! Akit néha »ki kell lógatni« az ablakon! Kapcsolatunk nyitottságában olyan szorosan, hogy ennél közelebb ember nem is lehetne a másikhoz!!! Boldog 19. házassági évfordulót Neked @jaraikira. A kép '99 júniusában készült!

    – címezte posztját a feleségének a színész, aki korábban azt is bevallotta, hogy nyitott kapcsolatban élnek, s hogy csupán férfiakkal lépett félre.

  • Töretlen a műsorvezető és kedvese között a harmónia.

    Több mint tizenhat éve már annak, hogy Rákóczi Ferenc és kedvese, Judith boldog párkapcsolatban élnek, azóta két gyerekük született, de továbbra sem érzik fontosnak, hogy a szerelmüket papírral is megpecsételjék. A Mutasd a hangod! című műsor segítője többek közt arról nyilatkozott a hot! magazinnak, végleg elengedték-e párjával, hogy egybekeljenek.

    Még nincs lezárva ez az ügy, szóval még bármi lehet belőle. Nem tervezzük, de nem is mondjuk azt, hogy semmiképp sem szeretnénk házasodni. Az öröklés kérdése azonban érdekes; én vetettem fel, hogy valamit csak kellene írni, mert az nem elég, hogy 16 éve együtt élünk, és van két gyerekünk. Lehet, hogy kéne ebből valamilyen papírt csinálni

    – fogalmazott Rákóczi, akinek párja hozzátette: idén már három esküvőn is jártak, és mind nagyon jó hangulatban telt. Mint mondták, nem a házasság funkciója vagy tudata érdekli őket, hanem az, hogy azokkal az emberekkel bulizhassanak együtt, akiket szeretnek és fontosnak tartanak.

    Bár a menyegző továbbra is várat magára, az eljegyzésre már az első közös karácsonyuk alkalmával sor került. Rákóczi viccelődve meg is jegyezte: nem volt jobb ötlete. Kapcsolatuk viszont így is kiállta az idő próbáját, a mai napig végtelen szeretettel és tisztelettel néznek egymásra. Elmondásuk szerint az egyik titok az lehet, hogy a két gyerekük mellett sok időt szentelnek egymásnak.

    Fontos, hogy ha valaki megteheti, elutazzon a párjával kettesben a gyerekek nélkül, de ha esetleg nem teheti meg, akkor is töltsenek együtt minőségi időt. A gyerek később jön, és nem a pár közé születik, hanem mellé. Nagyon odafigyelünk, hogy megmaradjunk szerelmespárnak, és ne »csak« anya-apa funkciónk legyen

    – vélekedett a műsorvezető.

    (via Bors)

  • Állítólag többször is együtt látták már Bársony Farkast és a modellt.

    Sok időt tölt mostanában egymással Bálint Antónia volt párja, Bársony Farkas, valamint Zimány Linda, tudta meg a Blikk.

    A lap úgy értesült, közös ismerőseik szerint akár a munkakapcsolaton is túlnyúlhat a közös projekteken dolgozó, egyaránt jogi végzettséggel rendelkező modell és üzletember viszonya, akik nemcsak jól mutatnak egymás mellett, de látszólag remekül is érzik magukat a másik társaságában.

    „A környezetükben időnként szóba kerül, hogy akár több is lehetne köztük barátságnál. Ám Farkas épp nemrégiben zárt le egy többéves kapcsolatot, így nem csoda, ha nem veri nagy dobra, ha ismerkedik” – mondta el az informátor. 

    Bálint Antónia és Bársony Farkas a nyár elején, a hamarosan adásba kerülő Nyerő Páros forgatásai után szakítottak, előtte három évig alkottak egy párt.  Zimány Linda egy ideje már a szinglik táborát erősíti, ahogy azt az utóbbi időben többször is elmondta, hiába randizik folyamatosan, nem megy számára könnyen az ismerkedés, pedig már a családalapításra is készen áll.

  • A zsűri és ellenfele is azonnal odasiettek hozzá.

    Elcsúszott és a földre esett A Konyhafőnök szerdai adásában a műsor egyik versenyzője, Kettel-Fülöp Flóra. A szomszéd pultból rögtön a segítségére siettek, a magát épp felhúzni készülő nő azonban gyorsan tisztázta, nem esett baja – majd ezzel a lendülettel kiugrott a válla. A fájdalmas kiáltására már Sárközi Ákos és Fördős Zé is odaszaladt hozzá.

    „Az egyébként is néha kijáró vállam attól, hogy megpróbáltam megkapaszkodni a konyhaszekrényben, kiugrott. De én visszapakoltam, és mentem tovább” – összegezte az eseményeket Kettel-Fülöp, aki nem kért végül orvosi segítséget, hanem folytatta a versenyt, de azért viccesen megjegyezte:

    Mi történhet még velem?

  • Nem túl megszokott külső.

    Hailey Bieber újabb extravagáns külsőt villantott, és bár tőle ugyan eddig is megszokott volt, hogy merészebb darabokat viseljen, erre azért nem számítottunk. Ezúttal világhírű férje, Justin Bieber osztott meg róla az Instagramon egy képet, melyen hupikék színű hajjal látható, ahogy éppen magáról csinál egy szelfit.

    A házaspár egyébként nemrégiben New Yorkban járt a modell új sminktermékeinek bemutatóján, ahol a kanadai popsztárnak sikerült meglepő viseletet magára öltenie. Ami viszont ruházatánál is furcsább lehetett a járókelőknek, hogy egy bérelhető kerékpáron járta be a nyüzsgő város utcáit, amíg kedvesére várt.

  • Celebrandis szereplése után eltűnt a műsorvezető, de elárulta ennek okát.

    Schumacher Vanda egy hosszabb Instagram-bejegyzéssel jelentkezett követőinek, melyben elárulta annak okát, miért is kerüli mostanság a közösségi médiában való jelenlétet, amióta szerepelt a Celebrandi című társkereső-realityben. Mint kiderült, az utóbbi időben már terhesnek érezte, hogy mindenki az iránt kíváncsiskodott, szárba szökkent-e a szerelem közte és műsor beli választottja között.

    A műsor végül nem hozta ez álmaim szerelmét. Kaptam kérdést, hogy a szerelem miatt vagyok-e eltűnve, mert tényleg kevésbé vagyok aktív mint szoktam. Erre a válasz pedig az, hogy nem. Az idei év eddig elég húzós volt, tavasszal lett vége a VV-nek, utána 2 hónap Los Angeles, majd egy hónapot voltam a Riviérán mert nem akartam hazajönni. Visszajöttek a pánikrohamaim a gondolattól, hogy Pesten legyek, a depresszió, hogy hol is van a helyem nekem a nagy világban ha nem LA-ben, nem Monacóban, és nem Magyarországon.

    A műsorvezető korábban is őszintén beszélt arról, hogy az ő életében is vannak mélypontok, de ezt teljesen normálisnak tartja. Bevallotta, hogy a celebrandis szereplését a „nyugalom szigetének” tartotta, amíg forgatták: „Az a pozitív energia amit kaptam teljesen feltöltött. Volt energiám lezárni dolgokat, elköltözni az otthonomból ami egy elég nehéz lépés volt, hiszen az elmúlt 15 évemben egy helyet sem tekintettem annyira otthonnak mit azt, de muszáj elengedni dolgokat máskülönben nem jön a várva várt változás.”

    Schumacher úgy véli, saját maga elől nem menekülnie kell, hanem meg kell valósítsa az elképzeléseit, hiszen, mint mondja: nem véletlenül kapjuk azokat a vágyakat, amik hajtanak minket, hanem, mert annak oka van.

    Bár a szerelemben nincs szerencsém, nem bánom, mert azzal töltöm az időmet, amivel kell: bátran építem azt a jövőt, amit korábban még csak elképzelni sem mertem, hogy lehetséges, és ezért vagyok »eltűnve«. Jól vagyok, és ami a legfontosabb, megtaláltam magam egy új dologban, ami úgy érzem lehetőséget ad, hogy kiteljesedjek és az az ember legyek, aki mindig is lenni akartam. Ez nem azt jelenti, hogy nem leszek képernyőn, sőt, talán mostantól többet is mint eddig.

    – jelentette ki.

  • Humorosan kezelte az őt ért megtiszteltetést.

    Sylvester Stallone néhány napja egy vörös szőnyeges eseményen vett részt, melynek keretében bemutatták a karrierjét feldolgozó Sly című dokumentumfilmet, akárcsak nemrég egykori vetélytársának, Schwarzeneggernek. A Rocky és Rambo-filmek színésze az Entertainment Tonightnak nyilatkozott is premieren, ahol többek között azt is elárulta, milyen érzések kavarognak benne és, hogyan tekint vissza a munkásságára.

    Erre nem lehet felkészülni. A karrierem hosszúsága tényleg észbontó. A társadalom változik, mint ahogy a filmművészet is, jóval kommerszebbé, gyorsabbá vált. Szóval egy ilyen hosszú pálya tényleg különleges. Én úgy tekintek magamra, mint az egyik utolsó dinoszauruszra. Már majdnem 50 éve, hogy a pályán vagyok, persze egyáltalán nem tekintem magától értetődőnek ezt.

    – idézi a 77 éves akcióhőst a 24.hu.

    Mint azt Stallone kifejtette, az olyan kortársai, mint Bruce Willis vagy Arnold Schwarzenegger már nem annyira aktívak a filmezés terén. Utóbbi kapcsán viszont bevalllota, magánál jóval ideálisabb akciósztárnak tartja az osztrák színészt.

    A nyolcvanas évek egy érdekes korszak volt, mert akkor még nem alakult ki az úgynevezett akciósztár. Akkor még az intellektus, a verbális adok-kapok ment. Láttam, hogy van lehetőség másra, volt egy osztrák fickó, aki nem beszélt sokat, de jelen volt a vásznon. Egyszerűen mindenre volt válasza, ott volt a fizikuma, az ereje, ez egy karaktert jelentett. Lényegében a testére hagyatkozott, hogy elmeséljen egy történetet. Az én seggemet mindig szétrúgták a filmekben, Arnoldot alig bántották. Szerintem ha elment volna harcolni egy sárkánnyal, egy sebtapasszal jött volna vissza maximum.

    – mondta.

  • Egy innovációs cég nemrég bemutatta a legújabb biztonsági nagyágyúját, ami nem más, mint egy kerekeken guruló, mesterséges intelligencia által vezérelt kis robot. A készítők elmondása szerint az Ascento Guard nevű gép arra szolgál majd, hogy kertekben és épületekben járőrözzön, hogy így szúrja ki a nem kívánatos személyeket, majd azonnal riassza a tulajdonosát. Mintha csak egy szőrös négylábú volna, de persze ennél azért valamivel összetettebb a dolog.

    A svájci Ascento cég ebben a hónapban jelentette be az önvezető, kül- és beltéri biztonsági járőröző robot megjelenését. A kis járőr méretés kerekekkel és két szemre hasonlító kamerával rendelkezik, melyek elég furcsa külsőt kölcsönöznek neki. Ennek viszont gyakorlati oka van: a robotokat ugyanis úgy tervezték, hogy bármilyen kültéri terepen mozgékonysággal és stabilitással navigáljanak, sőt, még lépcsőkön való ugrálás közben is stabilak maradnak. Íme:

  • Fergeteges képeken, ahogy egy anya jegesmedve teljesen besokall hathetes bocsától. A felvételeket egy amatőr fotós, Yuan Su készítette a Kanadában található Fletcher tónál. Yuan Su elmondta: a jegesmedvét mindenhová követte magával kis bocsa, aki túlságosan is játékos kedvében volt. Egy perc nyugtot nem hagyott anyjának, aki már azt sem tudta, hogyan adja bocsa tudtára, hogy egy kis nyugalomra és csendre vágyik. 

Rovatok