Király Linda a DWTS-táncpróbákról: „Akárhogy is nézzük, a plusz kilók miatt hátrányom van”
Már javában készülnek a versenyzők a Dancing with the Stars új évadára.
Mint arról mi is beszámoltunk, rövidesen kezdetét veszi a Dancing with the Stars harmadik évada, melyben idén Király Linda és profi táncpartnere, Suti András is részt vesz számos híresség mellett. Mint kiderült, a páros már elképesztő lelkesedéssel készül a megmérettetésre, és nemritkán napi 4-6 órákat is próbálnak. Az énekesnő a Mokka vendégeként bevallotta: sokat gondolkodott, harcolt magával amiatt, hogy pluszméretűként igent mondjon-e a felkérésre.
Pont ez döntötte el nekem, hogy ezt csináljam. Igenis be akartam bizonyítani magamnak és a hasonló alkatú nőknek, hogy tudunk dögösek meg szexik lenni, tudunk táncolni
– kezdte Király Linda.
Műsorvezetői kérdésre táncpartnere, Suti elárulta, hogy az énekesnő kisujjában több nőiesség van, mint egyes táncoslányokban, csak akkor jönnek elő a gátak, ha túlgondolja a dolgokat. Király úgy véli, attól, hogy énekesként jó ritmusérzéke van, még nem jelenti azt, hogy tisztában van a saját testével és mozgásával.
Akárhogy is nézzük, nekem ilyen szempontból hátrányom van a plusz kilók miatt. Nagyon-nagyon sok fajta edzést próbáltam ki életemben, de ilyet még nem éreztem. Mindenhonnan izzadok, minden bakom van, mindenem fáj, hihetetlen!
– fogalmazott az énekesnő, hozzátéve: borzasztóan élvezi a táncot, viszont az élő show miatt stresszel.
(via 24.hu)