Mohamed Fatima segít Beatnek rendbe rakni az életét: Olyan körülmények között élt, ami nem emberhez méltó
Az énekesnő segíteni szeretne barátján.
Több mint egy éve annak, hogy a Fekete Vonat visszatérő koncertje után Fehér Tibor, művésznevén Beat élete gyökeres fordulatot vett, azonban nem jó irányba. Bár a rapper korábban elmondta, hogy az Aréna-koncertet szakmai élete csúcsának érezte, viszont anyagilag teljesen mélypontra került, hiszen erre tett fel mindent.
A nehéz anyagi- és magánéleti helyzetbe került zenészt megviselte az elmúlt időszak, de most azon van, hogy felálljon a padlóról és ebben korábbi zenésztársa, Mohamed Fatima is támogatja. Az énekesnő a Városligetben tartott majálison volt fellépő, ahová ezúttal Beatet is magával vitte. Mint azt a Blikknek elárulta, sikerült meglepniük a nézőket a közös produkciójukkal, mivel a színpadon régi Fekete Vonatos dalokat adtak elő, de teljesen új hangzásban.
Huszonhat éve ismerjük egymást, szinte egy család vagyunk, a felesége ugyanis a legjobb barátom, a fia pedig a keresztgyerekem. Ha bajban van, segítek rajta, és most bizony mindenki látja, hogy milyen problémákkal küzd. Én azt vallom, a földön fekvő emberbe nem rúgunk bele, hanem felsegítjük. Azért hívtam el, mert abban bíztam, ha újra színpadon lehet, az erőt, motivációt, lendületet ad neki, és kihúzza abból a gödörből, amiben van.
– fogalmazott a lapnak Fatima, aki az önzetlen gesztussal zenésztársán szeretett volna segíteni.
Hozzátette, Beat rendkívül hálás volt amiért segítő kezet nyújtott neki, és minden színpadon töltött pillanatot élvezett. Ennek köszönhetően terveznek a jövőben is közös fellépést, és már egyéb zenei együttműködések is szóba jöttek.
Riogatnak azzal, hogy meg fogom bánni, de én most ezzel nem foglalkozom. Beat egy hihetetlenül nagy tehetség, aki sajnos rossz útra tévedt. Olyan körülmények között élt, ami nem emberhez méltó. Azt gondolom az ilyen emberekért kellene a szakmának összefogni, és mi most Kovács Zsolt Hibriddel ezt tesszük. Alázatosan mellette állunk, önzetlenül szeretjük, és ez neki is erőt ad. Lelkesen írja a dalokat, próbálja rendbe hozni az életét, és szeretné visszatérni a zenéhez
– hangsúlyozta az énekesnő.