Index Vakbarát Hírportál

Mindeközben ma
új poszt érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Savanyú káposztát mindenkinek!

    A vecsési savanyúságokkal nemigen lehet versenyezni, de házi vitaminbombát akárki tud magának és családjának készíteni káposztából. Nem is nehéz elkészíteni azt: az egy fej káposztán kívül durva szemű sóra, babérlevélre, szemes borsra és borókabogyóra lesz csupán szükség.

    A házi savanyúkáposzta-készítés rejtelmeibe a teljes recept avatja be, amely ide kattintva érhető el. Röviden: előbb le kell szedni a káposzta külső leveleit, majd ki kell vágni a káposztatorzsát. A káposztát aztán vagy szálasra kell gyalulni, vagy késsel nagyon vékony csíkokra vágni. Ezt követően kell kibélelni a káposzta külső leveleivel egy mély edényt. Ekkor kezdődik a rétegezés: egy réteg gyalult káposztát hintsünk meg sóval, tegyünk rá néhány szem fekete borsot, pár borókabogyót, végül pedig 1-2 darab babérlevelet. Ezt addig kell ismételni, míg el nem fogy a káposzta. A trükk mégsem ebben rejlik: a tálra egy tiszta vászonkendőt helyezünk, amire az edényfedő kerül, ami kisebb, mint a tál maga, így be tudja fedni a káposztát. A fedőre nehezéket kell tenni, hogy a káposzta ki tudja adni a levét, és folyamatosan a lé alatt maradjon.

    Az erjesztés folyamata vesz igénybe több időt: körülbelül három hétig tart, de ez a leglényegesebb lépése a folyamatnak. Ez idő alatt a káposztát hűvös, száraz helyen kell tartani, amire kiváló lehet egy kamra vagy egy garázs is. 

    További receptek és tippek a sobors.hu-n.

  • Egymás táboraitól is nagy adagban kapják a gyűlöletet.

    Kedd délelőtt az RTL Reggeli című műsorában folytatódott tovább a Sztárbox eredményezte „szájkarate” Istenes Bence és Rácz Jenő között: míg a műsorvezető Skype-on keresztül jelentkezett be a műsorba, addig a Michelin-csillagos séf a stúdióban beszélt a vasárnap esti bokszmeccsükről, amelyet pontozásos győzelemmel nyert meg. 

    Istenes elmondta: próbálja megérteni, miért történtek így a dolgok, de nem szomorkodik.

    Folyamatosan cikáznak a gondolatok a fejemben, próbálok rájönni, miért történetek így a dolgok. Az egész: az Instagram-sztoritól egészen addig, hogy ezt a meccset pontozással elvesztettem. Mindennek oka van, én ebben hiszek. Nem bánok semmit. Sok mindenen lehet vitatkozni, de a végeredményen nem változtat. Így történt, vissza már nem lehet [mit] csinálni. Okkal kellett ennek így történnie. Abszolút nem szomorkodom, de nagyon sok gondolat van a fejemben

    – mondta az RTL Reggeli című műsorában Istenes, kiemelve, gondolatait egy IstenEst-epizódban fogja részletesen kifejteni. Mint mondja, egy visszavágónak is örülne.

    Benne lennék, azzal a kikötéssel, ha az tényleg a bokszról szólna. Sajnos ez a mérkőzés már nagyon másról szólt, többek között az én hibámból természetesen. Az igazságérzetemet nagyon sok minden zavarja

    Rácz azonban nem így van ezzel, s ennek a Reggeliben is hangot adott.

    Ott volt a lehetőség, de hogyha ennyire ragaszkodik hozzá, akkor csináljuk azt, hogy ez a visszavágó megtörtént. Nyert, gratulálok neki, 1-1, és bontson ki otthon egy pezsgőt és ünnepelje meg magát. Hagyjon már engem békén

    jelentette ki a sztárséf.

    A tévés továbbá arról is beszélt, hogy rájött: csak magára haragudhat. Szerinte az élet attól szép, ha tanulunk a hibáinkból, de azért még egyszer kicsit odapirított Rácznak.

    „Kérdezték, hogy zavart-e, hogy lefogott, meg hogy szabálytalanságok voltak a meccsen. Nem zavart. Ahogy Jenő is mondta: egy kis mocsok van ebben a sportban. Még a szájalás se érdekelt volna, ha három nappal ezelőtt nem csinál egy ugyanilyen dologért egy óriási botrányt, és kiáll, hogy »ezt nem lehet, ilyet nem lehet csinálni, nem lehet hibázni, ez gyűlöletkeltés, kirekesztés!« 

    Bocsánat, a cigányozás miben más, mint a b.zizás a ringben? Szerintem ez a kettő ugyanaz. Igazából én adtam a kést a kezébe azzal, hogy az Instagram-sztori véletlenül kikerült. Csak magamra haragudhatok. Ott, abban a pillanatban, hogy kikerült, aláírtam a halálos ítéletemet, és ezt a meccset nem nyerhettem meg. A világ rendje miatt ez így volt kerek.

  • Mindössze három hónapot voltak házasok.

    Schobert Norbertről kevesen tudják, de Rubint Réka előtt is volt már házas. A férfi még nagyon fiatalon, 24 évesen, fitneszkarrierje beindulása előtt kötötte össze életét akkori kedvesével, de a frigyük gyorsan véget is ért.

    „Két évig jártunk, és három hónapot voltunk házasok. Egy hónap után elköltöztem otthonról” – mesélte nemrég Hajdú Péternek, és bár akkor nem akarta pontosan taglalni szakításuk miértjeit, annyit azért elárult, nem passzoltak össze párjával.

    A jelek szerint azóta meggondolhatta magát, most ugyanis Hevesi Tamásnak hosszabban ecsetelte házassága buktatóit.

    „Igazándiból akkor nem volt meg az anyagi hátterem. Nem tudtam a támasza lenni, és az ő lakásában éltem mint rendőr és aerobikedző.

    Úgy éreztem magam otthon, mint egy strici. Hazamegy, a nőnek a lakásában vagy, hogy csapsz rá asztalra?

    Hogy mondod, drágám? Hát, ott az ajtó, kimehetsz. Egy férfinek szerintem meg kell teremtenie a nőnek az otthont, a megélhetést. Ha a nő dolgozik, az szuper, teljesedjen ki, az egy pluszdolog. Ha nem érzem magam fenntartónak, nekem annyi. Én így vagyok szocializálva, régi vágású ember vagyok” – idézte fel Schobert, aki csak ritkán mesélt történetükről, a hölgy nevét pedig soha nem fogja elárulni, ugyanis civil életet él. A kapcsolatot viszont a mai napig tartják, nemrég találkoztak, beszélgettek is pár órát egymással.

  • Egy nagyobb beszélgetés vár a párra.

    Ahogy arról mi is írtunk, nemrég véget ért A Nagy Ő című párkereső reality, melyből kiderült, hogy Jákob Zoltán szívét Hajnal Bettina rabolta el. A pár az utolsó adást után elárulta, hogy bátran folytatják tovább az ismerkedést, mivel a forgatást követő hónapokban nem is találkoztak, nehogy lebukjanak. Azóta persze első randijukra is sort kerítettek, de egyre többen feltételezik, hogy a milliárdos üzletember és választottja már nem alkotnak egy párt.

    A találgatások alapjául az szolgált, hogy a körmös királynak becézett üzletember új kedvese nélkül utazott Dubajba a hétvégén. A Kiskegyed megkereste a fiatal műkörmöst is, arról érdeklődve, jelenleg hogyan áll és merre tart a kapcsolatuk Jákob Zolival. Mint mondta, rengeteg a munkája, ami miatt alig van szabadideje, ezért nem nagyon volt lehetőségük találkozni, az pedig egyenesen kivitelezhetetlen lett volna, hogy az üzletemberrel tartson dubaji útjára.

    Tartjuk a kapcsolatot telefonon. Én folyamatosan dolgozom, reggeltől estig, napi 12 órát. Emiatt sem tudott még kibontakozni a kapcsolatunk. Nehezen tudunk összehozni programokat. Nekem van egy 8 éves kislányom, és vele vagyok esténként. Találkoztunk már pár alkalommal, randiztunk, és nagyon örülök, hogy egy olyan oldalát is megismerhettem, amit a műsorban nem. Neki ez a dubaji út most egy spontán utazás volt. Kivitelezhetetlen lett volna, hogy vele menjek, mert nekem a vendégeim hónapokkal előre be vannak írva a naptáramba

    – idézi a Blikk Hajnal Bettinát, aki hozzátette: Jákob már jelezte neki, hogy szeretne majd egy nagyobb beszélgetést vele, miután hazajön az Emírségekből.

    Szerintem ő már készen áll a döntésre, és hamarosan lezárjuk ezt a mostani helyzetet. Nem tudom, hogy érez irántam, és el akar-e mélyülni ebben a kapcsolatban, vagy abbahagyjuk az ismerkedést is. Én várom a folytatást! Nekem kialakult a műsor alatt a szerelmi érzés iránta, de ez mostanra már átalakult

    – jelentette ki a műkörmös, aki szeretné megerősíteni a kettejük közti érzelmeket.

    Jákob választottja úgy véli, minden kapcsolatban az elején kell sok időt együtt tölteni, mert ha nem így van, akkor a szerelem helyett inkább szeretet fog kialakulni, és most szerinte ebben a fázisban vannak, de mindenképpen szeretné újjáéleszteni azt az érzést, ami a műsor alatt alakult ki benne.

Rovatok