„Én igazából le se feküdnék aludni” – Aurelio üzent a fogházba vonuló Manuelnek
Jótanácsokkal látta el az énekest.
Ahogy arról az Index is beszámolt, kedd este közösségi oldalán jelentette be Manuel, hogy közel egy hónapra rács mögé kerül. A 23 éves Fonogram-díjas rapper, énekes, dalszerző azt írta, hogy egy 2017-es ügye miatt vonul fogházba, így egy időre eltűnik a nyilvánosság szeme elől. A meglepő hír mellett a nemrég szabadult, korábbi ValóVilág-győztes Aurelio sem tudott elmenni, és a Ripostnak nyilatkozott.
Igazából én csak annyit szeretnék hozzáfűzni, hogy a fogház a büntetés-végrehajtásnak a legenyhébb fokozata. Ott azért nem lesz olyan szigorba tartva, mint például én a Kozma utcai börtön és fegyházban
– kezdte Aurelio, aki úgy hiszi, csak az énekesen múlik, hogy ez az egy hónap az előnyére, vagy a hátrányára válik-e. Hozzátette: biztosan fogja érni néhány atrocitás és kellemetlenség a rácsok mögött Manuelt.
Én annyira nem ismerem Manuelt, csak annyit szeretnék így üzenni vagy tanácsolni, hogy azt az időt fordítsa magára, vegyen elő egy pár könyvet, mert igazából nem hiszem, hogy a hétköznapjaiban olyan sokat szokott olvasni, de lehet tévedek. Nem kell megijedni ettől az egy hónaptól, én igazából le se feküdnék aludni, annyira kevés a két évhez képest, de kitartást kívánok neki, mert gyorsan el fog menni. El tud gondolkozni bent a tettein, és elkezdi majd újraértékelni a kinti dolgokat
A ValóVilág 6 győztese, Caversaccio Aurelio februárban, két év után lépett ki a Kalocsai Fegyház és Börtön kapuján. Az eredeti börtönbüntetés másodfokon 3 év és 5 hónap volt, de jó magaviselete miatt engedményt kapott. Büntetése maradékát reintegrációs őrizetben tölti a bajai otthonában, ahol először találkozhatott személyesen nemrég született kislányával az egykori villalakó.