Index Vakbarát Hírportál

Mindeközben ma
új poszt érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Milliós kár keletkezett még így is.

    Osváth Zsolt közösségi oldalán osztotta meg a nyilvánossággal, hogy az éjszaka során betörés áldozatává váltak párjával. Mint arról a youtuber beszámolt, motoszkálásra lettek figyelmesek a házuk melletti raktárban, ezért azonnal értesítette a hatóságot, akik rövid időn belül ki is érkeztek hozzájuk.

    A hajnalig tartó helyszínelés során kiderült, rengeteg személyes, munkájukhoz nélkülözhetetlen tárgyat loptak el, ezért a biztonsági kamerák felszerelése mellett döntöttek. Másnap az ehhez szükséges technikai berendezéseket akarta felszerelni a pár, de ezúttal tetten érték az egyik betörőt, akit a raktárban tartottak a rendőrség kiérkezéséig. A kellemetlen esetről Osváth a YouTube-csatornáján számolt be részletesen.

    Betörtek hozzánk. De ami még durvább, hogy elfogtuk a betörőt. A kár így is milliós, és rémálmaink vannak

    írta az influenszer Instagram-történetében, megköszönve a kiérkező rendőrség munkáját.

  • Nehezen viselte, hogy ártatlanként megvádolták.

    Egyre jobban megviseli minden játékos idegeit Az Árulók - Gyilkosság a kastélyban. Ezúttal Nádai Anikó borult ki, miután dr. Gyenesei Leila a kerekasztal ceremónián megvádolta őt.

    „Miért nincs benned annyi soha, hogy odagyere hozzám? Gyere, én bármikor nyitott vagyok egy beszélgetésre” – kérdezte tőle a műsorvezető, majd a termet elhagyva úgy döntött, talán jobb is, ha az olimpikon nem keresi a társaságát.

    „Én a Leilával nem akarok vele beszélgetni, rettenetesen álságos nőnek tartom. Félek, hogy ez a köztünk lévő feszültség elviszi a gondolataimat.”

    Ezt követően Nyáry Lucának vallott arról, mennyire rosszul esett neki, hogy ártatlanként megvádolták.

    „Nem is vagyok ki nagyon, csak fáradt vagyok. Ma valahogy nagyon nehéz volt” – mondta könnyeit nyelve Nádai, társa pedig azzal nyugtatta, ezen a ponton már mindenki a sírógörcs határán van.

    Nem is tudom, mi alapján gondolkodnak néha az itt jelenlévők.

  • Meg van győződve róla, hogy az üzletember már azon gondolkodik, hogyan adja ki Betti útját.

    Hajnal Bettina győzelmével ért véget A Nagy Ő idei évada, de a jelek szerint ennek ellenére még mindig van, aki Jákob Zoltán szívéért ácsingózik. Ő Péntek-Gyulai Virág, a műsor egyik közönségkedvence, aki biztos benne, a milliárdos rossz döntést hozott meg, amikor a finálé előtt nem sokkal hazaküldte őt.

    Nincs bennem harag és igazából nem is volt. Amit éreztem, az a csalódottság, amihez keveredett jó adag sajnálat is, hiszen én pontosan tudtam, amit Zoli még nem, hogy Betti személyisége köszönőviszonyban sincs azzal, amit neki mutatott, amikor a forgatásokon találkoztak. Szóval már csak idő kérdése szerintem és Zoli revideálja a döntését. Nati túl fiatal hozzá, így nincs is kérdés, hogy mire jut majd. Én pedig várom a hívását

    – árulta el a Borsnak a fitnesszmodell, aki első randevújukat egy optikushoz szervezi majd, hogy leellenőrizzék Jákob látását.

    „Tévedni emberi dolog, és ha innen nézzük, Zoli a legemberibb figura, akit csak ismerek, hiszen akkorát tévedett, mint ide Lacháza. Szegényemnek most főhet a feje, hogyan kössön útilaput Betti talpára, mert, hogy ezen agyal, az tuti. Az ugyan igaz, hogy Zoli mellé egy egyszerű teremtés való, de nem olyan egyszerű, mint a faék, hanem olyan egyszerűen nagyszerű, mint én. Harcolhat a felismerés ellen, ha akar, de nem érdemes odázni ezt a dolgot.”

  • A kislánya nevelésére szeretne koncentrálni.

    Kissé visszalép a rivaldafényből Nicolas Cage. Az Oscar- és Golden Globe-díjas amerikai színész legalábbis, aki januárban tölti be 60. életévét, úgy tervezi, hogy a jövőben kevesebb filmet vállal el, mert több időt szeretne tölteni 14 hónapos kislányával, August Francescával..

    Hetente egy könyvet el szeretnék olvasni, és több időt szeretnék tölteni a lányommal. Mérlegelem, mi igazán fontos. Talán az is, hogy ne csináljak annyi filmet

    – nyilatkozta az Entertainment Tonightnak a büszke apuka, akinek hamarosan több filmje is megjelenik.  

    Cage-nek egyébként két felnőtt gyermeke is van: Weston 32 éves, Kal-El pedig 18. Jelenlegi feleségét, a 28 éves  Riko Shibatát 2019-ben ismerte meg. Eljegyzésükre nem mindennapi módon a FaceTime-on került sor. Életüket végül 2021 februárjában kötötték össze februárban.

    A színész korábban többször volt házas. 1995 és 2001 között  Patricia Arquette, 2002 és 2004 között  Lisa Marie Presley volt a felesége, Alice Kim (Kal-El anyja) 2004-től 2016-ig tartott ki mellette,  Erika Koike azonban csak négy napig 2019-ben.

    Miután egybekelt Riko Shibatával, Cage azt nyilatkozta:  Nagyon vágyom még egy gyermekre. Nagyon hiányzik, hogy végignézhessem, ahogy a pici mindent felfedez maga körül. A játékboltokat, az altatódalok éneklését és a hintaszékben való ringatást is hiányolom.

    (via Female First)

Rovatok